Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Nagyító extra: nagyjából bajnokság egyharmadánál

Nagyító extra: nagyjából bajnokság egyharmadánál

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

Büszkeség számunkra, hogy az U21-es válogatottban kapusunkra, Tóth Balázsra, míg a sorsdöntő meccsekre készülő felnőtt A-válogatott stábjában pedig asszisztensedzőnkre, Simon Lászlóra számítanak. Előbbi csapat éppen ma este 8 órától Skóciában lép pályára, míg Marco Rossi csapata szombaton 20.45-től játszik Eb-selejtezőt Szerbia ellen.

Ők így most nincsenek a csapattal, amely bár bajnokit nem játszik ezen a hétvégén, de a stáb és a srácok gőzerővel dolgoznak, készülve a folytatásra.

Ami pedig az eddigi szereplést illeti, kicsit kivesézzük az eddig lezajlott 11 fordulót.

 

A Merkantil Bank Liga tizennyolc csapata az eddigi 99 mérkőzésen 243 gólt szerzett, ami 2,46-os átlagot jelent meccsenként. Ez azt is jelenti, hogy a legutóbbi (7. fordulót követő) szünethez képest nincs változás a góltermelés intenzitásában. A sárga lapok száma 443 (meccsenként 4,47), piros lapból 19-et osztottak ki a játékvezetők.

 

 

A Kolorcity Kazincbarcika SC pozíciója sem változott az előző szünethez képest, csapatunk továbbra is a 10. helyet foglalja el a 18 csapatos ligában. Az együttes 15 pontot szerzett, a gólkülönbségünk pozitív, 12-9. A bajnokság szűk élmezőnye sem változott, továbbra is az ETO FC és a Nyíregyháza Spartacus állnak a feljutást jelentő első két helyen, előnyük kettőről öt pontra nőtt az üldöző HR-Rent Kozármisleny előtt, akik szintén megőrizték pozíciójukat a képzeletbeli dobogó alsó fokán.

 

A lőtt gólok tekintetében a 12 gólunkkal a 12. helyen állunk, a listát 28 találattal vezeti az ETO FC, a legkevesebbszer (4) a PMFC talált be. Ami a kapott gólokat illeti, ott javítottunk összesített mérlegünkön, hiszen a harmadik legjobb védelemmel büszkélkedhetünk. Kevesebb gólt csak a Nyíregyháza (6) és a PMFC (8) kapott. Rajtuk és rajtunk kívül egyedül az Aqvital FC Csákvár (10) kapott gólátlaga van meccsenként egy alatt. Ami az egyes csapatok kapott gól nélküli meccseit illeti, a PMFC hálója 8 alkalommal maradt érintetlen, a Nyíregyházának ez hatszor, a Kazincbarcikának és a Csákvárnak 5-5 alkalommal sikerült. A mezőny sereghajtója a Credobus Mosonmagyaróvár, ők az egyetlen együttes, akik eddig minden meccsükön kaptak gólt.

 

 

Fontos az egyes játékosaink teljesítménye is, ami a gólszerzőinket illeti, eddig öt futballistánk talált az ellenfelek kapujába. Közülük Ádám Ferenc és Pinte Patrik 3-3 góllal vezetik a házi góllövőlistát, Pekár Lászlónak és Szekszárdi Milánnak 2-2 találata van, Papp Milán pedig egy gólt jegyezhetett.

 

HÁZI GÓLLÖVŐLISTA

1

Ádám Ferenc

3 gól

1

Pinte Patrik

3

3

Szekszárdi Milán

2

3

Pekár László

2

5

Papp Milán

1

 

Csábi József vezetőedző a tizenegy meccs alatt összesen huszonöt játékosnak adott lehetőséget valamilyen formában. Ez talán nagy számnak tűnik, de ne feledjük, hogy a mostanában a csapatot sújtó sérülések mellett egy-egy eltiltás is nehezíti a szakvezetés dolgát, továbbá a kooperációs megállapodás sajátosságai is extra változtatásokat eredményezhetnek.

Mindemellett továbbra is az állandóságot és a megbízhatóságot jellemzi Heil Valter csapatkapitány, aki – immár egyedüliként – minden meccsünket végigjátszotta, azaz 990 játékperc van a lábaiban. Mögötte Papp Milán (951 perc) és Pinte Patrik (908) következnek. Hármukon kívül Ternován Patrik és Kurdics Levente mondhatja el magáról azt, hogy valamennyi találkozón pályára léptek, így vagy úgy.

 

JÁTSZOTT PERCEK

Heil Valter

990

Papp Milán

951

Pinte Patrik

908

Szekszárdi Milán

874

Ternován Patrik

849

Tóth Balázs

810

Csilus Tamás

622

Kurdics Levente

604

Kártik Bálint

559

Szabó Balázs

544

Kotula Máté

529

Csatári Gergő

504

Süttő Attila

482

Ádám Ferenc

453

Pekár László

412

Bánhegyi Bogdán

180

Szemere Balázs

148

Székely Krisztián

145

Nicolas Morínigo

125

Gyurkó Máté

69

Jurek Gábor

68

Ferencsik Bálint

26

Csilus Ádám

20

Fejes Ádám

8

 

Így állunk tehát a 34 fordulós Merkantil Bank Liga tizenegy játéknapját követően, a következő egy hétben a válogatottjainknak – és az ott lévő barcikaiaknak – szurkolhatunk, majd október 22-én 13 órától újra a Kolorcity Arénára szegeződnek szemeink, hiszen a Tiszakécskei LC csapatát látjuk majd vendégül.

 

 

További híreink

Jegyek az NYSFC és a PAFC elleni meccsekre

Dátum: 2026. febr 05. 14:00

A Fizz Liga 22. fordulójában a Nyíregyházát, rá hat napra, a 23. fordulóban pedig a Puskás Akadémiát fogadjuk. Mint arról korábban beszámoltunk, csökkentettük a jegyárakat annak érdekében, hogy minél többen ki tudjanak látogatni a Diósgyőrben rendezendő hazai mérkőzésekre, ezen felül 15%-os családi kedvezménnyel várjuk a családos szurkolókat, a diákok és a nyugdíjasok pedig továbbra is kedvezményesen vásárolhatnak belépőjegyet. Várunk mindenkit szeretettel a DVTK Stadionban is! Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Kuttor Attila: Jó hangulatban készültünk

Dátum: 2026. febr 05. 09:00

A Fizz Liga 21. fordulójában, pénteken 17 óra 45 perctől Kisvárdán lépünk pályára. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a bajnokit.

Álláshirdetés: Szertáros

Dátum: 2026. febr 04. 13:00

A Kolorcity Kazincbarcika Sport Club felvételt hirdet szertáros munkakörbe.

Pénteki ellenfelünk: Kisvárda MG

Dátum: 2026. febr 04. 09:00

A Fizz Liga 21. fordulójában, február 6-án, pénteken 17 óra 45 perctől Kisvárdán lépünk pályára. Az NB I-ben egy alkalommal, az NB II-ben pedig hatszor találkoztunk egymással. Legutóbbi várdai szereplésünk igazán emlékezetesre sikerült, hiszen azon a meccsen dőlt el, hogy feljutottunk az élvonalba. A pénteki találkozó előtt bemutatjuk ellenfelünket.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria