Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/A GYIRMÓT VITTE HAZA A PONTOKAT - ÖSSZEFOGLALÓ, EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

A GYIRMÓT VITTE HAZA A PONTOKAT - ÖSSZEFOGLALÓ, EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

A Merkantil Bank Liga 2022/2023-as idényének utolsó előtti hazai mérkőzését játszottuk tegnap a Kolorcity Arénában. A találkozó előtt tudtuk, hogy óriási lehetőség van a kezünkben, hiszen egy esetleges győzelemmel a következő szezonra is bebiztosítottuk volna NB2-es tagságunkat. Persze ehhez ellenfelünknek is volt egy-két szava, hiszen a tavaly még az élvonalban szereplő Gyirmót továbbra is versenyben van a dobogóért. Érdekesség, hogy a harminchatodik fordulót megelőző öt mérkőzésen mi és tegnapi vendégeink is csak egy-egy győzelemnek örülhettünk. A meccs jó iramban kezdődött, mindkét oldalon akadtak helyzetek, viszont az első gól nem ezekből született meg. Egy gyirmóti szögletet követően Szekszárdi Milán ért kézzel a labdába, a szituációnál pedig Ducsai játékvezető gondolkodás nélkül mutatott a tizenegyes pontra. A labda mögé Soltész Dominik állt a tizenkettedik percben és Megyeri kapujának közepébe lőve értékesítette a megítélt büntetőt. A vendégek vezetését követően igyekeztünk minél előbb egalizálni az állást, több távoli kísérletünk is veszélyesnek bizonyult Rusák kapujára, aki viszont rendre hárítani tudta a barcikai próbálkozásokat. A harmincegyedik percben Csatárit buktatták a vendégek tizenhatosán belül, a büntető itt sem maradt el. Nagy gyirmóti reklamálások közepette Pálinkásé lett a tizenegyes, de lövését Rusák Edvárd védeni tudta, így maradt a 0-1 a félidőben.
A szünetben és azt követően is cserékkel igyekeztek csapataikon frissíteni az edzők. A vátoztatások ezúttal nekünk jöttek be jobban, hiszen Ádám Ferenc számos alkalommal veszélyeztette a gyirmóti kaput, de ezeket a lehetőséget sajnos nem sikerült gólra váltanunk, így a korai büntető döntött a pontok sorsáról, melyek a vendégeké lettek.

Simon László:

"Amire készültünk azt kaptuk a Gyirmóttal kapcsolatban, úgy gondolom, hogy nagyon korán kaptuk a büntetőt és abból a gólt. Utána kaptunk a sorstól egy nagy lehetőséget, hogy egyenlítsünk, ha azt a tizenegyest berúgjuk, akkor szerintem teljesen más lett volna a mérkőzés. Ezután viszont a második félidőben uraltuk a játékot, felívelt labdákból próbáltunk az utolsó tíz-tizenöt percben veszélyeztetni. A pontrúgásaink is ugyanúgy veszélyesek voltak, mint eddig. A Gyirmót megpróbálta megtartani az idegenben szerzett egy gólját és ezzel elvitte a három pontot."

Csertői Aurél:

"Úgy kezdtük a mérkőzést, ahogy azt elterveztük. Voltak lehetőségeink, jobban játszottunk az első húsz percben, gólt is szereztünk. Azt gondolom, hogy a mai győzelemhez kellett az a kapusbravúr, amikor a tizenegyest megfogta. A második félidőben az ellenfél egyszerűsítette a játékot, az íveléseik nagyon veszélyesek voltak, hiszen ezeknek mindig nagyon kiszámíthatatlan a vége, szerencsére ezeket ki tudtuk védekezni. A rövid passzos játékból nem tudtunk feljönni, de még ígyis voltak lehetőségeink, ezeket rendre elrontottuk. Egy góllal mindenképpen jobban voltunk az ellenfélnél, sok sikert kívánunk nekik!"

Merkantil Bank Liga 36. forduló 
KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC - GYIRMÓT FC GYŐR 0-1 (félidőben: 0-1)
Gólszerző:
Soltész Dominik (b.) 12'
Sárga lapok: Kurdics Levente 19', Süttő Attila 81', Szemere Balázs 93', illetve Medgyes Zoltán 32', Helembai Márk 32', Soltész Dominik 85'

  KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC    GYIRMÓT FC GYŐR
1 MEGYERI GÁBOR 12 RUSÁK EDVÁRD
4 SZEMERE BALÁZS 7 SOLTÉSZ DOMINIK (Bagó Bálint 96')
5 SZEKSZÁRDI MILÁN 8 NAGY PATRIK (C) (Kovács Dominik 88') 
6 HEIL VALTER 9 PETHŐ BENCE (Simon András 46')
8 NAGY JÁNOS (C) (Takács Tamás 82')  15 MAJOR MARTIN
10  SZABÓ BALÁZS (Ádám Ferenc 58')  22 HELEMBAI MÁRK
11 PÁLINKÁS GERGŐ 33 POLGÁR KRISTÓF
14 CSATÁRI GERGŐ 67 CSÖRGŐ VIKTOR
15 SZÉKELY KRISZTIÁN (Süttő Attila 46')  70 MEDGYES ZOLTÁN (Hudák Dávid 88') 
17 KURDICS LEVENTE (Bacsa Patrik 58')  95 MADARÁSZ MÁRK
24 LIPPAI TIBOR (Hleba Tamás 82')  99  KOVÁCS MILÁN
Cserék: Cserék:
31 MEGYERI II GÁBOR 51 HÁRSFALVI ANDRÁS
2 HLEBA TAMÁS (Lippai Tibor 82') 14 BERKI ISTVÁN
7 ÁDÁM FERENC (Szabó Balázs 58') 17 SIMON ANDRÁS (Pethő Bence 46')
9 TAKÁCS TAMÁS (Nagy János 82') 20 KOVÁCS DOMINIK (Nagy Patrik 88')
12 KOVÁCS BENCE 27 BAGÓ BÁLINT (Soltész Dominik 96')
13 DVORSCHÁK GÁBOR 39 HUDÁK DÁVID (Medgyes Zoltán 88')
16 SÜTTŐ ATTILA (Székely Krisztián 46') 73 KICSUN JAVHENYIJ
18 NAGY ÁKOS    
19 PUSKA PÉTER    
20 BACSA PATRIK (Kurdics Levente 58')    
22 SZÉKELY DÁVID    
30 FEJES ÁDÁM    
Megbízott vezetőedző: Vezetőedző:
SIMON LÁSZLÓ CSERTŐI AURÉL

További híreink

Juhász Zsombor a KBSC játékosa

Dátum: 2026. júl 02. 21:00

Juhász Zsombor személyében a Kolorcity KBSC egy - az ellenfél kapuja előtt is hatékony - védőként és védekező középpályásként is bevethető labdarúgót igazolt. Zsombor az NB III. Dél-Keleti csoportjának bajnokától, a Gyirmót ellen osztályozót játszó Monortól érkezik Kazincbarcikára, és már kezdőként pályára lépett mindkét felkészülési mérkőzésünkön.

Tudatos folyamatok jellemzik az átigazolási politikát

Dátum: 2026. júl 02. 12:00

A Merkantil Bank Liga szabályainak és a Magyar Labdarúgó Szövetség ajánlásainak megfelelő tudatos folyamatok jellemzik a Kolorcity KBSC-nél zajló nyári játékospolitikát. Mint ismert, a másodosztályban csak magyar játékosok léphetnek pályára, így a külföldi labdarúgók szerződésük lejártával távoztak Kazincbarcikáról, ugyanakkor - a magyar labdarúgás érdekeit szem előtt tartva - két fiatal (egy 2006-os és egy 2007-es születésű vagy annál fiatalabb) játékosnak minden csapatban folyamatosan pályán kell lennie, ezért most az egyik fő szempont a szabályoknak megfelelő fiatal, tehetséges labdarúgók szerződtetése. Klubunk folyamatosan készül a bajnokság július végi rajtjára, az átigazolási időszak ugyanakkor szeptember elején zárul, így akár még augusztusban is érkezhetnek új labdarúgók.

Budapesten kezdjük a bajnokságot

Dátum: 2026. jún 30. 20:00

A BVSC-Zugló vendégei leszünk a Merkantil Bank Liga 1. fordulójában, rá egy hétre pedig a Videotont fogadjuk hazai pályán. A Magyar Labdarúgó Szövetség versenybizottsága elkészítette a Merkantil Bank Liga 2026–2027-es idényének sorsolását.

Kolorcity KBSC - MFK Zemplín Michalovce 0-0

Dátum: 2026. jún 30. 14:45

Gólnélküli döntetlent játszottunk a tikkasztó hőségben a szlovák élvonalban szereplő MFK Zemplín Michalovce ellen. A felkészülési mérkőzésen próbajátékosok is pályára léptek, és kooperációs partnerünktől, a Kisvárda Master Goodtól is érkeztek fiatal labdarúgók. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Eredmények

KBSC Galéria