Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Szűk három óra múlva a BVSC-Zugló ellen lépünk pályára

Szűk három óra múlva a BVSC-Zugló ellen lépünk pályára

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

Papíron nagy pihenővel, a gyakorlatban ugyanolyan intenzitású edzésekkel, egy Magyar Kupa és egy felkészülési mérkőzéssel telt el a Kolorcity Kazincbarcika NB2-es csapatának három hetes válogatott szünete.

A mai találkozót megelőzően hét fordulón vagyunk túl a Merkantil Bank Ligában, s a tizennyolc csapatos bajnokság 10. helyén állunk. Pontjaink száma tíz, ami két győzelmet, négy döntetlent és egy vereséget takar; kilenc rúgott és hat kapott góllal. Előttünk két szintén tíz pontos csapat található (Budapest Honvéd, Soroksár), mögöttünk pedig lőtávon belül a kilenc pontos Csákvár (hozzájuk utazunk szerdán), illetve két nyolc egységgel rendelkező csapat, a Tiszakécske és a Haladás.

Lehet némi hiányérzetünk a pontok számát tekintve, hiszen az x-es meccsek között azért bőven akad olyan, amiben több volt…, de ne legyünk elégedetlenek, masszív, szervezett és rendkívül jól küzdő csapatunk van, s ez sok helyzetben átsegíthet minket a nehézségeken.


Ami a végleges keretünket illeti, még az átigazolási szezon végén megérkezett a várva-várt csatár Nico személyében, aki robosztus testfelépítésével és egyéb extra képességeivel jó alapja, kiegészítője lesz a támadó szekciónak. Megyeri Gábor a Kozármisleny csapatához került kölcsönbe, majd szabadon igazolhatóként a múlt héten érkezett vissza hozzánk Bencze Antal. Emellett Dóra Donát és Boros Zsombor játékjoga is visszakerült anyaegyesületéhez. Sokan feltették a kérdést a változásokat illetően, a külvilág felé annyi publikus ebből, hogy mindez egységben nézve a csapatot, annak tagjait, az öltözőt; a szakmai, emberi és egyéb körülményeket, illetve az érintett játékosok egyéni lehetőségeit egy felelős és átgondolt döntés volt. A többi a klub és a csapat belső ügye, e vonatkozásban más információt nem kívánunk megosztani, főként mivel nincs semmi „titok” az igazolások körül.

Sajnos hosszabb ideig nem számíthat Csábi József Fejes Ádámra, akinek térdét a héten megműtötték, erről jövő héten részletesen is szólunk.

Illetve szintén nem játszik ma Csilus Tamás, aki a Gyirmót ellen begyűjtötte 5. sárga lapját, így ma a lelátóról nézi a srácokat.


A keret a héten már teljes egészében a mai feladatra, a BVSC-Zugló elleni mérkőzésre, és a három pont itthon tartására koncentrált. Az edzések mellett egy-két extra dolog is történt a srácokkal (csapatfotózás, közös edzés a Bánhorvátival, vizsga edzés), melyet jó hangulatban és kiváló egységben csináltak végig.

 

Csábi József, a Kolorcity Kazincbarcika SC vezetőedzője:

 

A legutóbbi bajnoki mérkőzésünk óta eltelt időt igyekeztünk hasznosan, eltölteni, olyan elemeket és dolgokat gyakoroltunk, amin változtatni, jobbítani szerettem volna.

Diósgyőri edzőmérkőzésünk nagyon hasznos volt: egy remek csapat otthonában a 83. percig vezettünk, s végül döntetlennel zártunk. Köszönet a DVTK-nak a lehetőségért, jó erőmérő és meccs volt.

A múlt hétvégi kupatalálkozón, 2-0-val kivívtuk a továbbjutást, de a mérkőzés és az utazás komoly terhelés volt a csapatnak, annak ellenére, hogy papíron NB3-as csapattal játszottunk.

Örülök, hogy a hajrában szép gólokat szereztünk és hogy cseréink ,,jól sültek el", aki beállt, az nagyon sokat hozzá tudott tenni a meccshez. A frissítéseknek mindig ez a céljuk; minden egyes játékos nagyon fontos láncszeme a csapatnak, akkor is, ha kezd és akkor is, ha csereként nevezzük az adott mérkőzésre. S egy-egy ilyen jól alakú csere ezt a tényt jól bizonyítja, még akkor is, ha nem alakul mindig ennyire pozitívan egy-egy váltás.

Ezek az események jó érzésekkel tölthetnek el bennünket, és maga az a tény, hogy a bajnokságban hat forduló, mintegy két hónap óta veretlenek vagyunk. Jó irányba tartunk, de az eredményekért minden nap meg kell küzdeni, azért, hogy ezt a sorozatot minél tovább kitoljuk. Többször hangsúlyoztam már, a jelenlegi bajnokságban sok a hasonló tudású csapat, nincs két egyforma meccs, s az adott mérkőzésen apró dolgok döntenek. A BVSC csak részben az a csapat, amelyik tavaly veretlenül megnyerte az NB3 Keleti csoportját. A nyáron élvonalat is megjárt, rutinos és jól ismert játékosokkal erősítettek, Hidi Patrik, Nikola Mitrovics és Paulo Vinícius is a játékosuk lett. Az ő tapasztalatuk sokat számít abban, hogy meg van a fiatalok-rutinosak egyvelege. Egy érdekes csapatról beszélhetünk, amelynél jómagam nem értékelném alul az eddigi szereplést, nemrég edzőt is váltottak, elköszöntek Urbán Flóriántól, s a mögöttünk álló héten kinevezték a korábbi asszisztensedzőt. Éppen ezért egy „nagyon veszélyes meccsre számítok”, nagyon okosan kell megcsinálni azt, amit eltervezünk, amivel készülünk.


Szeretettel várunk mindenkit 17 órakor a Kolorcity Arénába!

További híreink

Kuttor Attila: Szeretnénk egy kicsit dominánsabb futballal előállni

Dátum: 2026. júl 24. 17:00

A Merkantil Bank Liga 1. fordulójában, Budapesten, a BVSC-Zugló otthonában szerepel csapatunk. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a szezonnyitó mecscet.

Fiatal tehetségekkel is erősítünk

Dátum: 2026. júl 22. 16:00

Az MLSZ fiatal és magyar ajánlásának megfelelő, tehetséges fiatal labdarúgókkal bővült keretünk: Kenesei Noel, Burdika Maxim és Lipóczi Benedek személyében három ígéretes játékos érkezett Kazincbarcikára.Mindhárman fontos jövőbeli lehetőséget jelentenek klubunk számára, ugyanakkor a pályán mindenki számára ugyanaz az út vezet a csapatba: a kemény munka és a bizonyítás. Az edzéseken eddig mutatott hozzáállásuk, valamint a bennük rejlő kvalitások bizakodásra adnak okot, így izgatottan várjuk, hogyan élnek majd a lehetőségeikkel. Sok sikert kívánunk Kazincbarcikán, fiúk!

Köszönjük, NB I.!

Dátum: 2026. júl 22. 15:00

A kazincbarcikai labdarúgás történetének legfontosabb évében folyamatosan forogtak a kameráink, hogy az utókornak is megörökítsük az NB I. legszebb pillanatait. Bár a szezon végén elbúcsúztunk az élvonaltól, nagyon sokat kaptunk ez alatt az egy év alatt mi is és a szurkolóink is. Mielőtt újult erővel belevágnánk a Merkantil Bank Liga küzdelmeibe, visszaemlékező interjúkkal elevenítjük fel a mögöttünk hagyott hónapokat. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Ingyenes a belépés a szezonnyitóra

Dátum: 2026. júl 21. 20:00

A hazai és a vendégszurkolók is ingyenesen tekinthetik meg a szombati BVSC-Zugló - Kolorcity KBSC szezonnyitó mérkőzést, azonban a jegypénztáraknál regisztrációs jegyek váltása kötelező a belépéshez. A pénztárak és a kapuk is 18 órakor nyitnak.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria