Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Szemtől-szemben: a Pécsi Mecsek FC

Szemtől-szemben: a Pécsi Mecsek FC

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

Nem mondhatjuk, hogy a Kazincbarcika és a Pécs küzdelmei az NB2 klasszikus rangadói közé lennének sorolhatók, hiszen a két együttes első találkozására 2020-ban került sor, majdnem napra pontosan három éve, augusztus 16-án.

 

A korábbi évtizedekben rendre más osztályokban szerepelt a két csapat, a legközelebb az 1976/1977-es szezonban kerültünk egymáshoz. Akkor ugyanis a Vegyész az NB3 Északkeleti-csoport megnyerésével feljutott az NB2-be, a pécsi Munkás pedig ugyanekkor megnyerte a másodosztályú bajnokságot, s kvalifikálta magát az élvonalba. Itt egészen 1997-ig meg is tudott ragadni, vagyis anno – igaz, hogy éppen hogy csak, de – elkerültük egymást.

 

Visszatérve 2020-hoz, a rossz emlékű évad negyedik fordulójában láttuk vendégül a pécsieket, akik Óvári Zsolt tizenegyesből szerzett góljával elvitték a három pontot egy rendkívül parázs, tizenegy sárga lapot hozó meccsen. Februárban idegenben sem sikerült a visszavágás, a piros-feketék 4-2 arányban győztek. A góljainkat Kovács Máté Krisztián és Oldal Tibor szerezték, miközben ezen az összecsapáson is villant azért hét sárga lap.

 

A korábbinál némileg sikeresebbnek bizonyult a Barcika a másodosztályú visszatérés után, azaz a mögöttünk hagyott idényben a PMFC ellen. 2022 novemberében hazai pályán született 1-1-es döntetlen, Harsányi István gólja után Katona Levente öngóljával egyenlítettünk. 2023 áprilisában Pécsett Csatári Gergő góljával mi szereztünk vezetést, ám a hajrában Szabó Máté Norbert egyenlített, így újra 1-1 lett a végeredmény.

 

A mérleg így egyelőre a Kazincbarcika szempontjából két vereség és két döntetlen, ezt a statisztikát szeretnénk vasárnap kiegészíteni a még hiányzó harmadik kimenetellel, a győzelemmel!

 

 

Korábbi mérkőzéseink egymás ellen:

 

2023.04.26.                       Pécsi MFC - Kolorcity Kazincbarcika SC 1-1 (0-1)

2022.11.06.                       Kolorcity Kazincbarcika SC - Pécsi MFC 1-1 (0-0)

2021.02.07.                       Pécsi MFC - Kolorcity Kazincbarcika SC 4-2 (2-0)

2020.08.16.                       Kolorcity Kazincbarcika SC - Pécsi MFC 0-1 (0-1)

 

A találkozó játékvezetője a harmincegy éves Sipos Tamás lesz. A sípmester korábban egyszer vezetett mérkőzést Kazincbarcikán, ez év januárjában a Békéscsaba elleni 1-3-as vereségünk alkalmával. Idegenben viszont háromszor is találkozhattunk már vele, elsőként 2016 áprilisában az NB3 Keleti csoportjában, amikor a REAC-tól kaptunk ki 2-1-re Budapesten. Ezt követően 2020 októberében a Szentlőrinc otthonában, ahol 1-0-ra nyertünk. Harmadszor pedig 2021 áprilisában Csákváron, ahol a hazaiak győztek 4-1 arányban. 

 

További híreink

Kuttor Attila: Szeretnénk egy kicsit dominánsabb futballal előállni

Dátum: 2026. júl 24. 17:00

A Merkantil Bank Liga 1. fordulójában, Budapesten, a BVSC-Zugló otthonában szerepel csapatunk. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a szezonnyitó mecscet.

Fiatal tehetségekkel is erősítünk

Dátum: 2026. júl 22. 16:00

Az MLSZ fiatal és magyar ajánlásának megfelelő, tehetséges fiatal labdarúgókkal bővült keretünk: Kenesei Noel, Burdika Maxim és Lipóczi Benedek személyében három ígéretes játékos érkezett Kazincbarcikára.Mindhárman fontos jövőbeli lehetőséget jelentenek klubunk számára, ugyanakkor a pályán mindenki számára ugyanaz az út vezet a csapatba: a kemény munka és a bizonyítás. Az edzéseken eddig mutatott hozzáállásuk, valamint a bennük rejlő kvalitások bizakodásra adnak okot, így izgatottan várjuk, hogyan élnek majd a lehetőségeikkel. Sok sikert kívánunk Kazincbarcikán, fiúk!

Köszönjük, NB I.!

Dátum: 2026. júl 22. 15:00

A kazincbarcikai labdarúgás történetének legfontosabb évében folyamatosan forogtak a kameráink, hogy az utókornak is megörökítsük az NB I. legszebb pillanatait. Bár a szezon végén elbúcsúztunk az élvonaltól, nagyon sokat kaptunk ez alatt az egy év alatt mi is és a szurkolóink is. Mielőtt újult erővel belevágnánk a Merkantil Bank Liga küzdelmeibe, visszaemlékező interjúkkal elevenítjük fel a mögöttünk hagyott hónapokat. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Ingyenes a belépés a szezonnyitóra

Dátum: 2026. júl 21. 20:00

A hazai és a vendégszurkolók is ingyenesen tekinthetik meg a szombati BVSC-Zugló - Kolorcity KBSC szezonnyitó mérkőzést, azonban a jegypénztáraknál regisztrációs jegyek váltása kötelező a belépéshez. A pénztárak és a kapuk is 18 órakor nyitnak.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria