Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Egyre javuló tendenciával öt győzelem és négy vereség az eddigi közös mérlegünk

Egyre javuló tendenciával öt győzelem és négy vereség az eddigi közös mérlegünk

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

A csákvári csapat 1947 óta íródó története nagyrészét – ahogy a bemutatásukban is részleteztük – a Fejér megyei bajnokságokban töltötte, de az NB3-as kiírásokban is elkerültük egymást, hiszen azok rendre területi alapon szerveződtek.

A Kolorcity Kazincbarcika SC és az aktuális vendéglátónk közös története így nem nyúlik vissza messzire a múltba, szám szerint kilenc bajnokin találkoztunk egymással. Az örökmérleg barcikai szempontból öt győzelem és négy vereség 16-14-es gólkülönbséggel.

 

Az első alkalom 2017 novemberében jött el, ekkor idegenben 2-1-es vereséget szenvedtünk, a barcikai gólt Tóth Szabolcs szerezte. Ugyanezen szezon tavaszán pályaválasztóként Putnokon fogadtuk a Fejér vármegyeieket, ám ekkor is vereség, 0-2 lett a vége.

A 2018/2019-es idény 17. fordulójában, ’18 novemberében ismét Putnokon találkoztak a csapatok. Kanalos Tony korai találatával vezetést szerzett a Barcika, ám gólszerzőnk később öngólt (is) vétett, így a vége 2-3 lett, vagyis újabb vereség. 2019 tavaszán aztán idegenben megszületett az első barcikai győzelem, Krausz Raul és Virág Ákos góljaira nem jött válasz.

 

A világjárvány miatt félbeszakadt 2019/2020-as szezonban a tavaszi meccset már nem tudták lejátszani a csapatok, de ’19 őszén még egy újabb barcikai sikert feljegyezhettünk. Még mindig Putnokon játszották a meccset, Oldal Tibor duplázott, Berki István is betalált, a Csákvár pedig csak szépíteni tudott, 3-1-es győzelem lett a vége.

A járvány után, 2020 októberében, immár a Kolorcity Arénában 2-1-re ismét a Vegyész győzött, Fótyik Dominik duplájával fordították meg a meccset a mieink. A tavaszi meccsen már nem jött ki ilyen jól a lépés, 4-1-es zakóba futott bele a csapat Csákváron, ahol Tóth-Gábor Kristóf találata csak szépségtapaszt jelentett.

 

A mögöttünk hagyott szezon emlékei sokkal pozitívabbak, szeptemberben Pálinkás Gergő és Süttő Attila góljaival itthon 2-0-s győzelemmel szereztük meg a három pontot. Márciusban Csákváron Pálinkás duplázott, de betalált Székely Krisztián is, majd a vendéglátók csak szépíteni tudtak, így nagyon fontos, 3-1-es győzelmet arattunk.

 

 

Remélhetőleg szerdán is ez a jó széria folytatódik, szurkoljunk idegenben is együtt a csapatnak!

 

Hajrá, Vegyész!

Hajrá, Barcika!


A Kolorcity Kazincbarcika és az Aqvital FC Csákvár egymás elleni mérkőzései:

 

2023.03.05.   Aqvital FC Csákvár - Kolorcity Kazincbarcika SC   1 – 3

2022.09.04.   Kolorcity Kazincbarcika SC - Aqvital FC Csákvár   2 – 0

2021.04.04.   Aqvital FC Csákvár - Kolorcity Kazincbarcika SC   4 – 1         

2020.10.04.   Kolorcity Kazincbarcika SC - Aqvital FC Csákvár   2 – 1         

2019.11.10.   Kolorcity Kazincbarcika SC - Aqvital FC Csákvár   3 – 1         

2019.05.05.   Aqvital FC Csákvár - Kolorcity Kazincbarcika SC   0 – 2         

2018.11.11.   Kolorcity Kazincbarcika SC - Aqvital FC Csákvár   2 – 3         

2018.05.27.   Kolorcity Kazincbarcika SC - Aqvital FC Csákvár   0 – 2         

2017.11.19.   Aqvital FC Csákvár - Kolorcity Kazincbarcika SC   2 – 1

További híreink

Hírverő mérkőzést játszunk Gesztelyen

Dátum: 2026. márc 18. 12:00

2026. március 27-én, pénteken 17 órától - a borsodi labdarúgást népszerűsítendő - klasszikus hírverő mérkőzést játszunk a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei I. osztály 2. helyén álló Gesztely FC vendégeként. A belépés ingyenes. Várunk mindenkit szeretettel

Klausz Milán meghívót kapott

Dátum: 2026. márc 17. 15:00

Európa-bajnoki selejtezőre készül Ukrajna ellen U21-es labdarúgó-válogatottunk, amely előtt egy Izrael elleni felkészülési mérkőzés is szerepel a programban. A korosztályos nemzeti csapatba meghívót kapott a Kolorcity KBSC labdarúgója, Klausz Milán is.

Utánpótlás: Hétvégi eredmények

Dátum: 2026. márc 17. 13:00

Utánpótlás csapataink is pályára léptek az elmúlt hétvégén. U19-eseink a Cigándot győzték le hazai pályán. U8-as és U9-es csapatunk Egerben vett részt egy nemzetközi tornán, ahol magyar, román, osztrák és szlovák csapatok ellen is megmutathatták a tudásukat. 

Kocsis Botond meghívót kapott

Dátum: 2026. márc 17. 11:00

2026. március 22. és április 1. között U19-es válogatott Európa-bajnoki selejtező Elitkört rendeznek Olaszországban. A házigazda olaszok, valamint a törökök és a szlovákok ellen készülő korosztályos nemzeti csapatba a Kolorcity KBSC 18 esztendős kapusa, Kocsis Botond is meghívót kapott.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria