Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Már nem veretlen az ETO, a Budafok átvette a vezetést

Már nem veretlen az ETO, a Budafok átvette a vezetést

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

Hat nap alatt a harmadik meccsüket abszolválták a csapatok a Merkantil Bank Liga 5. fordulójában.

A rendhagyó szombati játéknapon összesen 28 gólt láthatott a közönség, ami tízzel több, mint az előző fordulóban. Egyetlen meccsen alakult ki egygólosnál nagyobb különbség, mégpedig - soros ellenfelünknél - Ajkán, ahol a PMFC vendégszerepelt és nyert 2-0-ra. A pécsiek esetében némi iróniával azt is mondhatnánk, hogy kinyílt a gólzsák, hiszen eddig négy meccs alatt produkáltak 2-0-s gólkülönbséget. Ebből az is kiolvasható, hogy nem kaptak még gólt, azaz immár 450 játékperce nem kapituláltak – egyedüliként a mezőnyben.

Mindössze két döntetlen született, mindkét meccsen 2-2 állt az eredményjelzőn a lefújáskor. Gyirmóton a hét közben edzőt váltó – Németh Zoltán helyett Király JózsefMosonmagyaróvár ezzel az első pontját szerezte meg a bajnokságban. Az Illovszky Rudolf Stadionban a Kazincbarcika hagyott két pontot balszerencsés körülmények között, az előzetesen esélyesebbnek tekintett Vasas ellen. Csapatunk ezzel az eredménnyel négy mérkőzés óta veretlen és a 9. helyről várja a folytatást.

Két ötgólos rangadót is feljegyezhettünk a hétvégén. A Haladás az első győzelmét aratta az idényben, Tiszakécskéről hozták el a három pontot egy 3-2-es győzelemmel. Ugyanilyen arányban nyert a Nyíregyháza is a Győri ETO FC ellen hazai pályán (ami a stadionépítés miatt továbbra is Balmazújváros). A győri zöld-fehérek ezzel elveszítették hibátlan mérlegüket és a tabella éléről is lecsúsztak. Utóbbi azért következett be, mert a Budafok Csákváron aratott 1-0-s győzelmével továbbra is veretlenül megelőzte a győrieket.

Megőrizte veretlenségét a Szeged is, a csongrádiak a BVSC otthonában győztek 1-0 arányban, így Urbán Flórián csapatának vereségsorozata négymeccsesre duzzadt. A veretlen csapatok száma így is csökkent eggyel, hiszen a Soroksár vesztesen távozott Kozármislenyből. A Misleny 2-1-re győzött, ezzel a 6. helyre kapaszkodtak fel, közvetlenül a Soroksár mögé.

Izgalmas hajrát hozott a Honvéd siófoki vendégjátéka. A Balaton-partiak 0-1-ről fordították meg a meccset és nyertek 2-1-re, Major Gergő a 88. percben szerezte a győztes gólt.


A játékvezetők a kilenc meccsen negyven sárga lapot osztottak ki, ami meccsenként 4,44-es átlagot jelent és valamivel az idény eddigi átlaga alatt van. A legtöbb figyelmeztetés (8) a Csákvár – Budafok találkozón esett, a legkevesebb (2-2) pedig a Gyirmót – Mosonmagyaróvár megyei rangadón. Piros lap egyszer villant, a tiszakécskei Kiss Balázst szórták ki a Haladás elleni meccs 62. percében.


A góllövőlistát továbbra is a háromgólos játékosok vezetik. Támadónk Ádám Ferenc mellett Claudiu Bumba és Nagy Dominik nem tudták növelni góljaik számát, így felzárkózott melléjük a szegedi Borvető Áron és a Kozármisleny játékosa, Vajda Roland.


A forduló mérkőzéseit összesen 6.307 néző követte a helyszínen az NSO jegyzőkönyvei szerint, ami a szezon eddigi legalacsonyabb nézőszáma. A legtöbben a Honvéd siófoki vendégjátékát látták (2.000), a legkevesebben Csákváron látogattak ki a Budafok elleni meccsre (200).


A 6. forduló párosításai:

 

2023. AUGUSZTUS 27.

 17:30

CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR

BVSC-ZUGLÓ

2023. AUGUSZTUS 27.

17:30

BUDAFOKI MTE

HR-RENT KOZÁRMISLENY

2023. AUGUSZTUS 27.

17:30

SOROKSÁR SC

NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC

2023. AUGUSZTUS 27.

19:00

VASAS FC

BFC SIÓFOK

2023. AUGUSZTUS 27.

19:00

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC

FC AJKA

2023. AUGUSZTUS 27.

19:00

PMFC

GYIRMÓT FC GYŐR

2023. AUGUSZTUS 27.

19:00

SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA

AQVITAL FC CSÁKVÁR

2023. AUGUSZTUS 27.

19:00

ETO FC GYŐR

TISZAKÉCSKEI LC

2023. AUGUSZTUS 27.

20:00

BUDAPEST HONVÉD

SZOMBATHELYI HALADÁS

 

További híreink

Kuttor Attila: Szeretnénk egy kicsit dominánsabb futballal előállni

Dátum: 2026. júl 24. 17:00

A Merkantil Bank Liga 1. fordulójában, Budapesten, a BVSC-Zugló otthonában szerepel csapatunk. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a szezonnyitó mecscet.

Fiatal tehetségekkel is erősítünk

Dátum: 2026. júl 22. 16:00

Az MLSZ fiatal és magyar ajánlásának megfelelő, tehetséges fiatal labdarúgókkal bővült keretünk: Kenesei Noel, Burdika Maxim és Lipóczi Benedek személyében három ígéretes játékos érkezett Kazincbarcikára.Mindhárman fontos jövőbeli lehetőséget jelentenek klubunk számára, ugyanakkor a pályán mindenki számára ugyanaz az út vezet a csapatba: a kemény munka és a bizonyítás. Az edzéseken eddig mutatott hozzáállásuk, valamint a bennük rejlő kvalitások bizakodásra adnak okot, így izgatottan várjuk, hogyan élnek majd a lehetőségeikkel. Sok sikert kívánunk Kazincbarcikán, fiúk!

Köszönjük, NB I.!

Dátum: 2026. júl 22. 15:00

A kazincbarcikai labdarúgás történetének legfontosabb évében folyamatosan forogtak a kameráink, hogy az utókornak is megörökítsük az NB I. legszebb pillanatait. Bár a szezon végén elbúcsúztunk az élvonaltól, nagyon sokat kaptunk ez alatt az egy év alatt mi is és a szurkolóink is. Mielőtt újult erővel belevágnánk a Merkantil Bank Liga küzdelmeibe, visszaemlékező interjúkkal elevenítjük fel a mögöttünk hagyott hónapokat. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Ingyenes a belépés a szezonnyitóra

Dátum: 2026. júl 21. 20:00

A hazai és a vendégszurkolók is ingyenesen tekinthetik meg a szombati BVSC-Zugló - Kolorcity KBSC szezonnyitó mérkőzést, azonban a jegypénztáraknál regisztrációs jegyek váltása kötelező a belépéshez. A pénztárak és a kapuk is 18 órakor nyitnak.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria