Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/A TISZAKÉCSKE VENDÉGEI LESZÜNK

A TISZAKÉCSKE VENDÉGEI LESZÜNK

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

Vasárnap egy igazán sűrű hetet zárhatunk le Tiszakécskén, hiszen a mögöttünk álló hét napban csapatunk háromszor lépett pályára bajnoki mérkőzés keretein belül. Az elmúlt két találkozón ugyan nem szereztünk pontot, viszont ezen, a hét utolsó napján mindenképpen változtatni szeretnénk.


KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC

Múlt hét vasárnap egy hat meccse tartó veretlenségi sorozatunk szakadt meg Siófokon, majd szerdán hiába alakítottunk ki számtalan helyzetet és játszottunk nagyszerűen, Fortuna nem állt mellettünk, így akkor a Soroksár utazhatott haza a pontokkal Kazincbarcikáról. Az a  sorozata tehát most megszakadt, de semmi sincs veszve, hiszen Csábi Józsefnek és csapatunknak is csak egy célja van, ez pedig nem más, mint egy újabb ilyen szériával megörvendeztetni szurkolóinkat. Utóbbit akár már holnapután elkezdhetjük, hiszen a harminckettedik fordulóban újabb bajnoki vár ránk Tiszakécskén. A harmincegyedik fordulóval bezárólag tíz győzelmet (Dorogi FC, Budafoki MTE, Credobus Mosonmagyaróvár, HR-Rent Kozármisleny, Aqvital FC Csákvár, Dorogi FC, HR-Rent Kozármisleny, DVTK, Aqvital FC Csákvár, Szombathelyi Haladás), nyolc döntetlent (ETO FC Győr, Tiszakécskei LC, FC Ajka, PMFC, MTK Budapest, Szentlőrinc, Nyíregyháza Spartacus FC, ETO FC Győr) és tizenhárom vereséget (Békéscsaba 1912 Előre, DVTK, Nyíregyháza Spartacus FC, Szombathelyi Haladás, BFC Siófok, Soroksár SC, Szeged-Csanád Grosics Akadémia, Gyirmót FC Győr, Békéscsaba 1912 Előre, Budafoki MTE, Credobus Mosonmagyaróvár, BFC Siófok, Soroksár SC) könyvelhettünk el, mellyel harmincnyolc egységet gyűjtöttünk. Ez jelenleg a tabella tizenkettedik helyére elég, bár annak sűrűsége miatt egy forduló is nagyban befolyásolhatja az aktuális helyezéseket. Ezért is kiemelten fontos ez a mérkőzés is, nem gondolja ezt másként vezetőedzőnk, Csábi József sem:
 

"Szinte most volt a szerdai mérkőzés, így időnk sincs nyalogatni a sebeinket, talán ez jó is. Ahogy nyilatkoztam is, a szerdai mérkőzésben sokkal-sokkal több volt, ezért is volt az ilyen bosszantó. Most újabb feladat előtt állunk és nagyon fontos pontokért fogunk vasárnap játszani Tiszakécskén. Én azt gondolom, hogy egy ki-ki meccs lesz, ennek súlyát mindenkinek át kell éreznie. Nagyon fontos, hogy szervezettségünket és alázatunkat továbbra is száz százalékon kell hoznunk, ha ez sikerül akkor vissza tudunk térni arra az útra amit most picit elhagytunk. Utóbbiért szerdán is sokat tettünk, így én most is bizakodó vagyok."

TISZAKÉCSKEI LC

A Tiszakécske mondhatni közvetlen riválisunk a 2022/2023-as bajnokság ezen szakaszában. Vasárnapi vendéglátóink egy ponttal mögöttünk, a tabella tizenharmadik helyét foglalják el. A harmincegyedik fordulóval bezárólag harminchét egységet gyűjtöttek össze. Idei mérlegük tíz győzelem (Credobus Mosonmagyaróvár, Nyíregyháza Spartacus FC, Szombathelyi Haladás, Soroksár SC, Szentlőrinc, Békéscsaba 1912 Előre, Credobus Mosonmagyaróvár, Nyíregyháza Spartacus FC, BFC Siófok, PMFC), hét döntetlen (Aqvital FC Csákvár, BFC Siófok, FC Ajka, Kolorcity Kazincbarcika SC, Budafoki  MTE, HR-Rent Kozármisleny, Aqvital FC Csákvár) és tizennégy vereség (HR-Rent Kozármisleny, DVTK, ETO FC Győr, Szeged-Csanád Grosics Akadémia, PMFC, Gyirmót FC Győr, MTK Budapest, Dorogi FC, DVTK, ETO FC Győr, Szombathelyi Haladás, Soroksár SC, Szeged-Csanád Grosics Akadémia, FC Ajka). A Tiszakécske tehát eggyel több vereséget szenvedett az idei szezonban mint, mi, így ennek a mérkőzésnek az alakulása is kifejezetten fontos lehet számunkra.

 

MÉRKŐZÉS INFORMÁCIÓK

A Tiszakécske tájékoztatása szerint a hazai mérkőzésre egységesen 1.000 forintba kerülnek a jegyek, illetve a tizennégy év alatti gyermekeknek ingyenes belépést biztosítanak.
Előzetes információink szerint online streammel (élő közvetítéssel) nem készülnek. Honlapunkon a mérkőzés napján a már megszokott élő szöveges tudósítással  és Facebook oldalunkon élő eredménykövetés formájában is figyelhetik az eseményeket.
A mérkőzés játékvezetője Nazsa Tamás lesz, az asszisztensei Tőkés Róbert és Baghy Csaba,  a tartalékjátékvezető pedig Nagy Norbert.

Merkantil Bank Liga 32. forduló
2023. ÁPRILIS 16. 17:00
TISZAKÉCSKEI LC
-
KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC

 

A HARMINCKETTEDIK FORDULÓ

A harminckettedik fordulóban mind a húsz NB2-es csapat pályára lép. A tíz találkozóból kilencet rendeznek vasárnap 17:00-tól, így egy meccs került át hétfőre. Az M4Sport által közvetített találkozó ezúttal a DVTK-Mosonmagyaróvár lesz, ezt a jövő hét első napján 20 órától rendezik meg.
A forduló párosításai a következők:

2023. ÁPRILIS 16.
17:00
BFC SIÓFOK MTK BUDAPEST
2023. ÁPRILIS 16.
17:00
SOROKSÁR SC GYIRMÓT FC GYŐR
2023. ÁPRILIS 16.
17:00
TISZAKÉCSKEI LC KOLORCITY
KAZINCBARCIKA SC
2023. ÁPRILIS 16.
17:00
FC AJKA PMFC
2023. ÁPRILIS 16.
17:00
 AQVITAL FC CSÁKVÁR  BUDAFOKI MTE
2023. ÁPRILIS 16.
17:00
NYÍREGYHÁZA 
SPARTACUS FC 
BÉKÉSCSABA 1912
ELŐRE
2023. ÁPRILIS 16.
17:00
ETO FC GYŐR DOROGI FC
2023. ÁPRILIS 16.
17:00
SZOMBATHELYI
HALADÁS
SZENTLŐRINC
2023. ÁPRILIS 16. 
17:00
HR-RENT
KOZÁRMISLENY
SZEGED-CSANÁD
GROSICS AKADÉMIA 
2023. ÁPRILIS 17.
20:00
DVTK CREDOBUS
MOSONMAGYARÓVÁR

További híreink

Újpest FC - Kolorcity KBSC 2-1 (0-0)

Dátum: 2025. dec 21. 17:00

A Fizz Liga 18. fourdulójában az Újpest FC vendégei voltunk. Az első játékrész után gólnélküli döntetlennel vonultak szünetre a csapatok, a második félidőben hazai részről Tucic és Nunes volt eredményes, a mi gólunkat Meschack szerezte.

Kuttor Attila: Elsősorban magunknak akarunk bizonyítani

Dátum: 2025. dec 19. 16:00

A Fizz Liga 18. fordulójában, vasárnap 15 órától az Újpest vendégei leszünk. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a bajnokit.

Évet zárt az U7 is

Dátum: 2025. dec 19. 09:00

Első csapatunk labdarúgói U7-eseink évzárójára is ellátogattak. Az eseményre csütörtökön délután került sor az Irinyi Tornacsarnokban. Jövőre folytatjuk! Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Mutasd meg, mit tudsz!

Dátum: 2025. dec 19. 09:00

Kipróbálnád magad igazi futballközegben? Most itt a lehetőség! Nyilvános edzésre várjuk azokat a 2011-ben és 2012-ben született fiúkat, akik szeretnének focizni, fejlődni, és egy igazán jó közösséghez tartozni! Mutasd meg, mit tudsz, és ha kedvet érzel, rendszeresen is csatlakozhatsz az edzéseinkhez!

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria