Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/GYŐZELEM AZ AJKA ELLEN - ÖSSZEFOGLALÓ, EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

GYŐZELEM AZ AJKA ELLEN - ÖSSZEFOGLALÓ, EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek az NB2-es csapatról

A Kolorcity Kazincbarcika SC tegnap késő délután hazai közönség előtt léphetett pályára az elmúlt időszakban remekelő Ajka ellen. A múlt hetünk pontok számában nem úgy sikerült, mint az terveztük és amire a pályán mutatott játékunk alapján számítottunk, ellenfelünk azonban tényleg egy nagyon jó szériát maga mögött tudva, önbizalommal telve utazott Kazincbarcikára. Csapatunk szervezettsége azonban már a találkozó első perceiben megnyilvánult, sorra dolgoztuk ki a helyzeteket, Horváth kapuja többször is veszélyben forgott. Egy, a hetedik percben elvégzett szögletet követően viszont az ajkai hálóőr nem tudott mit tenni, Pálinkás közelről talált be, ezzel korán vezetést szerezve a Barcikának. Az első játékrész egésze alatt igyekeztünk ezt növelni, többször eljutottunk a vendégek tizenhatosához, de újabb gól már nem született.
A második félidőben az Ajka igyekezett egalizálni az állást és esetleg javukra fordítani a mérkőzést. A negyvenkilencedik percben egy büntetőből egyenlíthettek volna, de Zsolnai lövését Megyeri bravúrral hárította, így maradt a hazai vezetés. A továbbiakban Jeney Gyula és Csábi József is cserékkel igyekezett frissíteni a csapatokon, ez most nekünk jött be jobban. A csereként beálló barcikai játékosok is mindent megtettek, hogy itthon tartsuk a három pontot és ez ezúttal eredményt is hozott. Az Ajka hosszú ideje tartó veretlenségi sorozata Kazincbarcikán szakadt meg.

Csábi József:

"Egy rendkívüli sorozat után érkezett ide az Ajka, amihez természetesen gratulálok is nekik. Úgy gondolom amit taktikailag kitaláltunk a meccsre az teljesen ült, lehet, hogy az Ajka dominált és kezdeményezett, de az első félidő végén egy pontrúgásból elért második labdán kívül szinte gólhelyzetig nem jutott el, nekünk azért volt bőven helyzetünk. A tizenegyes valóban fordulópont volt, most ebből mi jöttünk ki jobban, két fordulóval ezelőtt mi hagytuk ki a büntetőt a Soroksár ellen. Büszke vagyok, hogy egy olyan hét után ahol játékban rendben volt a csapatunk, de sajnos a pontok nem jöttek, most ezt visszahoztuk. Azt kell mondjam, hogy az élet visszaadta azt, amit a múlt héten elvett a Soroksár elleni mérkőzésen. Megyünk tovább, ma nagy lépést tettünk céljaink elérése érdekében."

Jeney Gyula:

"Nagyon büszke vagyok a csapatomra, nagyon komoly sorozatot tettünk le eddig az asztalra. Ezen a mérkőzésen reálisan az egy pont volt benne. Azt gondolom mindent elkövettünk annak érdekében, hogy ne nyerjük meg a meccset. A Barcika egy lelkes csapat, akik szinte csak arra mennek, hogy a második labdákat összeszedjék. Találtak egy gólt, azzal lett 1-0, utána végig nagyiramú, minőségi futballt próbáltunk játszani. A tizenegyessel vissza jöhettünk volna a meccsbe, de az kimaradt. Be kellett volna rúgni a büntetőt és egyszerűbb lett volna a dolgunk."

Merkantil Bank Liga 33. forduló
KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC - FC AJKA 1-0 (félidő: 1-0)
Gólszerző: Pálinkás Gergő 7'
Sárga lapok: Süttő Attila 40', Kurdics Levente 66', Pálinkás Gergő 87', Szemere Balázs 93', Csatári Gergő 95', illetve Berzsenyi Kevin 40', Tar Zsolt 62', Csemer Gyula 63'

  KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC    FC AJKA
1 MEGYERI GÁBOR 12 HORVÁTH DÁNIEL
4 SZEMERE BALÁZS 6 RABATIN RICHÁRD
5 SZEKSZÁRDI MILÁN 8 BERZSENYI KEVIN (Sejben Viktor 61') 
6 HEIL VALTER 9 ZSOLNAI RICHÁRD
8 NAGY JÁNOS (C) (Kovács Bence 65')  13 CSEMER GYULA (Dragoner Dávid Filip 79') 
11  PÁLINKÁS GERGŐ (Takács Tamás 90')  14 GAÁL BÁLINT (Szarka Ákos 61')
14 CSATÁRI GERGŐ 17 GÖRGÉNYI DÁVID
16 SÜTTŐ ATTILA 19 CSIZMADIA ZOLTÁN (C) (Molnár Márkó 79') 
17 KURDICS LEVENTE (Ádám Ferenc 65') 22 TAJTHY TAMÁS (Gyuris Aurél 48')
20 BACSA PATRIK (Székely Dávid 81') 25 JAGODICS BENCE
24 LIPPAI TIBOR 34  TAR ZSOLT
Cserék: Cserék:
88 BENCZE ANTAL 1 BALOGH MÁRTON
2 HLEBA TAMÁS 7 DRAGONER DÁVID FILIP (Csemer Gyula 79') 
7 ÁDÁM FERENC (Kurdics Levente 65') 11 PRÉSINGER ÁDÁM
9 TAKÁCS TAMÁS (Pálinkás Gergő 90') 15 GYURIS AURÉL (Tajthy Tamás 48')
10 SZABÓ BALÁZS 18 SEJBEN VIKTOR (Berzsenyi Kevin 61')
12 KOVÁCS BENCE (Nagy János 65') 20 TÓTH GERGELY
15 SZÉKELY KRISZTIÁN 27 SZARKA ÁKOS (Gaál Bálint 61')
18 NAGY ÁKOS 28 MOLNÁR MÁRKÓ (Csizmadia Zoltán 79')
19 PUSKA PÉTER 29 SZŰCS KRISTÓF
22 SZÉKELY DÁVID (Bacsa Patrik 81') 30 NAGY BENJÁMIN
    35 DONCSESZ LEVENTE
Vezetőedző: Vezetőedző:
CSÁBI JÓZSEF JENEY GYULA

További híreink

U9: Bronzérem a Ždaňa Cup-on

Dátum: 2025. máj 09. 10:00

Csütörtökön U9-es csapatunk a szlovákiai Hernádzsadányban (szlovákul: Ždaňa) vett részt egy hétcsapatos nemzetközi tornán, a Ždaňa Cup-on. Együttesünk 11 ponttal, 18 rúgott és 7 kapott góllal a torna 3. helyén végzett, a torna gólkirálya Soltész Martin lett 9 góllal.

A Budapest Honvéd vendégei leszünk

Dátum: 2025. máj 08. 10:00

A Merkantil Bank Liga 28. fordulójában, 2025. május 12-én 20 órától a tabellán jelenleg a 8. helyen álló Budapest Honvéd vendégei leszünk a Bozsik Arénában. Eddig háromszor találkoztunk Puskás Ferenc egykori csapatával és mindhárom alkalommal begyűjtöttük a három pontot. Ősszel Herjeczki Kristóf és Pethő Bence góljaival 2-0-ra győztünk Kazincbarcikán. Röviden bemutatjuk az ellenfelet és felidézzük a két csapat közös történelmét.

Jegyek a Kolorcity KBSC - Mezőkövesd meccsre

Dátum: 2025. máj 08. 09:00

Az év utolsó hazai mérkőzésén, a Merkantil Bank Liga 29. fordulójában, 2025. május 19-én 20 órától a Mezőkövesdet fogadjuk a Kolorcity Arénában. A belépőjegyek elővételben a Mezey István Művészeti Központban és a kolorcity.hu oldalon is megvásárolhatók. Ha valamikor, akkor most óriási szükség van buzdításra! Gyere és szurkoljuk ki együtt az újabb győzelmet! Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Hétfőn este fogadjuk a Mezőkövesdet

Dátum: 2025. máj 07. 12:45

Az M4 Sport televízió kérésére a Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottsága a Merkantil Bank Liga 29. fordulójában módosította a Kolorcity Kazincbarcika SC - Mezőkövesd Zsóry FC mérkőzés időpontját. Az új időpont: 2025. május 19., hétfő 20 óra.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói



 

 

 


 

 

KBSC Galéria

Közösségi média

Szurkoljunk