Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/GYŐZELEM KOZÁRMISLENYBEN - EDZŐI ÉRTÉKELÉS, ÖSSZEFOGLALÓ

GYŐZELEM KOZÁRMISLENYBEN - EDZŐI ÉRTÉKELÉS, ÖSSZEFOGLALÓ

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

A Merkantil Bank Liga mai, huszonnegyedik fordulójában a szintén NB2-es újonc, Kozármisleny vendégei voltunk. Csapatunk egész héten részletes elmezést követően készült mai vendéglátóink ellen, melynek meg is lett az eredménye. A találkozó elején Kovács Bence szerzett labdát, melyet Kurdicsnak passzolt le, aki tizennyolc méterről lőtt Lékai kapujába, ezzel megszerezve a vezetést a Kazincbarcikának, 0-1. A barcikai előnyt követően a mislenyi támadások felépítését már a középpályán próbáltuk hatástalanítani, de az első játékrész végén mégis adódott három veszélyesebb helyzete a hazai gárdának, de Megyeri ezeket rendre hárítani tudta.
A második félidőben a védekezésünkre koncentrátunk és kontrákból próbáltuk előnyünket növelni, de a hazai csapat is törekedett az egyenlítő találat megszerzésére. Második gólunkat egy Kurdics által elvégzett szögletet követően Lippai fejelte a kapuba, 0-2. A második barcikai gól után a Kozármislenynek már nem igazán adódtak lehetőségei, mi viszont Pálinkás Gergő góljával állítottuk be a 0-3-as végeredményt.

Simon László:

"Teljes mértékben fel tudtunk készülni az ellenfélből. Tudtuk, hogy nagyon sokat passzolnak és tudtuk, hogy mik azon a zónák, amik veszélyesek és le kell védenünk ahhoz, hogy itt sikeresek lehessünk. Erre készültünk egész héten és azt kell mondjam, hogy le a kalappal a fiúk előtt, mert minden egyes centijét, amit megterveztünk ennek a mérkőzésnek azt most ugyanúgy visszakaptuk és ennek is köszönhető, hogy ma győzni tudtunk. Az, hogy ilyen arányban azt már kicsit a mérkőzés alakulása is hozta. Az első gólunk az egy részünkről megtervezett labdszerzés és abból való átmenet, egyritmusú kontra volt, amire szintén egész héten készültünk, úgyhogy büszke vagyok rájuk."

Merkantil Bank Liga 24. forduló
HR-RENT KOZÁRMISLENY - KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 0-3 (félidő: 0-1)
Gólszerzők: Kurdics Levente 5', Lippai Tibor 68', Pálinkás Gergő 81'
Sárga lapok: Nagy Erik 24', Bartha László 41', Horváth Dániel 90', illetve Lippai Tibor 1'

HR-RENT KOZÁRMISLENY  KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 
66 LÉKAI SOMA 1 MEGYERI II GÁBOR
7 BEKE PÉTER 5 SZEKSZÁRDI MILÁN
12 NAGY ERIK (Horváth Dániel 46') 6 HEIL VALTER
13   BARTHA LÁSZLÓ (Károly Bálint 82') 10  SZABÓ BALÁZS (Ádám Ferenc 56')
15 KOSZNOVSZKY MÁRK 12   KOVÁCS BENCE (Nagy Ákos 87')
19 VÁRKONYI BENCE 14 CSATÁRI GERGŐ (Puska Péter 87') 
23 KOTROCZÓ PÉTER (Vas Bence 65')  15 SZÉKELY KRISZTIÁN
28 SÁGI MILÁN 16 SÜTTŐ ATTILA
30 KUN BERTALAN (Gránicz Patrik 56') 17 KURDICS LEVENTE (Hleba Tamás 73') 
77 TURI TAMÁS 20 BACSA PATRIK (Pálinkás Gergő 56')
79 VAJDA ROLAND 24 LIPPAI TIBOR
Cserék: Cserék:
91 SOMOGYI MÁTÉ 31 MEGYERI II GÁBOR
8 VAS BENCE (Kotroczó Péter 65') 2 HLEBA TAMÁS (Kurdics Levente 73') 
10 GRÁNICZ PATRIK (Kun Bertalan 56') 4 SZEMERE BALÁZS
11 ULRICH DÁNIEL 7 ÁDÁM FERENC (Szabó Balázs 56')
17 KÁROLY BÁLINT (Bartha László 82')  8 NAGY JÁNOS
55 HORVÁTH DÁNIEL (Nagy Erik 46') 9 TAKÁCS TAMÁS
    11 PÁLINKÁS GERGŐ (Bacsa Patrik 56')
    18 NAGY ÁKOS (Kovács Bence 87')
    19 PUSKA PÉTER (Csatári Gergő 87')
    34 JAKAB DÁVID
Vezetőedző: Megbízott vezetőedző:
SZEKERES ZOLTÁN SIMON LÁSZLÓ

További híreink

A mozgás öröme már az óvodában kezdődik – Ovi Foci a KBSC-nél!

Dátum: 2026. okt 22. 00:00

Gyermekzsivajtól, nevetéstől és rengeteg vidám pillanattól volt hangos a KBSC sportlétesítménye, ahol ezúttal a Kazincbarcikai Összevont Óvodák kis óvodásait és pedagógusait láttuk vendégül Ovi Foci programunk keretében. A közös foglalkozás ismét bebizonyította, hogy a sport szeretetét már egészen fiatal korban érdemes megalapozni.

Utánpótlás: Győzelmek, gólzápor és nemzetközi tornasiker

Dátum: 2026. okt 20. 14:50

Eredményes hétvégét zártak a Kolorcity KBSC utánpótláscsapatai. Az U17 és az U15 Alsózsolcán aratott 3–1-es győzelmet, az U14 tizenegy gólig jutott a Tiszavasvári ellen, míg az U19 egy ponttal tért haza Salgótarjánból. Legfiatalabbjaink Bozsik Fesztiválon és régiós tornán is pályára léptek, a CFT Decathlon Ligában szereplő csapatunk pedig veretlenül, öt győzelemmel szerezte meg az aranyérmet Szlovákiában.

Jegyinformációk a Diósgyőrbe utazóknak

Dátum: 2026. okt 16. 09:25

Október 19-én, hétfőn 19:30-tól a DVTK otthonában lép pályára csapatunk a Merkantil Bank Liga 10. fordulójában. Összegyűjtöttük a jegyvásárlással, a beléptetéssel és a parkolással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat a helyszínre látogató szurkolóinknak.

Utánpótlás: Öt győzelem, két fordítás

Dátum: 2026. okt 13. 11:00

Hat utánpótláscsapatunkból öt győzelemmel zárta legutóbbi bajnoki mérkőzését. Az U19 és az U14 hátrányból fordított, az U17, az U15 és az U12 pedig szintén megszerezte a három pontot.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria