Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Este hatkor a Csákvár otthonában!

Este hatkor a Csákvár otthonában!

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

A Merkantil Bank Liga idei kiírásában második alkalommal kerül sor arra, hogy egy hét (vagy éppen hat nap) alatt három mérkőzést kell lejátszani a csapatoknak.

 

Az első ilyen etap augusztus közepén volt, akkor három ponttal és három döntetlennel jöttünk ki a sorozatból, a Pécs, a Siófok és a Vasas ellen.

A második „erőltetett menet” most vasárnap indult, ekkor a BVSC-Csákvár-Kozármisleny hármas ellen kell egy hét alatt a legtöbb pontot összefocizni.

 

A keret menetrendje is ennek megfelelően alakul szeptember utolsó hetében, s kiemelten fontos, hogy nagyon egységes, elszánt és fegyelmezett legyen Csábi József csapata.

 

A mai találkozó előtt muszáj néhány szót ejtenem a vasárnapról, annak ellenére is, hogy nem szokásom a játékvezetői döntésekkel foglalkozni. De!

A BVSC elleni hazai mérkőzésünk első féidejében volt olyan eset, ami mellett nem tudunk szó nélkül elmenni. A 30. percben játékosunk, Pekár László ugrott ki a bal szélen, majd teljesen tisztán vezette a labdát az ellenfél kapujára, amikor a BVSC védője, utolsó emberként durván fautolta. Olyan mértékben, hogy játékosunkat több percig ápolni kellett, majd később lecserélni, most pedig orvosi vizsgálatokon vesz részt, játékára nagy valószínűséggel nem számíthatunk egy ideig.

A vendégvédő ezt a jelenetet megúszta egy sárga lappal, ami egyértelmű azonnali piros lap volt, a szabálytalanság „durvasága”, annak oka, szándékossága, illetve a támadás és a gólszerzési lehetőség szempontjából egyaránt. A játékvezető szerint azonban túl messze volt még a kaputól… Majd két perccel később ugyanez a védő a büntető területen belül lerántotta egy másik játékosunkat, amiért ugyan 11-est ítélt a játékvezető, de a sárga lap elmaradt, ami így már a második lett volna. Gondolom senkinek sem kell külön részletezni, hogy mennyire más meccs lett volna, ha a BVSC nagyjából egy órát emberhátrányban játszik. Az eredményen és a pontokon túl még egy dolog miatt fel kell, hogy emeljem a szavam, ez pedig a játékos egészségének megvédése, ennek minden körülmények között prioritásnak kell lennie! S sajnos ez nem történt meg a mi meccsünkön, mert egy szándékos és durva szabálytalanságot nem kellő mértékben „torolt meg” a játékvezető, és ezzel nem azt üzente a játékosoknak, hogy ezt a fajta szabálytalanságot nem engedem és tűröm, hanem megengedő magatartásával nyitva hagyott egy olyan kaput, amit egyértelműen és határozottan be kellett volna zárnia.

Ami pedig a mai találkozót illeti: pszichésen, fizikálisan és taktikailag is felkészültünk a Csákvár ellen. Sakkoztunk, hogy az esetlegesen kieső játékosokat, kivel és milyen módon tudjuk pótolni. A Csákvár egy masszív, ugyanakkor mozgékony és gyors csapat, rendkívül jó szériában, hiszen a Pécset hazai pályán verték meg a hétvégén. Így nyilván felspanolt állapotban fognak ma itthon játszani, nagyon nehéz meccsre számítok.

Viszont az is tény, hogy rendkívül sok hasonló képességű csapat van jelenleg a ligában, így egy esetleges rosszabb vagy jobb széria esetén nagyon könnyű lejtmenetbe kerülni, vagy éppen szárnyalni a tabellán.

Mi szeretnénk stabilizálni magunkat abban a zónában, ahol biztonságban vagyunk, s örülnénk, ha valamit vissza tudnánk kapni abból, amit a múlt hétvégén elvesztettünk.

Fejes Ádám túl van a műtéten, rá hónapokig tartó rehabilitáció vár; Pekár László, Szabó Balázs és Csilus Tamás játéka kisebb-nagyobb sérülések miatt kérdéses.

 

A találkozó este hat órakor kezdődik, élő szöveges tudósítás és extra tartalmak a Kolorcity Kazincbarcika közösségi oldalán.

 

Online stream: CSÁKVÁR - KOLORCITY KAZINCBARCIKA ONLINE STREAM

További híreink

Kuttor Attila: Szeretnénk egy kicsit dominánsabb futballal előállni

Dátum: 2026. júl 24. 17:00

A Merkantil Bank Liga 1. fordulójában, Budapesten, a BVSC-Zugló otthonában szerepel csapatunk. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a szezonnyitó mecscet.

Fiatal tehetségekkel is erősítünk

Dátum: 2026. júl 22. 16:00

Az MLSZ fiatal és magyar ajánlásának megfelelő, tehetséges fiatal labdarúgókkal bővült keretünk: Kenesei Noel, Burdika Maxim és Lipóczi Benedek személyében három ígéretes játékos érkezett Kazincbarcikára.Mindhárman fontos jövőbeli lehetőséget jelentenek klubunk számára, ugyanakkor a pályán mindenki számára ugyanaz az út vezet a csapatba: a kemény munka és a bizonyítás. Az edzéseken eddig mutatott hozzáállásuk, valamint a bennük rejlő kvalitások bizakodásra adnak okot, így izgatottan várjuk, hogyan élnek majd a lehetőségeikkel. Sok sikert kívánunk Kazincbarcikán, fiúk!

Köszönjük, NB I.!

Dátum: 2026. júl 22. 15:00

A kazincbarcikai labdarúgás történetének legfontosabb évében folyamatosan forogtak a kameráink, hogy az utókornak is megörökítsük az NB I. legszebb pillanatait. Bár a szezon végén elbúcsúztunk az élvonaltól, nagyon sokat kaptunk ez alatt az egy év alatt mi is és a szurkolóink is. Mielőtt újult erővel belevágnánk a Merkantil Bank Liga küzdelmeibe, visszaemlékező interjúkkal elevenítjük fel a mögöttünk hagyott hónapokat. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Ingyenes a belépés a szezonnyitóra

Dátum: 2026. júl 21. 20:00

A hazai és a vendégszurkolók is ingyenesen tekinthetik meg a szombati BVSC-Zugló - Kolorcity KBSC szezonnyitó mérkőzést, azonban a jegypénztáraknál regisztrációs jegyek váltása kötelező a belépéshez. A pénztárak és a kapuk is 18 órakor nyitnak.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria