Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Kilencedszer a Vasas ellen

Kilencedszer a Vasas ellen

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

A két csapatnak ez lesz a kilencedik összecsapása, mind a kilenc a másodosztályú bajnokságokhoz kötődik. Az egymás elleni párharcok története nem nyúlik vissza az ősidőkbe, hiszen az első tétmeccsét a két csapat 2012 októberében játszotta.

 

Ezt a Pete András Stadionban Tátrai Gergő góljával a Barcika nyerte 1-0-ra, azonban tavasszal a piros-kékek alaposan visszavágtak, hiszen Angyalföldön 5-0-ra verték a mieinket. Ennek a szezonnak a végén is az utóbbi találkozó tükröződött vissza sajnos, hiszen a KBSC a 15. helyen kiesett, míg a Vasas ezüstérmet szerzett a Mezőkövesd mögött (ebben az évben a 2. hely nem ért feljutást).

 

A következő összecsapásra 2018 novemberében került sor, ekkor ismét Barcikán találkoztak először a felek, s ismét hazai győzelem született. Tony Kanalos és Lukács Raymond voltak a gólszerzőink, ami 2-1-es győzelmet ért. Tavasszal ezúttal is vissza tudott vágni a Vasas, azonban sokkal szorosabb meccsen, 3-2 arányban tudtak nyerni. Sergiu Oltean és Belényesi Csaba góljai tehát nem értek pontot a végén. A végelszámolásnál aztán a Vasas a 4., a Barcika a 9. helyen zárt a tabellán.

 

A 2019/2020-as idény őszén ezúttal a Vasas kezdett otthon. Fótyik Dominik tizenegyesből szerzett góljával a Barcika vezetett, de Daróczi Zoltán egyenlíteni tudott és maradt az 1-1. Ezúttal azonban tavasszal itthon nem jött ki a lépés és a Vasas 2-0-s győzelemmel elvitte a három pontot.

A 2020/2021-es szezonban szinte pontosan megismétlődött ez a felállás: Angyalföldön Toma György góljával kishíján nyerni tudtunk, de ezúttal Feczesin Róbert egyenlített. A tavaszról előrehozott decemberi visszavágón szorosabb eredmény született, sőt! Az egyik legbosszantóbb vereséget szenvedtük el, hiába szerzett vezetést a 60. percben Kovác Alan, a 87. percben Vernes Richárd egyenlített; majd a 92. percben Otigba Kenneth góljával a Vasas örülhetett a győzelemnek.

 

A mérlegünk tehát két győzelem, két döntetlen és négy vereség. Szombaton nem csak ezen a mérlegen javíthatunk, de kiköszörülhetjük az utolsó meccs kellemetlen csorbáját is, ha egy bravúrral elhozzuk a pontokat Angyalföldről!

Hajrá, Barcika!


A JÁTÉKVEZETŐ

 

A szombati találkozó játékvezetője Derdák Marcell lesz. A harmincegy éves sípmester mindössze második alkalommal működik közre meccsünkön. Az első és egyetlen játékvezetéséhez 2020 augusztusáig kell visszamennünk az időben, ekkor az Ajka elleni idegenbeli, 3-1-es vereséggel végződő találkozónkat dirigálta. Ehhez a meccshez még egy kellemetlen emlék fűződik, ugyanis Derdák Heil Valtert ki is állította a 80. percben.

 

A Vasas FC és a Kolorcity Kazincbarcika SC egymás elleni meccsei:

 

2020.08.02.                        Vasas FC – Kolorcity Kazincbarcika SC         1 – 1 

2020.02.23.                        KBSC – Vasas FC                0 – 2             

2019.08.28.                        Vasas FC – KBSC                1 – 1

2019.04.28.                        Vasas FC – KBSC                3 – 2

2018.11.04.                        KBSC – Vasas FC                2 – 1             

2013.04.27.                        Vasas FC – Kazincbarcikai SC                5 – 0             

2012.10.13.                        Kazincbarcikai SC – Vasas SC                1 – 0

További híreink

A mozgás öröme már az óvodában kezdődik – Ovi Foci a KBSC-nél!

Dátum: 2026. okt 22. 00:00

Gyermekzsivajtól, nevetéstől és rengeteg vidám pillanattól volt hangos a KBSC sportlétesítménye, ahol ezúttal a Kazincbarcikai Összevont Óvodák kis óvodásait és pedagógusait láttuk vendégül Ovi Foci programunk keretében. A közös foglalkozás ismét bebizonyította, hogy a sport szeretetét már egészen fiatal korban érdemes megalapozni.

Utánpótlás: Győzelmek, gólzápor és nemzetközi tornasiker

Dátum: 2026. okt 20. 14:50

Eredményes hétvégét zártak a Kolorcity KBSC utánpótláscsapatai. Az U17 és az U15 Alsózsolcán aratott 3–1-es győzelmet, az U14 tizenegy gólig jutott a Tiszavasvári ellen, míg az U19 egy ponttal tért haza Salgótarjánból. Legfiatalabbjaink Bozsik Fesztiválon és régiós tornán is pályára léptek, a CFT Decathlon Ligában szereplő csapatunk pedig veretlenül, öt győzelemmel szerezte meg az aranyérmet Szlovákiában.

Jegyinformációk a Diósgyőrbe utazóknak

Dátum: 2026. okt 16. 09:25

Október 19-én, hétfőn 19:30-tól a DVTK otthonában lép pályára csapatunk a Merkantil Bank Liga 10. fordulójában. Összegyűjtöttük a jegyvásárlással, a beléptetéssel és a parkolással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat a helyszínre látogató szurkolóinknak.

Utánpótlás: Öt győzelem, két fordítás

Dátum: 2026. okt 13. 11:00

Hat utánpótláscsapatunkból öt győzelemmel zárta legutóbbi bajnoki mérkőzését. Az U19 és az U14 hátrányból fordított, az U17, az U15 és az U12 pedig szintén megszerezte a három pontot.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria