Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Még bő három óra, és újra hallhatjuk a kezdő sípszót a Kolorcity Arénában

Még bő három óra, és újra hallhatjuk a kezdő sípszót a Kolorcity Arénában

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

A vasárnapi, 0-0-ás döntetlennel véget ért találkozó után elég szomorkásak voltak a srácok, mert érezték, hogy ez egy abszolút nyerhető mérkőzés volt. Ennek fényében inkább az elhullajtott két ponton bánkódtak, mint a megszerzett egynek örültek volna. De jól van ez így, hiszen ez adjon erőt és újabb motivációt a ma estéhez, hiszen nyerni kell!!!

A meccs másnapja még sokaknál a „sebek gyógyítgatásával” telt, a kisebb-nagyobb rúgások, izmok regenerálása folyt, ugyanakkor elemzés és értékelés, illetve technikai és taktikai rész is belefért a szűk két napos felkészülésbe.

De – ahogy Csábi József mondta – mindenki másnak is ennyi ideje volt a vasárnapi meccset követően a szerdára felkészülni, úgy hogy nincs mese, bele kell állni a feladatba.

Tegnap már kifejezetten a Siófok elleni találkozóra készültünk, taktikai dolgokat gyakoroltunk a pályán, de azon kívül is, hiszen elméletben is átvettünk mindent, ami fontos a vendégcsapat kapcsán. A Siófok egy „kellemetlen” ellenfél, sokat futnak, gyorsak, lendületesek, helyenként kreatívak. S mivel még csak egy pontot szereztek az idei szezonban, így biztosan sikerre éhesek. Mint ahogy mi is! Egyébként megdicsértem a srácokat a vasárnapi találkozó kapcsán, hiszen jól játszottunk, s úgy éreztem, hogy rengeteget beletettek a Pécs elleni mérkőzésbe. A helyzeteink megvoltak, csak a gól hiányzott, amit ma pótolni kell.

Csatári, Csilus, Megyeri, Szekszárdi T. még sérüléssel bajlódnak, az ő játékuk kérdéses. De a keret dolga az, hogy a mester által kijelölt kezdő tizenegy, majd a cserék a lehető legtöbbet nyújtsák, és sikerrel vegyék ezt az akadályt!

Kezdés 19 órakor, kapunyitás a találkozó előtt egy órával!

Hajrá Barcika!

További híreink

Kuttor Attila: Szeretnénk egy kicsit dominánsabb futballal előállni

Dátum: 2026. júl 24. 17:00

A Merkantil Bank Liga 1. fordulójában, Budapesten, a BVSC-Zugló otthonában szerepel csapatunk. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a szezonnyitó mecscet.

Fiatal tehetségekkel is erősítünk

Dátum: 2026. júl 22. 16:00

Az MLSZ fiatal és magyar ajánlásának megfelelő, tehetséges fiatal labdarúgókkal bővült keretünk: Kenesei Noel, Burdika Maxim és Lipóczi Benedek személyében három ígéretes játékos érkezett Kazincbarcikára.Mindhárman fontos jövőbeli lehetőséget jelentenek klubunk számára, ugyanakkor a pályán mindenki számára ugyanaz az út vezet a csapatba: a kemény munka és a bizonyítás. Az edzéseken eddig mutatott hozzáállásuk, valamint a bennük rejlő kvalitások bizakodásra adnak okot, így izgatottan várjuk, hogyan élnek majd a lehetőségeikkel. Sok sikert kívánunk Kazincbarcikán, fiúk!

Köszönjük, NB I.!

Dátum: 2026. júl 22. 15:00

A kazincbarcikai labdarúgás történetének legfontosabb évében folyamatosan forogtak a kameráink, hogy az utókornak is megörökítsük az NB I. legszebb pillanatait. Bár a szezon végén elbúcsúztunk az élvonaltól, nagyon sokat kaptunk ez alatt az egy év alatt mi is és a szurkolóink is. Mielőtt újult erővel belevágnánk a Merkantil Bank Liga küzdelmeibe, visszaemlékező interjúkkal elevenítjük fel a mögöttünk hagyott hónapokat. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Ingyenes a belépés a szezonnyitóra

Dátum: 2026. júl 21. 20:00

A hazai és a vendégszurkolók is ingyenesen tekinthetik meg a szombati BVSC-Zugló - Kolorcity KBSC szezonnyitó mérkőzést, azonban a jegypénztáraknál regisztrációs jegyek váltása kötelező a belépéshez. A pénztárak és a kapuk is 18 órakor nyitnak.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria