Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/DÖNTETLEN PÉCSEN - ÖSSZEFOGLALÓ, EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

DÖNTETLEN PÉCSEN - ÖSSZEFOGLALÓ, EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek az NB2-es csapatról

Ismét egy három meccses hete van az NB2-es csapatoknak. A Kazincbarcika vasárnap itthon az Ajka ellen, tegnap pedig a Pécs otthonában lépett pályára, majd a hetet Szegeden zárjuk. A hétközi mérkőzésen is tudtuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk és nagy erőket kell majd mozgósítanunk az elmúlt hónapokban ugyan kevésbé jól szereplő, de ettől függetlenül remek játékos állománnyal rendelkező Pécs ellen. A találkozót megelőzően vezetőedzőnk dolgát Süttő Attila, Szemere Balázs és Kurdics Levente öt sárga lapos eltiltása nehezítette a kezdő tizenegy összeállításakor, így egy kissé felforgatott, de annál jobban funkcionáló csapattal léptünk a PMFC Stadion gyepszőnyegére.
A mérkőzés kezdetét követően a hazaiak vették kezükbe az irányítást, több a kapunkra veszélyes helyzetet is kidolgoztak, de a második tíz percben már mi domináltunk. Ennek a huszonkilencedik percben lett meg az eredménye, ekkor Csatári elé került a labda, akinek első lövése ugyan kipattant, de a második már Helesfay kapujában landolt. A barcikai vezetés után a Pécs igyekezett még az első félidőben egalizálni az állást, ez viszont ekkor még nem sikerült. A szünet után a hazaiak ismét támadóbb szellemben kezdtek. A találkozó ötvenötödik percében egy tizenhatosunkon belül elkövetett szabálytalanság miatt büntetőt végezhetett el a PMFC. A labda mögé a korábban nálunk is játszó, Tóth-Gábor Kristóf állt, de ahogy az Ajka ellen, úgy kapusunk, Megyei Gábor tegnap is védte a tizenegyest. A hazaiak irama a kihagyott büntetőt követően sem lassult és a hetvenhatodik percben Szabó Máté góljával sikerült is egyenlíteniük. 1-1-es állásnál is mindkét csapatnak adódtak még gólveszélyes helyzetei, melyek eldönthették volna a három pont sorsát, de ezeket egyik oldalon sem sikerült a kapuba juttatni, így maradt az egy-egy pont.

Lazar Stanisic ( A PMFC vezetőedzője, Weitner Ádám öt sárga lapos eltiltása miatt nem ülhetett a kispadon) :

"Nehéz meccs volt, mi ugyanazt próbáljuk játszani, mint amit az edzéseken gyakorlunk, sajnos ez nem sikerült. Több koncentrációra van szükségünk, dolgozunk tovább még van négy meccs, ahol minél több pontot próbálunk majd szerezni."

Csábi József:

"Nagy csata volt a pályán, nagyon értékes pontot szereztünk és én úgy érzem, rá is szolgáltunk. Nagyon sokáig vezettünk és ezután a Pécs nagyon sokat kockáztatott az egyenlítés érdekében. Ennek ellenére az 1-0-ás vezetésünk után rúgtunk két kapufát, ha ezeknek legalább egyike bemegy akkor el is dőlhetett volna a mérkőzés. A második félidőben nagy erőket mozgósított a hazai csapat és sikerült is egyenlíteniük. Én azt hiszem, hogy egy jó erőkből álló, jó játékosállománnyal, gyors és mozgékony támadókkal rendelkező Pécs ellen ez jó eredmény. Ez egy fontos pont, ami csak azért keserédes kicsit, mert sokáig három volt a kezünkben. Megyünk tovább, van bőven feadat. "

Merkantil Bank Liga 34. forduló
PMFC - KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 1-1 (félidő: 0-1)
Gólszerzők: Szabó Máté 77', illetve Csatári Gergő 29'
Sárga lapok: Szabó Máté 41', Mayer János 70', illetve Nagy János 41', Kovács Bence 46', Bacsa Patrik 72', Megyeri Gábor 90'

PMFC  KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 
13 HELESFAY DONÁT 1 MEGYERI GÁBOR
3 RÁCZ LÁSZLÓ (C) (Harsányi István 69')  5 SZEKSZÁRDI MILÁN
6 KATONA LEVENTE 6 HEIL VALTER
7 SZABÓ MÁTÉ NORBERT  7 ÁDÁM FERENC (Kovács Bence 46') 
11 TÓTH-GÁBOR KRISTÓF  8 NAGY JÁNOS (C)
16 MAJNOVICS MARTIN 9 TAKÁCS TAMÁS (Pálinkás Gergő 59') 
18 KESZTYŰS BARNA 14 CSATÁRI GERGŐ
20 GERA ZALÁN (Mayer János 69')  15 SZÉKELY KRISZTIÁN
24   TERBE BOTOND (Kocsis Bence 69')  20  BACSA PATRIK (Puska Péter 88') 
26  KRAUSZ RAUL 22 SZÉKELY KRISZTIÁN (Hleba Tamás 77') 
29 SVEDYUK ALEX PÁL (Major Sámuel 67')  24 LIPPAI TIBOR
Cserék: Cserék:
1 NAGY SZILVESZTER 88 BENCZE ANTAL
81 VARASDI DÁNIEL 2 HLEBA TAMÁS (Székely Krisztián 77') 
8 MAJOR SÁMUEL (Svedyuk Alex Pál 67')  10 SZABÓ BALÁZS
10 HARSÁNYI ISTVÁN (Rácz László 69')  11 PÁLINKÁS GERGŐ (Takács Tamás 59') 
14 TAKÁCS ZSOLT 12 KOVÁCS BENCE (Ádám Ferenc 46')
19 KÖVESDI PÉTER 13 DVORSCHÁK GÁBOR
30 MAYER JÁNOS (Gera Zalán 69') 18 NAGY ÁKOS
50 ORBÁN KOLOS 19 PUSKA PÉTER (Bacsa Patrik 88') 
55 KÁRTIK BÁLINT    
70 BUKOVICS ANDRÁS    
77 KOCSIS BENCE (Terbe Botond 69')     
80 MIKLÓS PÉTER    
Megbízott vezetőedző
(Weitner Ádám vezetőedző eltiltása miatt) :
Vezetőedző:
LAZAR STANISIC CSÁBI JÓZSEF

 

Fotó: PMFC Facebook - Kurdi József

További híreink

André Zoltán hármat gurított a BSK-nak

Dátum: 2024. ápr 18. 14:45

U17: nagyobb koncentrációval a különbség is nagyobb lehetett volna!

U15: közel ötven percig meccsben voltunk

Dátum: 2024. ápr 18. 12:20

Aztán a kihagyott helyzetek és az egyéni hibák miatt vereséget szenvedett Balogh József csapata.

Elkezdődött a jegyértékesítés a következő hazai mérkőzésre

Dátum: 2024. ápr 18. 10:38

Április utolsó meccsén a Honvéd ellen játszunk a Kolorcity Arénában.

U14: kiütéses győzelem idegenben!

Dátum: 2024. ápr 17. 14:23

A szülők is benne voltak a győzelemben, sokat jelent a támogatásuk a csapatnak!

Mérkőzések

Eredmények

KBSC Galéria

Közösségi média

Szurkoljunk