Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/NEM SZEREZTÜNK PONTOT TISZAKÉCSKÉN - ÖSSZEFOGLALÓ, EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

NEM SZEREZTÜNK PONTOT TISZAKÉCSKÉN - ÖSSZEFOGLALÓ, EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

Az NB2-es bajnokságban ma már a harminckettedik fordulót rendezték meg. Csapatunk 17:00-kor a Tiszakécskei Sportcentrumban lépett pályára, ahol vendéglátóink ezúttal közvetlen riválisaink voltak, hiszen a mérkőzést megelőzően ők a tizenharmadik, mi pedig a tizenkettedik helyet foglaltuk el a tabellán. A hazaiak előzésre, mi pedig pontszerzésre készültünk. A meccs első percétől kezdve kiegyenlített játék folyt a pályán, látható volt, hogy taktikailag mindkét fél teljesen felkészült ellenfeléből. Helyzeteket mi és a Tiszakécske is egyenlő arányban dolgozott ki, azonban mind a védelem, mind a hálóőrök megakadályozták ezeknek az értékesítését, így az első félidőben egyik háló sem rezzent meg.
A második játékrész első felében inkább vendéglátóink játszottak mezőnyfölényben, ennek a hetvenegyedik percben meg is lett az eredménye. Winkler szerzett labdát, mellyel átküzdötte magát a barcikai védelmen és Megyerin átemelve juttatta azt kapunkba. A hazai vezetést követően a Kazincbarcika küzdött az egyenlítésért, viszont több gól már nem esett a találkozón, így Tiszakécskén maradtak a pontok. 

Klausz László:

"Nagyon gólratörő csapat a Kazincbarcika, direkt játékot játszanak a két magas támadóval. Próbáltuk elkerülni a sok szögletet és szabadrúgásokat hellyel-közzel sikerült is és Csáki vezetésével ma a védelem is nagyon jól működött. Nem vesztettünk fejpárbajt, a lepattanókra is figyeltünk és így az átmeneteket is többször jól meg tudtuk oldani."

Csábi József:

"Nehéz ezt a mérkőzést szakmailag értékelni. Nagyon nagy taktikai csata folyt, nem volt egy látványos mérkőzés, mindkét fél nagyon sok erőt tett a futballba, egy brusztolós mérkőzés volt a mai. Ezt tudtuk, ebből felkészültünk, hogy a Tiszakécske játéka erre terelődik, ebbe mi is beleálltunk. Ez a hetünk nem úgy alakult, ahogy azt elterveztük, de azért bizakodó vagyok, mert mind ebben, mind a szerdai mérkőzésünkben sokkal több volt. Nagyon kiegyenlített csata volt ma itt, ez egy, egy gólos meccs volt, amit sajnos egy megpattanó lövésből mi kaptunk és ebből már nem tudtunk visszajönni."

Merkantil Bank Liga 32. forduló
TISZAKÉCSKEI LC - KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 1-0 (félidő: 0-0)
Gólszerzők: Winkler András 71'
Sárga lapok: Csáki Róbert 38', Szekér Ádám 43', Vachtler Csaba 75', Erdei Carlo Alex 83', Winkler András 92', illetve Süttő Attila 20', Szekszárdi Milán 46', Ur László 65'

TISZAKÉCSKEI LC  KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 
31 HALASI PÉTER 1 MEGYERI GÁBOR
6 CSÁKI RÓBERT 4 SZEMERE BALÁZS
7 WINKLER ANDRÁS 5 SZEKSZÁRDI MILÁN
8 ERDEI CARLO ALEX (C) (Pongrácz Viktor 85')  6 HEIL VALTER (Hleba Tamás 57')
10 ZAMOSTNY BALÁZS (Horváth Zoltán 65') 11 PÁLINKÁS GERGŐ
11 BALÁZS BENJÁMIN 12  KOVÁCS BENCE (Ádám Ferenc 57') 
17 SZEKÉR ÁDÁM 14 CSATÁRI GERGŐ
22 VAJDA BOTOND 16 SÜTTŐ ATTILA
24   KIPRICH DÁVID 20 BACSA PATRIK (Kurdics Levente 46')
25  VACHTLER CSABA (Kiss Norbert 79') 21 UR LÁSZLÓ (C) (Takács Tamás 78')
29 FARKAS ANDRÁS 24 LIPPAI TIBOR
Cserék: Cserék:
99 ANTAL BOTOND 88 BENCZE ANTAL
5 MÁTÉ ZSOLT 2 HLEBA TAMÁS (Heil Valter 57')
9 HORVÁTH ZOLTÁN (Zamostny Balázs 65') 7 ÁDÁM FERENC (Kovács Bence 57')
15 KISS NORBERT (Vachtlert Csaba 79') 8 NAGY JÁNOS
16 BIBEN BARNABÁS  9 TAKÁCS TAMÁS (Ur László 78')
18 VÓLENT ROLAND 10 SZABÓ BALÁZS
20 PONGRÁCZ VIKTOR (Erdei Carlo Alex 85')  15 SZÉKELY KRISZTIÁN
21 FARKAS NORBERT 17 KURDICS LEVENTE (Bacsa Patrik 46') 
70 AGWATA AUSTIN KENECHUKWU  18 NAGY ÁKOS
    19 PUSKA PÉTER
    22 SZÉKELY DÁVID
Vezetőedző: Vezetőedző:
KLAUSZ LÁSZLÓ CSÁBI JÓZSEF

További híreink

A mozgás öröme már az óvodában kezdődik – Ovi Foci a KBSC-nél!

Dátum: 2026. okt 22. 00:00

Gyermekzsivajtól, nevetéstől és rengeteg vidám pillanattól volt hangos a KBSC sportlétesítménye, ahol ezúttal a Kazincbarcikai Összevont Óvodák kis óvodásait és pedagógusait láttuk vendégül Ovi Foci programunk keretében. A közös foglalkozás ismét bebizonyította, hogy a sport szeretetét már egészen fiatal korban érdemes megalapozni.

Utánpótlás: Győzelmek, gólzápor és nemzetközi tornasiker

Dátum: 2026. okt 20. 14:50

Eredményes hétvégét zártak a Kolorcity KBSC utánpótláscsapatai. Az U17 és az U15 Alsózsolcán aratott 3–1-es győzelmet, az U14 tizenegy gólig jutott a Tiszavasvári ellen, míg az U19 egy ponttal tért haza Salgótarjánból. Legfiatalabbjaink Bozsik Fesztiválon és régiós tornán is pályára léptek, a CFT Decathlon Ligában szereplő csapatunk pedig veretlenül, öt győzelemmel szerezte meg az aranyérmet Szlovákiában.

Jegyinformációk a Diósgyőrbe utazóknak

Dátum: 2026. okt 16. 09:25

Október 19-én, hétfőn 19:30-tól a DVTK otthonában lép pályára csapatunk a Merkantil Bank Liga 10. fordulójában. Összegyűjtöttük a jegyvásárlással, a beléptetéssel és a parkolással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat a helyszínre látogató szurkolóinknak.

Utánpótlás: Öt győzelem, két fordítás

Dátum: 2026. okt 13. 11:00

Hat utánpótláscsapatunkból öt győzelemmel zárta legutóbbi bajnoki mérkőzését. Az U19 és az U14 hátrányból fordított, az U17, az U15 és az U12 pedig szintén megszerezte a három pontot.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria