Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/A vasárnapi hatodik fordulóban az Ajka érkezik

A vasárnapi hatodik fordulóban az Ajka érkezik

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

Aktuális ellenfelünk tehát az FC Ajka csapata, amelynek történelme 1923-ig nyúlik vissza; ekkor alapították a helyi futballcsapatot, amely az Üveggyártól bérelt pályán két és fél évtizeden át gyűrte a megyei bajnokságok kemény „szintjeit” és ellenfeleit több, vagy épp kevesebb sikerrel.

 

A fordulat 1948-ban érkezett el, ebben az évben nem csak a saját sporttelepet vették át a már ekkor is zöld-fehér klub játékosai, de feljutottak az NB3-ba is. Noha a harmadosztályú tagság nem lett hosszú (a harmadik szezonban kiesett az Ajka), így újabb évek következtek a Veszprém megyei ligában.

 

Az 1968-as esztendő azonban újabb fordulatot tartogatott.

A klubot ekkor vette át az alumínium kohó és a timföldgyár, ami nem csak a névváltozáson (Ajkai Alumínium SK), hanem a pályán is meglátszódott.

A csapat 1970-ben megindult felfelé, s az évtized végére a másodosztályban találta magát, ahol az 1979/1980-as idényt a negyedik helyen zárta.

A kilencvenes évek és a helyi ipar kiszállása a fociból Ajkán is éreztette hatását, mégis az ezredfordulót követően a Veszprém megyei városka csapata legtöbbször a második vonalba adhatta be nevezését. Sőt! A mögöttünk hagyott szezonban bronzérmet szereztek a zöld-fehérek, amely történelmük legjobb eredményének számít.


Az aktuális csapatot Jeney Gyula irányítja, aki 2022 októberében, épp egy Kazincbarcika elleni hazai döntetlent követően vette át az irányítást, a meccs után menesztett Kis Károlytól. A kezdetben átmenetinek szánt kinevezés később végleges lett, a felkapaszkodás a bronzéremig pedig már ismert.


A klub a 2023 nyári átigazolási időszak egyik legpasszívabb alakulata volt, öt-öt távozót és érkezőt jegyezhettünk fel mindössze. Érkezett többek közt a Szolnoktól Antal Gábor, a ETO FC Győrtől Borsos Filip, valamint egy hároméves „kitérő” után visszatért Békéscsabáról Horváth Péter. A távozók közt megemlíthetjük Dragóner Filipet, aki Soroksárra igazolt, vagy Szabó Benjámint, aki a Vasasnál folytatta – egyikük sem volt nélkülözhetetlen játékosa az előző szezonbeli csapatnak.


A kevés változás dacára döcögősen indult a szezon a bakonyi csapatnak. Az FC Ajka egy győzelem mellett két döntetlennel és két vereséggel abszolválta az első öt fordulót és a 13. helyről várják a folytatást. A csapat eddig három gólt szerzett, ezeken Gaál Bálint, Rabatin Richárd és Tóth Gergely Csaba osztoznak testvériesen.

 

Az FC Ajka eddigi mérkőzései a szezonban:

 

FC Ajka – Soroksár SC                 1-1

Budafoki MTE – FC Ajka            2-0

FC Ajka – Szeged-Csanád Grosics Akadémia          0-0

Credobus Mosonmagyaróvár – FC Ajka                   0-2

FC Ajka – PMFC                             0-2


Nyári játékosmozgás az FC Ajkánál

 

Érkezők: Antal Gábor (Szolnok), Babos Bence (Fehérvár FC – kölcsönbe), Borsos Filip (ETO FC Győr), Horváth Péter (Békéscsaba), Szabó Benjámin Marcell (Vasas II – kölcsönből vissza)

Távozók: Dragóner Filip (Soroksár), Fodor Péter (?), Molnár Márkó (?), Nagy Benjámin (Balatonfüred – kölcsönbe), Szabó Benjámin (Vasas II – kölcsön után végleg).

További híreink

Hétvégi ellenfelünk - Nyíregyháza Spartacus FC

Dátum: 2025. okt 22. 17:30

A Fizz Liga 11. fordulójában, október 25-én, szombaton 19 óra 30 perctől Nyíregyházán lépünk pályára. Az NB I-ben még nem futottunk össze, az NB II-ben azonban komoly múltra tekint vissza a párharc, hiszen már 60. alkalommal találkozunk. Az eddigi 59 mérkőzésen 17 barcikai győzelem és 25 nyíregyházi siker mellett 17 alkalommal megosztoztunk a pontokon. A szombati találkozó előtt bemutatjuk ellenfelünket.

Utánpótlás: Az elmúlt napok eredményei

Dátum: 2025. okt 22. 11:00

Utánpótlás csapataink is pályára léptek az elmúlt napokban. U12-es csapatunk továbbra is veretlen az idényben, az U15, az U17 és az U19 pedig stabilan tartja dobogós helyeit a bajnokságban. Eredmények, edzői nyilatkozatok, minden egy helyen.

Női labdarúgás: Kecskeméti LC - Kolorcity KBSC 2-2 (2-0)

Dátum: 2025. okt 22. 09:00

A Női NB II. Keleti csoportjának 6. fordulójában a Kecskemét vendége volt a Kolorcity KBSC.

Jegyinformációk a Nyíregyházára utazóknak

Dátum: 2025. okt 20. 19:00

A Fizz Liga 11. fordulójában, szombaton 19 óra 30 perctől Nyíregyházán szerepel csapatunk. A vendégszektorba szóló teljes árú belépőjegyek elővételben egységesen 2200 forintba kerülnek (+ online szolgáltatási díj) és a szpari.csakjegyek.hu oldalon is megvásárolhatók.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria