Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/EGY GÓL DÖNTÖTT SIÓFOKON - ÖSSZEFOGLALÓ, EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

EGY GÓL DÖNTÖTT SIÓFOKON - ÖSSZEFOGLALÓ, EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

Egy sűrű hét első mérkőzésén vagyunk ma túl, hiszen a szerdai Soroksár elleni hazai bajnoki előtt ma Siófokon lépett pályára a Kolorcity Kazincbarcika SC. Csapatunk egy remek szériát maga mögött tudva készült a nehéznek ígérkező találkozóra, hiszen Csábi József gárdája egy hat meccse tartó veretlenségi sorozatot tudhatott magáénak a huszonkilencedik fordulóval bezárólag. A Kazincbarcika mesterének dolgát nemcsak az nehezítette, hogy a Siófok hosszú idő után újra győzelemmel akarta megörvendeztetni hazai közönségét, de egy kényszerű csere is árnyalta a történteket. A találkozó első perceiben Kovács Bence egy ütközést követően sérült meg, mely sérülés olyannyira komolynak bizonyult, hogy a tizenötödik percben Szabó Balázs folytatta helyette a játékot ( Kovács Bencére további kivizsgálások várnak. Bízunk benne, hogy játékosunk mielőbb visszatérhet a pályára). Szabó egyébként kifejezetten jól szállt be a meccsbe, hiszen több kapuratörő próbálkozás is a neve mellé került. A siófoki mérkőzést azonban inkább a taktikai harc jellemezte a pályán, így a csapatok egy felejthető félidőt követően vonulhattak a szünetre, az első negyvenöt percben egyik kapu sem forgott komolyabb veszélyben.
A második játékrészben a mesterek cserékkel igyekeztek az olykor enerváltan játszó csapatokon frissíteni, ez ezúttal a hazaiaknak jött be jobban. A hetvenötödik percben beálló Dénes Csanád a nyolcvanadikban be is talált Megyeri kapujába, ezzel megszerezve a három pontot a Siófoknak.
Veretlenségi sorozatunk tehát a mai napon megszakadt, azonban szerdán már szépíthetünk is, hiszen a harmincegyedik fordulóban a Soroksár érkezik majd a Kolorcity Arénába.

Dragan Vukmir:

"Végig küzdelmes mérkőzést vívtunk, melyen egy masszív, szervezett csapatot sikerült legyőznünk. Több helyzetet is kidolgoztunk, ezek közül az egyiket sikerült gólra váltanunk, így nagyon fontos három pontot szereztünk."

Csábi József:

" A futball törvényszerűségei sajnos beigazolódtak a mai mérkőzésen. A mérkőzés egésze alatt azt éreztem, hogyha itt pontot szerzünk az egy bravúr. Múlt héten azt nyilatkoztam, hogy mióta itt vagyok akkor játszottunk a legjobban, most pedig nem voltunk elég élesek, ez egy intő jel, ezt minél előbb helyre kell tennünk. Egy nagy taktikai harc folyt a pályán, nem egy élvezhető mérkőzés volt. Egy kicsit most csalódott vagyok, de szerdán van egy mérkőzés ahol lehet javítani, ezért is szép a futball. Sajnálom, hogy megszakadt a veretlenségi sorozatunk, hiszen szerettük volna azt folytatni, de igyekszünk, hogy a szezonban még legyen ilyenünk. 

Merkantil Bank Liga 30. forduló
BFC SIÓFOK - KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 1-0 (félidő: 0-0)
Gólszerző: Dénes Csanád 80'
Sárga lapok: Varjas Zoltán 44', Horváth Milán 56', Polényi Gábor 90', illetve Szabó Balázs 45', Csatári Gergő 93'

BFC SIÓFOK  KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 
26 WINTER DÁNIEL 1 MEGYERI GÁBOR
3 DEBRECENI ÁKOS 5 SZEKSZÁRDI MILÁN
7 VARGA BENCE 6 HEIL VALTER
10 KEREZSI ZALÁN (Dénes Csanád 75') 11 PÁLINKÁS GERGŐ
11 MAJOR GERGŐ (Polényi Gábor 61') 12 KOVÁCS BENCE (Szabó Balázs 15') (Hleba Tamás 83')
16 SZAKÁLY ATTILA 14 CSATÁRI GERGŐ
17 GIRSIK ÁRON-RÓBERT (Hegedűs Márk 61)   15 SZÉKELY KRISZTIÁN (Szemere Balázs 61')
55 HORVÁTH MILÁN 16 SÜTTŐ ATTILA (Ádám Ferenc 83')
66   NYITRAI BENCE (Vágó Gábor 83') 20 BACSA PATRIK (Kurdics Levente 83')
81  VARJAS ZOLTÁN 21 UR LÁSZLÓ (C)
97 FARKAS BALÁZS (Pataki Zoltán 61') 24  LIPPAI TIBOR
Cserék: Cserék:
71 HUTVÁGNER GERGELY  88 BENCZE ANTAL
5 VÁGÓ GÁBOR (Nyitrai Bence 83') 2 HLEBA TAMÁS (Szabó Balázs 83')
6 MEDGYESI MÁRK 4 SZEMERE BALÁZS (Székely Krisztián 61') 
9 DÉNES CSANÁD (Kerezsi Zalán 75') 79 ÁDÁM FERENC (Süttő Attila 83')
14 GYÖRGY NICO JULIAN 8 NAGY JÁNOS
18 POLÉNYI GÁBOR (Major Gergő 61') 10 SZABÓ BALÁZS (Kovács Bence 15') 
19 VOLTER PATRIK  17 KURDICS LEVENTE
20 PATAKI ZOLTÁN (Farkas Balázs 61') 18 NAGY ÁKOS
21 HEGEDŰS MÁRK (Girsik Áron - Róbert 61) 19 PUSKA PÉTER
22 NEMES MARCELL 22 SZÉKELY DÁVID
Vezetőedző: Vezetőedző:
DRAGAN VUKMIR CSÁBI JÓZSEF

További híreink

Újpest FC - Kolorcity KBSC 2-1 (0-0)

Dátum: 2025. dec 21. 17:00

A Fizz Liga 18. fourdulójában az Újpest FC vendégei voltunk. Az első játékrész után gólnélküli döntetlennel vonultak szünetre a csapatok, a második félidőben hazai részről Tucic és Nunes volt eredményes, a mi gólunkat Meschack szerezte.

Kuttor Attila: Elsősorban magunknak akarunk bizonyítani

Dátum: 2025. dec 19. 16:00

A Fizz Liga 18. fordulójában, vasárnap 15 órától az Újpest vendégei leszünk. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a bajnokit.

Évet zárt az U7 is

Dátum: 2025. dec 19. 09:00

Első csapatunk labdarúgói U7-eseink évzárójára is ellátogattak. Az eseményre csütörtökön délután került sor az Irinyi Tornacsarnokban. Jövőre folytatjuk! Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Mutasd meg, mit tudsz!

Dátum: 2025. dec 19. 09:00

Kipróbálnád magad igazi futballközegben? Most itt a lehetőség! Nyilvános edzésre várjuk azokat a 2011-ben és 2012-ben született fiúkat, akik szeretnének focizni, fejlődni, és egy igazán jó közösséghez tartozni! Mutasd meg, mit tudsz, és ha kedvet érzel, rendszeresen is csatlakozhatsz az edzéseinkhez!

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria