Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Szemtől-szemben: a BFC Siófok

Szemtől-szemben: a BFC Siófok

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

Az első Siófok – Kazincbarcika (azaz akkor még Bányász – Vegyész) összecsapásra az 1982/1983-as idényben, egészen pontosan ’82 szeptemberében került sor az NB2-es bajnokság 7. fordulójában. A találkozó barcikai győzelemmel zárult (0-1), majd tavasszal a Vegyész ismét ugyanilyen arányban verte a Balaton-partiakat.

A következő másodosztályú kiírásban is találkoztak a csapatok, ám ekkor fordult a szerencse, a Siófoki Bányász diadalmaskodott mindkétszer; előbb 4-1, majd 1-2 arányban. Az 1984/1985-ös bajnokságban is ez a tendencia folytatódott, mindkét meccsen a Vegyész maradt alul (3-1; 0-1), a szezon végén pedig a Siófok feljutást ünnepelhetett.

A következő összecsapásra sokat kellett várni, hiszen 2017-ben futott össze újra a két együttes, ekkor már, mint KBSC és BFC Siófok. A siófoki győzelmi széria a kihagyás után is folytatódott, idehaza 2-0 arányú vereséget szenvedtünk. Aztán ismét fordulat következett, tavasszal a Barcika hozta el a három pontot a Balaton partjáról – Tony Kanalos és Gábor-Lukács József góljaival 2-1-re nyertünk, amit ezután két újabb győzelem követett.

2018 novemberében volt közös történelmünkben a legnagyobb különbségű meccs: a Révész Géza utcai Stadionban hiába vezettek az elején a hazaiak, Tóth László és Olasz Dénes is duplázott, majd Fótyik Dominik is betalált tizenegyesből, így kiütéses, 5-1 arányú győzelmet aratott a Kazincbarcika. A tavaszi meccs is gólgazdagra sikerült, de jóval izgalmasabbra is; Belényesi Csaba 94. percben született góljával tudtunk 3-2-re nyerni pályaválasztóként, méghozzá akkor albérletben, Putnokon (a másik két találatunk Toma György nevéhez fűződik).

Sajnos a mai napig ez a 3-2-es győzelem volt az utolsó sikerünk mai ellenfelünkkel szemben. 2019-ben gólnélküli döntetlen (az egyetlen pontosztozkodás!) született, a 2020-as meccs a Covid-járvány miatt elmaradt.

A 2020/2021-es idényben Siófokon 3-0-ra, Barcikán 1-0-ra nyertek a Balaton-partiak. A mögöttünk hagyott szezonban ősszel itthon 2-3 arányban kaptunk ki – a góljainkat Laczkó Milán és Lippai Tibor szerezték – tavasszal pedig Siófokon 1-0-ra maradtunk alul.

 

 

Egymás elleni mérkőzéseink:

 

2023.04.09.                        BFC Siófok – Kolorcity Kazincbarcika SC        1 – 0

2022.10.09.                        Kolorcity Kazincbarcika SC – BFC Siófok        2 – 3

2021.04.28.                        Kolorcity Kazincbarcika SC – BFC Siófok        0 – 1

2020.11.08.                        BFC Siófok – Kolorcity Kazincbarcika SC        3 – 0

2019.10.27.                        BFC Siófok – KBSC            0 - 0                          

2019.05.01.                        KBSC – BFC Siófok            3 - 2                          

2018.11.07.                        BFC Siófok – KBSC            1 - 5                          

2018.05.20.                        BFC Siófok – KBSC            1 - 2                          

2017.11.12.                        KBSC – BFC Siófok            0 - 2                          

1985.05.19.                        Kazincbarcikai Vegyész SE – Siófoki Bányász SE             0 – 1

1984.10.14.                        Siófoki Bányász SE - Kazincbarcikai Vegyész SE              3 – 1

1984.03.18.                        Kazincbarcikai Vegyész SE – Siófoki Bányász SE             1 – 2

1983.08.28.                        Siófoki Bányász SE – Kazincbarcikai Vegyész SE             4 – 1

1983.04.10.                        Kazincbarcikai Vegyész SE – Siófoki Olajbányász            1 – 0

1982.09.19.                        Siófoki Bányász SE – Kazincbarcikai Vegyész SE             0 – 1

 


A JÁTÉKVEZETŐ

 

A mérkőzés játékvezetője a 38 éves Lovas László lesz, akivel 2011 óta, a második és harmadik vonal kiírásaiban összességében tizenhat alkalommal találkozhattunk sípmesterként. Mérlegünk az ő bíráskodása mellett nyolc győzelem, kettő döntetlen és hat vereség. Siófok elleni meccsünket másodjára dirigálhatja, az eddigi egyetlen épp a tavalyi hazai találkozó volt.

További híreink

Jegyek a Kazincbarcika - Újpest meccsre

Dátum: 2025. szept 10. 15:00

Már megvásárolhatók a belépőjegyek a Fizz Liga 7. fordulójában rendezendő Kolorcity KBSC - Újpest FC mérkőzésre. A szeptember 20-án, szombaton 18 órakor kezdődő találkozónak a Mezőkövesdi Városi Stadion ad otthont. A belépők elővételben ezúttal is sokkal olcsóbban kaphatók, mint a mérkőzések napján. A diákok és a nyugdíjasok kedvezményesen vásárolhatnak jegyet, és családi szektorral is várjuk a szurkolókat, ahol egy felnőtt teljes árú belépőjegy mellé egy diák belépőjegyet ajándékba adunk. Kérjük szurkolóinkat figyelmesen olvassák el jegyinformációinkat!

Blessing Eleke a Kolorcity KBSC labdarúgója

Dátum: 2025. szept 10. 14:30

Blessing Eleke személyében egy tapasztalt és gólerős nigériai támadó csatlakozott a Kolorcity KBSC keretéhez. Korábban játszott szlovéniában (bajnoki címet ünnepelhetett az Olimpija Ljubljanával), svájcban (az FC Luzern színeiben 70 mérkőzésen 20 gól lőtt), de megfordult többek között Izraelben, Törökországban és Japánban is. Legutóbb az albán Partizani Tirana labdarúgója volt. Eddigi profi karrierje során 270 mérkőzésen 73 gólt szerzett.

Utánpótlás: Újabb eredményes hétvége

Dátum: 2025. szept 09. 10:30

Eredményesség szempontjából az elmúlt hét is nagyon jól alakult utánpótlásunk számára, hiszen U19-es, U17-es, U15-ös, U13-as és U12-es korosztályunk is begyűjtötte a pontokat. (A képen U19-es győztes csapatunk.)

Női labdarúgás: KBSC - Nyíregyháza 7-3 (5-1)

Dátum: 2025. szept 09. 10:00

Magabiztos hazai győzelemmel kezdte meg a Női NB II. Keleti csoportjának küzdelmeit a Kolorcity KBSC női labdarúgó csapata. Góljainkat Tőzsér Virág (3), Vén Odett (2) és Vincze Bernadett szerezték.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

 
Fizz Liga
MOL Magyar Kupa
MLSZ
Tippmix

 

Szerencsejáték Zrt.

GNB
NanoMix Beton
Blade Sport

 

KBSC Galéria