Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Az éllovashoz látogatunk

Az éllovashoz látogatunk

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

Aktuális ellenfelünk amellett, hogy már a szezon elejétől deklaráltan a feljutásra pályázik és jelenleg is a legesélyesebb rá, igen komoly múlttal is bír az első vonalban.

 

Ugorjunk is vissza 1904-be, amikor a Magyar Vagon- és Gépgyár dal- és társaskörének tagjaiból megalakult a "rúgólabdával" foglalkozó Egyetértés Torna Osztály, azaz az ETO. Az egyesületet hamarosan számos további szakosztály gyarapította, azonban mi ezek közül természetesen a labdarúgók történetére fókuszálunk.

 

Az együttes először az 1907/1908-as bajnokságba nevezett, ekkor a Nyugati kerületben mérettették meg magukat, ami a második vonalnak felelt meg. Egészen 1937-ig itt is szerepeltek, ebben az évben jutottak fel történetük során először az élvonalba, ahonnan azonban az első szezon végén ki is estek.

 

A következő feljutásra a második világháború utánig kellett várni, innen egy tízéves periódus következett az élvonalban, majd újabb kiesés és liftezés az ötvenes évek végén. Az 1959/1960-as szezon végén ismét kvalifikálták magukat az NB1-be, ahol aztán meg is ragadtak, egészen a 2015-ös kizárásig.

 

Az 1963-as őszi bajnokságban Hidegkuti Nándor vezetésével az ETO meglepetésre hatalmasat ment, s a végén, ha egy hajszállal is, de megelőzte a Honvédot és az FTC-t, elhódítva a bajnoki címet. A győriek a Nagyváradi AC után a második olyan vidéki csapat lettek, akik megnyerték az NB1-et. A bajnoki címet ráadásul a Bajnokcsapatok Európa Kupájában is nagy menetelés követte, a zöld-fehérek a négy közé jutottak, ahol az akkor aranykorát élő Benfica állította meg őket.

 

A hatvanas évek során háromszor megnyerték a Népköztársasági Kupát is (1965, 1966, 1967), majd ‘67-ben a bajnokságban is újra felállhattak a dobogóra, bronzérmesként zártak. Egy harmadik hely a hetvenes években is összejött aztán (1974), ám az újabb aranykort az 1980-as évtized hozta el Győrbe.

 

Az 1981/1982-es idényben - immár Verebes Józseffel a kispadon – a Rába Vasas ETO parádés szezont produkált. Harmincnégy meccsen százkét gólt lőttek, a szezon végén az FTC-t öt ponttal megelőzve nyerték meg a bajnokságot. A következő szezonban aztán megismételték a bravúrt, igaz ekkor “csak” nyolcvankét góllal hódították el a címet. Az ezt követő években két ezüst-, majd egy bronzérem jött, a kilencvenes években pedig stabil középcsapatként szerepeltek.

 

A kétezres évek vége újabb hullámhegyen találta a győri zöld-fehéreket. A 2007/2008-as szezonban Egervári Sándor, a 2009/2010-es évadban pedig Pintér Attila vezetésével szerezték meg a 3. helyet a bajnokságban. A 2012/2013-as bajnoki idényben a csapat megnyerte negyedik bajnoki címét is, amit egy 2., majd egy 8. hely követett.

 

A 2015-ös Questor-botrány a klub tulajdonosát és főszponzorát is erősen érintette, így a klub is a megszűnés szélére került, az elsőosztályú indulás kizárttá vált, csak a harmadik vonalba tudtak benevezni. Innen aztán a második szezonban feljutottak, s azóta a Merkantil Bank Ligában szerepelnek.

 

A tavalyi szezont a 13. helyen zárták, ám a nyári átigazolási időszakban komoly átalakuláson ment át a keret annak érdekében, hogy megcélozzák a feljutást. Egyetlen csapatként a ligában bevállalták - az anyagi hátrány ellenére is - a légiósok szerződtetését. Közel tucatnyi külhoni labdarúgó érkezett, köztük az NB1-et megjárt Michal Skvarka, vagy a góllövőlista élmezőnyében azóta is folyamatosan jelenlévő Claudiu Bumba.

 

Antonio Munoz vezetésével a gárda tíz győzelem mellett két döntetlennel és két vereséggel, harminckét megszerzett ponttal áll a tabella élén. Jelenleg hét mérkőzés óta veretlenek a bajnokságban, utoljára szeptember elején kaptak ki, a Honvéd otthonában.

 


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ETO FC GYŐRNÉL


Érkezők:

Fábio Vianna (portugál, Farul Constanta – Románia), Paul Anton (román, Arad – Románia), Deian Boldor (román, szabadon igazolhatóként), Buna Gábor (Kecskemét), Claudiu Bumba (román, Fehérvár FC – szabadon igazolhatóként), Csóka Bálint (szlovákiai, DAC 1904 – Szlovákia), Farkas Balázs Kesző (Siófok – kölcsönből vissza), Hamed Yasin (szudáni-magyar, Nyíregyháza, legutóbb Békéscsaba – kölcsönben), Kovács Márk (román-magyar, DAC 1904 – Szlovákia, kölcsönbe), Matija Krivokapics (montenegrói, DAC 1904 – Szlovákia, legutóbb Zemplín Michalovce – Szlovákia), Christopher Kröhn (osztrák, FAC Wien – Ausztria), Mamady Diarra (mali, Cádiz – Spanyolország), Pap Eduárd (román-magyar, FC Botosani – Románia), Michal Skvarka (szlovák, szabadon igazolható, legutóbb: Levadiakosz – Görögország), Szépe János (szlovák-magyar, MTK), Luciano Vera (argentin, Deportivo Maipu – Argentína), Riquelme Rodrigues Mendes (brazil, DAC 1904 – Szlovákia, kölcsönbe).


Távozók:

Babati Benjámin (Mezőkövesd – kölcsönből vissza), Bekker Roland (Tiszakécske), Bencze Márk (Tiszakécske), Borsos Filip (Ajka), Csinger Márk, Vitális Milán (mindketten DAC 1904 – Szlovákia, kölcsönből vissza), Deákovits Richárd (Mosonmagyaróvár – kölcsönbe), Fadgyas Tamás (Kecskemét), Fodor Ferenc (Tiszakécske), Ignácz Milán (Caola SC Sopron), Kiss Balázs (Tiszakécske), Kiss Bence (Kecskemét), Kovács Krisztián (Paks), Kovácsik Ádám (Fehérvár FC – kölcsönből vissza, onnan Mezőkövesd), Nicolas Morínigo (paraguayi, Kazincbarcika – kölcsönbe), Papp Milán (Kazincbarcika), Priskin Tamás (visszavonult), Óvári Zsolt (Szeged), Sipőcz Bence (Caola SC Sopron), Szabó Tamás (Caola SC Sopron), Szendrei Ákos (DAC 1904 – Szlovákia, kölcsönből vissza, majd Kecskemét kölcsönbe), Toma György (ukrán-magyar, Nyíregyháza), Tuboly Máté (DVSC– kölcsönbe), Urblík Norbert (szlovákiai, DAC 1904 – Szlovákia).

További híreink

Orvosi vizsgálatokkal és fizikai állapotfelméréssel indult az év

Dátum: 2025. jún 19. 10:00

Véget ért a nyári szünet a Kolorcity Kazincbarcika SC játékosai számára. Egy hete már egyénileg készülnek a labdarúgók, szerdán pedig a DVTK Medical Egészségközpontban volt jelenésük, ahol orvosi vizsgálatok és fizikai állapotfelmérés szerepelt a programban.

Rácz László a Kolorcity KBSC játékosa

Dátum: 2025. jún 16. 16:00

Rácz László személyében egy rutinos belső védőt igazoltunk, aki eddig minden csapatában alapembernek számított. Felnőtt pályafutása nagy részében Szegeden és Pécsett játszott, az elmúlt egy évben Kozármislenyben szerepelt kölcsönben. Közel 300 NB II-es és NB III-as mérkőzésen lépett pályára, az esetek túlnyomó részében kezdőként.

A Puskás Akadémia ellen kezdjük a fizz liga küzdelmeit

Dátum: 2025. jún 16. 10:30

A Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottsága elkészítette a fizz liga 2025/2026-os idényének sorsolását. Történetünk első élvonalbeli mérkőzésén a Puskás Akadémiát fogadjuk.

Schuszter Ronald az első nyári érkező

Dátum: 2025. jún 13. 16:02

Schuszter Ronald személyében egy fiatal, de 22 éves kora ellenére már komoly tapasztalattal rendelkező középpályás az első nyári érkezőnk, aki az elmúlt idényben jobbhátvédként segítette a Kozármisleny játékát. Összességében 95 NB II-es és 35 NB III-as mérkőzésen lépett már pályára a Haladás, a III. Kerületi TVE és a Kozármisleny színeiben.

Eredmények

Klubunk támogatói



 

 

 


 

 

KBSC Galéria

Közösségi média

Szurkoljunk