Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/U17 - Csengeren maradtak a pontok

U17 - Csengeren maradtak a pontok

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

U17-es csapatunk is bajnoki mérkőzést játszott a hetvégén. A Harnócz Róbert által irányított korosztályos együttesünkre nem is akármilyen ellenfél várt, hiszen az alsóházban még veretlen, listavezető Csenger vendégei voltak. A találkozót nagyon jól is kezdték, Lakatos Krisztofernek köszönhetően már korán,  a második percben megszerezték a vezetést és a találkozó huszonhatodik percéig domináltak is. Ezt követően viszont egy kiállítás nehezítette dolgukat,  Ráczi Tamásnak villant a piros lap a huszonhetedik percben. A hazaiak egy büntetőből egyenlítettek, majd a második félidőben a vezetést is átvették az emberhátrányban futballozó Barcika ellen,  így a pontok ezúttal Csengeren maradtak.

Harnócz Róbert nyilatkozata:

"Nagyon furcsa és egyben tanulságos mérkőzést játszottunk. Fél óráig az történt a pályán amit elterveztünk, majd jött egy fegyelmezetlen és meggondolatlan mozdulat, aminek következtében emberhátrányba kerültünk, ráadásul büntetőt rúgott az ellenfél. Egy órát tíz emberrel futballozva sajnos a pontszerzés lehetősége is minimálisra csökkent a listavezetővel szemben."

10. forduló
Csenger FC - KBSC 2-1 (félidőben: 1-1)

Gólszerzők: Orosz László (b.) 28', Becző Bálint 51', illetve Lakatos Krisztofer 2'
Kiállítva: Ráczi Tamás 27'
Helyszín: Csenger Városi Sportcentrum
Edző: Harnócz Róbert

További híreink

A mozgás öröme már az óvodában kezdődik – Ovi Foci a KBSC-nél!

Dátum: 2026. okt 22. 00:00

Gyermekzsivajtól, nevetéstől és rengeteg vidám pillanattól volt hangos a KBSC sportlétesítménye, ahol ezúttal a Kazincbarcikai Összevont Óvodák kis óvodásait és pedagógusait láttuk vendégül Ovi Foci programunk keretében. A közös foglalkozás ismét bebizonyította, hogy a sport szeretetét már egészen fiatal korban érdemes megalapozni.

Utánpótlás: Győzelmek, gólzápor és nemzetközi tornasiker

Dátum: 2026. okt 20. 14:50

Eredményes hétvégét zártak a Kolorcity KBSC utánpótláscsapatai. Az U17 és az U15 Alsózsolcán aratott 3–1-es győzelmet, az U14 tizenegy gólig jutott a Tiszavasvári ellen, míg az U19 egy ponttal tért haza Salgótarjánból. Legfiatalabbjaink Bozsik Fesztiválon és régiós tornán is pályára léptek, a CFT Decathlon Ligában szereplő csapatunk pedig veretlenül, öt győzelemmel szerezte meg az aranyérmet Szlovákiában.

Jegyinformációk a Diósgyőrbe utazóknak

Dátum: 2026. okt 16. 09:25

Október 19-én, hétfőn 19:30-tól a DVTK otthonában lép pályára csapatunk a Merkantil Bank Liga 10. fordulójában. Összegyűjtöttük a jegyvásárlással, a beléptetéssel és a parkolással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat a helyszínre látogató szurkolóinknak.

Utánpótlás: Öt győzelem, két fordítás

Dátum: 2026. okt 13. 11:00

Hat utánpótláscsapatunkból öt győzelemmel zárta legutóbbi bajnoki mérkőzését. Az U19 és az U14 hátrányból fordított, az U17, az U15 és az U12 pedig szintén megszerezte a három pontot.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria