Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/14-szeres bajnok és 8-szoros kupagyőztes vasárnapi ellenfelünk

14-szeres bajnok és 8-szoros kupagyőztes vasárnapi ellenfelünk

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

Soron következő ellenfelünk a magyar labdarúgás egyik legpatinásabb csapata, a 14-szeres bajnok és 8-szoros kupagyőztes Budapest Honvéd.

 

A XIX. kerületben székelő klubot 1909-ben alapították Kispesti AC néven. Az első világháború kirobbanását követően, 1914 őszén az elsőosztályú bajnokságot az Auguszta-serlegbajnokság váltotta fel. Ide már a kispestiek is kvalifikáltak, miután az előző szezonbeli Pestkörnyéki Serlegbajnokságon az Erzsébetfalvi TC mögött a második helyen végeztek. Az Auguszta-serleget az FTC nyerte nyomasztó fölényben, a KAC a 4. helyen végzett a tucatnyi csapat között.

 

Az első világégés alatti hadibajnokságok idején egyszer megjárták a második vonalnak (vagy osztályozónak) megfelelő Vigaszdíj bajnokságot, ám 1916 őszétől kezdve az élvonal állandó résztvevői lettek egészen 2003-ig.

A klub – immár Kispest FC néven – 1938-ban már megmérette magát a nemzetközi porondon is, a Közép-európai Kupában az Internazionale (akkoriban Ambrosiana Inter) búcsúztatta őket. Az igazi aranykor azonban a második világháború után következett.

 

Az 1946/1947-es szezonban a későbbi aranycsapat gerincével – köztük Puskás Ferenccel – a soraikban az ezüstérmet szerezték meg. Az 1949/1950-es szezon hozta el az első aranyérmet, ekkor már a Budapest Honvéd SE csapatának, miután a Honvédelmi Minisztérium irányítása alá került a klub. Ezt az abszolút dominancia, sőt a világhír évei követték, ekkoriban a nemzeti bajnokságot is háttérbe szorították a „portyák”, melyek során a csapat sztárjai bejárták az egész világot. Mindemellett kilenc bajnoki kiírásból hatot megnyertek.

Az 1956-os forradalom napjai alatt a csapat visszavette a Kispesti AC nevet, de a felkelés leverése után – a többi csapattal ellentétben – nem tarthatta azt meg. A csapat több, külföldi portyákon résztvevő játékosát eltiltották, Puskás, Kocsis és Czibor pedig haza sem tértek. Ezután a bajnoki szereplésben is visszaesés következett.

 

Az együttes a következő évtizedekben is az NB1 élmezőnyéhez tartozott, a következő két évtized hét ezüstérmet is hozott számukra, de a bajnoki címek ekkor elmaradtak egészen 1980-ig.

Az 1979/1980-as évadban a korábbi legendás játékos, Tichy Lajos vezetésével újra aranyérmes lett a gárda, ezután pedig újabb aranykor következett. Az 1992/1993-as szezonig újabb hét bajnoki aranyérmet szereztek, Détári Lajos pedig háromszor is gólkirály lett.

Ezt a korszakot újabb visszaesés követte, aminek a mélypontja a 2003-as kiesés lett. Az azonnali visszajutást követően sokáig a középmezőnyben szerepeltek, majd a 2016/2017-es idényben Marco Rossi vezetésével nagy meglepetésre megnyerték a bajnokságot. Az olasz Maestro távozása után lassú lejtmenetet következett, majd a mögöttünk hagyott idényben a kiesést is kénytelenek voltak átélni a piros-feketék szurkolói.


A Merkantil Bank Liga eddigi tizenkét fordulója során négy győzelmet, négy döntetlent és négy vereséget tudhatnak maguk mögött, amivel a 9. helyen állnak. Házi góllövőlistájuk élén 5 találattal a húsz éves Kerezsi Zalán áll. A nagy fiatalításon átesett keretből a nyáron huszonhat (!) játékos (zömében légiósok) távozott, tucatnyian érkeztek, köztük rutinos játékosok is, mint például Adorján Krisztián, Holman Dávid, Kálnoki-Kis Dávid, vagy Lőrinczy Attila.


A kiesés és Dean Klafuric távozása után az első csapat edzője a 39 éves Pinezits Máté, aki idén június elsején állt munkába. A fiatal szakember Sopronban, majd az MTK utánpótlásában dolgozott. Ezt követően 2020 nyarán érkezett a Magyar Futball Akadémiára; itt három szezonon keresztül vezette az U19-es csapatot.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL

 

Érkezők:

Adorján Krisztián (Budafok), Bobál Gergely (szabadon igazolható – legutóbb Vasas), Haragos Viktor (Monor), Holman Dávid (szabadon igazolható, legutóbb Slovan Bratislava – Szlovákia), Lőrinczy Attila (DVTK), Kálnoki-Kis Dávid (szabadon igazolható – legutóbb ZTE), Kovács Nikolasz (Paks), Kundrák Norbert (Debreceni VSC), Megyeri II Gábor (Kazincbarcika – kölcsönből vissza), Nyitrai Bence (BFC Siófok – kölcsönből vissza).

 

Távozók:

Bartha Botond (?), Luka Capan (horvát, Kifiszia – Görögország), Albi Doka (albán, KF Tirana – Albánia), Brandon Domingues (portugál-francia, DVSC), Richlord Ennin (kanadai, Spartaks Jurmala – Lettország – kölcsönből vissza), Fábiánkovits István (Szeged-Csanád GA), Christian Gomis (francia-szenegáli, Mezőkövesd), Horváth Milán (Szeged-Csanád GA), Vidar Ari Jónsson (izlandi, FH Hafnarfjördur – Izland), Lukas Klemenz (lengyel, Górnik Leczna – Lengyelország), László Dávid (szentlőrinci kölcsön után Siófok), Nenad Lukics (szerb, Csangcsun Jataj – Kína), Mihály Bálint (Békéscsaba), Németh Barnabás (Nyíregyháza), Tamás Krisztián (Újpest), Lazar Csirkovics (szerb, ?), Makszim Plakuscsenko (izraeli-ukrán, Maccabi Netanya – Izrael), Herdi Prenga (albán-horvát, RFS – Lettország), Makszim Puhtjejev (ukrán, Mosonmagyaróvár – ismét kölcsönbe), Jairo Samperio (spanyol, ?), Feledy Balázs (?), Kárász Simon (?), Kozma Richárd (?), Nikola Njamcsulovics (szerb, ?), Nikola Mitrovics (szerb-magyar, BVSC-Zugló), Zsótér Donát (Kecskemét).

 

A Budapest Honvéd eddigi meccsei a szezonban:

 

Aqvital FC Csákvár

1-2

Budapest Honvéd

Budapest Honvéd

1-2

HR-Rent Kozármisleny

Nyíregyháza Spartacus FC

0-0

Budapest Honvéd

Budapest Honvéd

2-1

Tiszakécskei LC

BFC Siófok

2-1

Budapest Honvéd

Budapest Honvéd

1-2

Szombathelyi Haladás

Budapest Honvéd

2-1

ETO FC Győr

Soroksár SC

1-1

Budapest Honvéd

Budapest Honvéd

2-2

Budafoki MTE

Szeged-Csanád Grosics Akadémia

1-0

Budapest Honvéd

Budapest Honvéd

3-1

Credobus Mosonmagyaróvár

PMFC

0-0

Budapest Honvéd

 

További híreink

Nyíregyháza SFC - Kolorcity KBSC 0-1 (0-0)

Dátum: 2025. okt 25. 22:00

Nyíregyházán született meg a Kolorcity KBSC történetének harmadik NB I-es győzelme. A győztes gólt Könyves Norbert szerezte a találkozó 49. percében. Jövő héten szerdán Kelenvölgyben lépünk pályára a MOL Magyar Kupában, szombaton pedig a Puskás Akadémiát fogadjuk a Fizz Liga 12. fordulójában.

Kuttor Attila: Senkit nem kell külön motiválni.

Dátum: 2025. okt 24. 10:00

A Fizz Liga 11. fordulójában, szombaton 19 óra 30 perctől Nyíregyházán lépünk pályára. Várunk mindenkit szeretettel! 

Hétvégi ellenfelünk - Nyíregyháza Spartacus FC

Dátum: 2025. okt 22. 17:30

A Fizz Liga 11. fordulójában, október 25-én, szombaton 19 óra 30 perctől Nyíregyházán lépünk pályára. Az NB I-ben még nem futottunk össze, az NB II-ben azonban komoly múltra tekint vissza a párharc, hiszen már 60. alkalommal találkozunk. Az eddigi 59 mérkőzésen 17 barcikai győzelem és 25 nyíregyházi siker mellett 17 alkalommal megosztoztunk a pontokon. A szombati találkozó előtt bemutatjuk ellenfelünket.

Utánpótlás: Az elmúlt napok eredményei

Dátum: 2025. okt 22. 11:00

Utánpótlás csapataink is pályára léptek az elmúlt napokban. U12-es csapatunk továbbra is veretlen az idényben, az U15, az U17 és az U19 pedig stabilan tartja dobogós helyeit a bajnokságban. Eredmények, edzői nyilatkozatok, minden egy helyen.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria