Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Ma megkezdődik a Merkantil Bank Liga 2023/2024-es szezonja

Ma megkezdődik a Merkantil Bank Liga 2023/2024-es szezonja

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

Nagyjából három óra múlva már pályán lesz csapatunk a Merkantil Bank Liga nyitófordulójában a Szeged ellen. A találkozó 19 órakor a Kolorcity Arénában veszi kezdetét.

Keretünk komolyabb „ráncfelvarráson” esett át a nyári felkészülési szezonban. Két meghatározó játékosunk, Pálinkás Gergő és Lippai Tibor az élvonalba igazoltak; előbbi a Kecskemét, utóbbi a Kisvárda játékosa lett. Szerződésbontással távozott Ur László, aki alacsonyabb szinten még levezet, de már a civil életére fókuszál; Nagy János, aki Romániába igazolt, illetve Jakab Dávid, aki súlyos sérülését követően távozott. Lejáró szerződését nem hosszabbította meg Dvorschák Gábor, aki hazaköltözött Szombathelyre és már utánpótlás edzőként tevékenykedik, Hleba Tamás, aki a Szentlőrinc játékosa lett, illetve Bencze Antal kapus. Kölcsönbe, Karcagra került tőlünk Székely Dávid, illetve a nálunk szintén kölcsönben lévő játékosok is hazatértek anyaegyesületükhöz.                                                                                                                                                                                                                                          Megyeri II. Gábor, Kovács Bence, Puska Péter, Nagy Ákos, Szekszárdi Milán és Csatári Gergő; közülük az utóbbi két futballista újra kék-sárgába öltözhet… Milán már biztosan, hiszen ő kölcsönszerződéssel nálunk van, Csati pedig a diósgyőri kooperáció keretében lehet tagja csapatunknak.

S a távozók után zárjuk le a múltat, hiszen a jelen és a jövő sokkal fontosabb! Klassz kis játékosok, fejlődni és játszani akaró fiatalok és rutinos rókák egyaránt érkeztek hozzánk. Kapusként leigazoltuk az osztrák második vonalban védő Tóth Balázst, s ezen a poszton egy kooperációs fiatal lehet még Megyó harmadik társa. Számos érkezőnk volt és van: Ternován Patrik (Soroksár), Papp Milán (ETO FC Győr), Kotula Máté (Mezőkövesd kölcsönbe), Dóra Donát (MTK kölcsönbe), Csilus Tamás (Szombathelyi Haladás), Csilus Ádám (Szentlőrinc), Boros Zsombor (ZTE kölcsönbe), Pekár László (Nyíregyháza), Gyurkó Máté (BKV Előre), Pinte Patrik (Zlaté Moravce).

A Diósgyőrrel kötött kooperáció keretében mérkőzésenként maximum három játékos lehet a keretünk tagja.

Rendkívül örömteli, hogy saját nevelésű játékosunk, Fejes Ádám ezen a héten aláírta első profi szerződését klubunknál, így már ő is tagja a Kolorcity Kazincbarcika keretének.

A korábbi keretből továbbra is csapatunk tagja: Megyeri I. Gábor, Szemere Balázs, Heil Valter, Székely Krisztián, Süttő Attila, Szabó Balázs, Szekszárdi Tamás, Ádám Ferenc, Kurdics Levente és Takács Tamás.

Néhány nyitott kérdés még van a keret körül, de – ahogy Csábi József vezetőedző beharangozó interjújában mondta – a srácok elszántak, és a mindenkori kerettel és csapattal kell az utolsó leheletünkig küzdeni, s a lehető legjobb eredményt elérni!

Interjú Csábi Józseffel


És egy kis színes…, ha már KolorBarcika!

Az öltöző hangulat kiváló, a srácok megválasztották a szezon csapatkapitányait: a „korelnök” Heil Valter az első számú, a rutinos Süttö Attila a második számú és az „újonc” Csilus Tamás a harmadik számú csapatkapitány.

A Kolorcity Kazincbarcika hazai szerelése továbbra is a kék mez, sárga nadrág és kék sportszár, míg a kapusok fekete szerelést viselnek majd a Kolorcity Arénában.

A mérkőzést élő, egyenes adásban közvetíti a vendégcsapat.

Élő közvetítés Kolorcity Kazincbarcika SC - Szeged-Csanád Grosics Akadémia

További híreink

Kuttor Attila: Szeretnénk egy kicsit dominánsabb futballal előállni

Dátum: 2026. júl 24. 17:00

A Merkantil Bank Liga 1. fordulójában, Budapesten, a BVSC-Zugló otthonában szerepel csapatunk. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a szezonnyitó mecscet.

Fiatal tehetségekkel is erősítünk

Dátum: 2026. júl 22. 16:00

Az MLSZ fiatal és magyar ajánlásának megfelelő, tehetséges fiatal labdarúgókkal bővült keretünk: Kenesei Noel, Burdika Maxim és Lipóczi Benedek személyében három ígéretes játékos érkezett Kazincbarcikára.Mindhárman fontos jövőbeli lehetőséget jelentenek klubunk számára, ugyanakkor a pályán mindenki számára ugyanaz az út vezet a csapatba: a kemény munka és a bizonyítás. Az edzéseken eddig mutatott hozzáállásuk, valamint a bennük rejlő kvalitások bizakodásra adnak okot, így izgatottan várjuk, hogyan élnek majd a lehetőségeikkel. Sok sikert kívánunk Kazincbarcikán, fiúk!

Köszönjük, NB I.!

Dátum: 2026. júl 22. 15:00

A kazincbarcikai labdarúgás történetének legfontosabb évében folyamatosan forogtak a kameráink, hogy az utókornak is megörökítsük az NB I. legszebb pillanatait. Bár a szezon végén elbúcsúztunk az élvonaltól, nagyon sokat kaptunk ez alatt az egy év alatt mi is és a szurkolóink is. Mielőtt újult erővel belevágnánk a Merkantil Bank Liga küzdelmeibe, visszaemlékező interjúkkal elevenítjük fel a mögöttünk hagyott hónapokat. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Ingyenes a belépés a szezonnyitóra

Dátum: 2026. júl 21. 20:00

A hazai és a vendégszurkolók is ingyenesen tekinthetik meg a szombati BVSC-Zugló - Kolorcity KBSC szezonnyitó mérkőzést, azonban a jegypénztáraknál regisztrációs jegyek váltása kötelező a belépéshez. A pénztárak és a kapuk is 18 órakor nyitnak.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria