Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Egyetlen veretlen csapat maradt nyolc forduló után

Egyetlen veretlen csapat maradt nyolc forduló után

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

Hét fordulót követően megszakadt a Pécsi MFC párját ritkító sorozata, az idei szezonban először kapott gólt a mecsekaljai csapat. Ráadásul soros ellenfelünk, a Csákvár játékosának, Nagy Zoárdnak a találatával az első vereségüket is elkönyvelhették a piros-feketék.

Megőrizte veretlenségét – immár egyedüliként – a Nyíregyháza Spartacus FC. A szabolcsiak sorozata nem sokon múlt, hiszen Nagy Dominik a 86. percben egyenlített Szegeden, ahol így 1-1 lett a végeredmény.

Nem sikerült továbbra sem nyernie a Mosonmagyaróvárnak, ám ezúttal a Kozármisleny elleni 1-1-gyel legalább otthon tartottak egy pontot. Nem volt ilyen szerencsés az FC Ajka, a zöld-fehérek vesszőfutása tovább folytatódik, ezúttal a Siófoktól kaptak ki hazai pályán 2-0-ra.

 

Nem javul a Gyirmót helyzete sem, a sárga-kék győri csapat a Vasas otthonában szenvedett sima, 2-0-s vereséget. A klub ma reggel már le is reagálta a sikertelenséget, Csizmadia Csaba vezetőedző távozott, helyét pedig Tamási Zsolt szakmai igazgató vette át. A Tiszakécskének sem sikerült a bravúr, a szezonban remeklő, ám az elmúlt két fordulóban egyaránt vereséget szenvedő Budafok ezúttal 2-1-es győzelemmel tartotta otthon a három pontot.

1-1-es döntetlenre végződött a játéknap budapesti rangadója (Soroksár – Honvéd) és a nyugati derbi (ETO FC Győr – Haladás) is. Utóbbi meccset a vendég szombathelyiek majdnem végig emberhátrányban játszották, mégis sikerült egyenlíteniük a győriek ellen. A Rába-partiak ezzel a döntetlennel továbbra is vezetik a tabellát, de már csak jobb gólkülönbségüknek köszönhetően előzik meg a szintén 16 pontos Budafokot és a Nyíregyházát.

 

A 8. forduló eredménysora:

 

CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR

HR-RENT KOZÁRMISLENY

1-1

BUDAFOKI MTE

TISZAKÉCSKEI LC

2-1

SOROKSÁR SC

BUDAPEST HONVÉD

1-1

FC AJKA

BFC SIÓFOK

0-2

VASAS SC

GYIRMÓT FC GYŐR

2-0

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC

BVSC-ZUGLÓ

2-2

PMFC

AQVITAL FC CSÁKVÁR

0-1

SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA

NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC

1-1

SZOMBATHELYI HALADÁS

ETO FC GYŐR

1-1

 


A fordulóban mindösszesen húsz gól született (2,2/meccs), ami a szezon eddigi, 2,4-es meccsenkénti átlagát lefelé húzta. A leggólgazdagabb meccset épp mi játszottuk, a BVSC-Zugló elleni 2-2-vel, viszont ahogy láthattuk, gólnélküli találkozó egy sem akadt.

A góllövőlista szűk élmezőnyében ketten is előre léptek és holtversenyben vezetik a mesterlövészek versenyét. Az ETO csatára Claudiu Bumba és a nyíregyházi Nagy Dominik is gólt szerzett a saját meccsén, így 5-5 találattal állnak az élen. Őket követi a csákvári Nagy Zoárd (aki szintén eredményes volt a 8. fordulóban) és a Vasas támadója, Tóth Milán. A mögöttük, három góllal állók holtversenyében található játékosunk, Ádám Ferenc, aki hiába játszott tegnap (is) veszélyesen, sajnos nem volt szerencséje, ugyanakkor az ő gólpasszából szintén három gólra zárkózott fel Pinte Patrik.

 

A góllövőlista állása:

 

1.

Claudiu Bumba

ETO FC Győr

5 gól

1.

Nagy Dominik

Nyíregyháza Spartacus

5

3.

Nagy Zoárd

Aqvital FC Csákvár

4

3.

Tóth Milán

Vasas SC

4

5.

Ádám Ferenc

Kolorcity Kazincbarcika SC

3

5.

Pinte Patrik

Kolorcity Kazincbarcika SC

3

 


A sárga lapok száma is elmaradt az idény átlagától, összesen harminchetet osztottak ki a játékvezetők a kilenc meccsen, amire jutott két piros is (s lehetett volna három is, ha csak a saját meccsünkre gondolunk vissza). A legtöbb lapot az ETO FC – Szombathelyi Haladás rangadón osztották ki, itt hat sárga kártya mellett két piros is került a jegyzőkönyvbe. A legcsendesebb mérkőzések ilyen szempontból az FC Ajka – BFC Siófok és a Budafoki MTE – Tiszakécskei LC voltak, itt csak egy-egy alkalommal került elő a sárga lap, utóbbi meccsen ráadásul csak a 93. percben sárgult be a kécskei Cipf Dominik.

 

A szezonban a legtöbb sárgát továbbra is középpályásunk, Csilus Tamás kapta, aki tegnap le is töltötte eltiltását, így szerdán a Csákvár ellen már számolhat vele Csábi József vezetőedző.


A Nemzeti Sport jegyzőkönyveinek tanúsága szerint a fordulót összesen 6.967 néző látta a kilenc helyszínen. A legnagyobb érdeklődésre - nem meglepő módon - az ETO FC Győr és a Szombathelyi Haladás meccse tartott számot, itt 1.654-en voltak. A legkevesebben, háromszázan, a Kozármisleny mosonmagyaróvári vendégjátékára voltak kíváncsiak.


A 9. forduló programja:

2023.SZEPTEMBER 27.

16:00

NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC

CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR

2023.SZEPTEMBER 27.

16:00

BVSC-ZUGLÓ

VASAS SC

2023.SZEPTEMBER 27.

16:00

GYIRMÓT FC GYŐR

FC AJKA

2023.SZEPTEMBER 27.

18:00

FC AJKA

BFC SIÓFOK

2023.SZEPTEMBER 27.

18:00

HR-RENT KOZÁRMISLENY

PMFC

2023.SZEPTEMBER 27.

18:00

AQVITAL FC CSÁKVÁR

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC

2023.SZEPTEMBER 27.

18:00

TISZAKÉCSKEI LC

SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA

2023.SZEPTEMBER 27.

18:00

BFC SIÓFOK

ETO FC GYŐR

2023.SZEPTEMBER 27.

19:45

BUDAPEST HONVÉD

BUDAFOKI MTE

További híreink

Kuttor Attila: Szeretnénk egy kicsit dominánsabb futballal előállni

Dátum: 2026. júl 24. 17:00

A Merkantil Bank Liga 1. fordulójában, Budapesten, a BVSC-Zugló otthonában szerepel csapatunk. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a szezonnyitó mecscet.

Fiatal tehetségekkel is erősítünk

Dátum: 2026. júl 22. 16:00

Az MLSZ fiatal és magyar ajánlásának megfelelő, tehetséges fiatal labdarúgókkal bővült keretünk: Kenesei Noel, Burdika Maxim és Lipóczi Benedek személyében három ígéretes játékos érkezett Kazincbarcikára.Mindhárman fontos jövőbeli lehetőséget jelentenek klubunk számára, ugyanakkor a pályán mindenki számára ugyanaz az út vezet a csapatba: a kemény munka és a bizonyítás. Az edzéseken eddig mutatott hozzáállásuk, valamint a bennük rejlő kvalitások bizakodásra adnak okot, így izgatottan várjuk, hogyan élnek majd a lehetőségeikkel. Sok sikert kívánunk Kazincbarcikán, fiúk!

Köszönjük, NB I.!

Dátum: 2026. júl 22. 15:00

A kazincbarcikai labdarúgás történetének legfontosabb évében folyamatosan forogtak a kameráink, hogy az utókornak is megörökítsük az NB I. legszebb pillanatait. Bár a szezon végén elbúcsúztunk az élvonaltól, nagyon sokat kaptunk ez alatt az egy év alatt mi is és a szurkolóink is. Mielőtt újult erővel belevágnánk a Merkantil Bank Liga küzdelmeibe, visszaemlékező interjúkkal elevenítjük fel a mögöttünk hagyott hónapokat. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Ingyenes a belépés a szezonnyitóra

Dátum: 2026. júl 21. 20:00

A hazai és a vendégszurkolók is ingyenesen tekinthetik meg a szombati BVSC-Zugló - Kolorcity KBSC szezonnyitó mérkőzést, azonban a jegypénztáraknál regisztrációs jegyek váltása kötelező a belépéshez. A pénztárak és a kapuk is 18 órakor nyitnak.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria