Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/A gólok nem, de a piros lapok záporoztak

A gólok nem, de a piros lapok záporoztak

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

November közepéhez érve, az esztendő utolsó válogatott szünetét megelőzően lejátszották a Merkantil Bank Liga 15. fordulójának kilenc mérkőzését. A hétvégén az ország legmagasabb pontjaira megérkezett az első hó és úgy tűnik, hogy a góllövő cipők is megfagytak már – noha a kiállítások kimagaslóan nagy számából az látszik, hogy még mindig forró a hangulat.

A fordulóban két gólnélküli döntetlen született, az egyiket Siófokon játszották, ahol a Szeged-Csanád Grosics Akadémia vendégeskedett. A 16. helyen álló siófokiak már a 13. percben emberhátrányba kerültek Szedlár Zoltán kiállítása miatt, de így is otthon tudtak tartani egy pontot. A másik 0-0 – nem meglepő azok számára, akik eddig is követték a bajnokságot – a PMFC mérkőzése volt, akik ezúttal Soroksáron ikszeltek. A baranyaiak a tizenöt meccsük alatt már hetedszer zártak ezzel az eredménnyel.

Két találkozón is csak egy-egy gól döntött, mondhatjuk, hogy mindkétszer a papírforma javára. A Budapest Honvéd 1-0-ra győzte le otthon az Ajkát, így Csertői Aurél győzelemmel debütált a piros-feketék kispadján. A Gyirmót FC Győr a Tiszakécske otthonában nyert 1-0-ra, amivel a 7. helyre kapaszkodott fel a szezont rosszul kezdő Gyirmót.

Kétgólos meccsből három is akadt, mindegyiket piros lapok színesítették. A mi vendégjátékunk Győrben sajnos 2-0-s vereséggel végződött, s ugyanígy járt Nyíregyháza otthonában a BVSC-Zugló is. A mieinknek Boldor kiállítása után húsz perc emberelőny jutott (már kétgólos hátrányban), a BVSC viszont közel hetven percet játszhatott emberfórban (Baki Ákos 1-0-nál kapott pirosat a 33. percben), de így sem sikerült pontot szerezniük. A Kozármisleny és a Csákvár megosztoztak a két gólon és a kiállításokat tekintve is 1-1-re végeztek.

Közel került második győzelméhez a Credobus Mosonmagyaróvár, hiszen a Budafok otthonában félidőben 2-0-ra vezettek és emberelőnyben is voltak az óváriak. A második játékrészben aztán előbb a létszámot, majd a 95. percben az állást is kiegyenlítette Erős Gábor csapata, így 2-2 lett a vége.

Osztozott a pontokon a Szombathelyi Haladás és a Vasas FC is, méghozzá 3-3-as eredménnyel. A Haladás már 2-0-ra is vezetett, majd 2-2 után ismét előnyhöz jutott, de így sem tudták a maguk javára fordítani a meccset, még úgy sem, hogy Hinora Kristóf kiállítása miatt a hajrában eggyel többen lehettek a pályán, mint ellenfelük.

A 15. forduló eredménysora:

NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC

BVSC-ZUGLÓ

2-0

BUDAFOKI MTE

CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR

2-2

SOROKSÁR SC

PMFC

0-0

BFC SIÓFOK

SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA

0-0

HR-RENT KOZÁRMISLENY

AQVITAL FC CSÁKVÁR

1-1

ETO FC GYŐR

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC

2-0

SZOMBATHELYI HALADÁS

VASAS SC

3-3

BUDAPEST HONVÉD

FC AJKA

1-0

TISZAKÉCSKEI LC

GYIRMÓT FC GYŐR

0-1


Dacára az utóbbi rangadó gólparádéjának, igen szegényes volt a termés ezen a játéknapon, ami a gólokat illeti. A tizennyolc találat, amit a csapatok produkáltak a második leggyengébb a szezonban, egyedül a 10. forduló múlta ezt alul (17). Sokkal termékenyebbek voltak a játékosok (és a játékvezetők) ami a kiállításokat illeti, hiszen a forduló nyolc+egy piros lapja magasan a legtöbb az idényben. Az eddigi rekordot a 9. forduló tartotta öt kiállítással. Érdekesség viszont ennek tükrében, hogy a legkevesebb sárga lapot (34) hozta a forduló a bajnokság eddigi fordulói közül.

A góllövőlistán a tizenegyesből betaláló kozármislenyi Kirchner György növelte előnyét a győri Claudiu Bumba és az angyalföldi Tóth Milán előtt, akik ezúttal gól nélkül maradtak.

A góllövőlista állása:

1.

Kirchner György

HR-Rent Kozármisleny

9 gól

2.

Claudiu Bumba

ETO FC Győr

7

2.

Tóth Milán

Vasas FC

7

4.

Bíró Bence

Szeged-Csanád Grosics Akadémia

6

4.

Nagy Dominik

Nyíregyháza Spartacus

6

4.

Rácz Barnabás

Szombathelyi Haladás

6


A forduló kilenc találkozójára a helyszíneken összesen 6.893 néző volt kíváncsi, a legtöbben (1.500 fő) a Budapest Honvéd Ajka elleni győzelmét látták, a legkevesebben (150) pedig a Szeged-Csanád siófoki vendégjátékát követték figyelemmel.


Most válogatott szünet következik, a 16. fordulóra november 26-án kerül sor, a Kolorcity Kazincbarcika SC a Soroksár SC-t fogadja 13 órától. A forduló rangadóját a Vasas SC és az éllovas ETO FC Győr játszhatja majd, de érdekesnek ígérkezik a Gyirmót FC Győr és a Budapest Honvéd találkozója is, hiszen az utóbbi csapatot irányító Csertői Aurél négy éven keresztül a Gyirmót vezetőedzője volt, négy év után köszönték meg neki a munkáját.

A 16. forduló programja:

2023. NOVEMBER 26.

13:00

AQVITAL FC CSÁKVÁR

NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC

2023. NOVEMBER 26.

13:00

BVSC-ZUGLÓ

TISZAKÉCSKEI LC

2023. NOVEMBER 26.

13:00

GYIRMÓT FC GYŐR

BUDAPEST HONVÉD

2023. NOVEMBER 26.

13:00

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC

SOROKSÁR SC

2023. NOVEMBER 26.

13:00

PMFC

BUDAFOKI MTE

2023. NOVEMBER 26.

13:00

CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR

SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA

2023. NOVEMBER 26.

17:00

HR-RENT KOZÁRMISLENY

BFC SIÓFOK

2023. NOVEMBER 26.

17:00

FC AJKA

SZOMBATHELYI HALADÁS

2023. NOVEMBER 26.

17:00

VASAS SC

ETO FC GYŐR

További híreink

Jegyek a Kazincbarcika - Újpest meccsre

Dátum: 2025. szept 10. 15:00

Már megvásárolhatók a belépőjegyek a Fizz Liga 7. fordulójában rendezendő Kolorcity KBSC - Újpest FC mérkőzésre. A szeptember 20-án, szombaton 18 órakor kezdődő találkozónak a Mezőkövesdi Városi Stadion ad otthont. A belépők elővételben ezúttal is sokkal olcsóbban kaphatók, mint a mérkőzések napján. A diákok és a nyugdíjasok kedvezményesen vásárolhatnak jegyet, és családi szektorral is várjuk a szurkolókat, ahol egy felnőtt teljes árú belépőjegy mellé egy diák belépőjegyet ajándékba adunk. Kérjük szurkolóinkat figyelmesen olvassák el jegyinformációinkat!

Blessing Eleke a Kolorcity KBSC labdarúgója

Dátum: 2025. szept 10. 14:30

Blessing Eleke személyében egy tapasztalt és gólerős nigériai támadó csatlakozott a Kolorcity KBSC keretéhez. Korábban játszott szlovéniában (bajnoki címet ünnepelhetett az Olimpija Ljubljanával), svájcban (az FC Luzern színeiben 70 mérkőzésen 20 gól lőtt), de megfordult többek között Izraelben, Törökországban és Japánban is. Legutóbb az albán Partizani Tirana labdarúgója volt. Eddigi profi karrierje során 270 mérkőzésen 73 gólt szerzett.

Utánpótlás: Újabb eredményes hétvége

Dátum: 2025. szept 09. 10:30

Eredményesség szempontjából az elmúlt hét is nagyon jól alakult utánpótlásunk számára, hiszen U19-es, U17-es, U15-ös, U13-as és U12-es korosztályunk is begyűjtötte a pontokat. (A képen U19-es győztes csapatunk.)

Női labdarúgás: KBSC - Nyíregyháza 7-3 (5-1)

Dátum: 2025. szept 09. 10:00

Magabiztos hazai győzelemmel kezdte meg a Női NB II. Keleti csoportjának küzdelmeit a Kolorcity KBSC női labdarúgó csapata. Góljainkat Tőzsér Virág (3), Vén Odett (2) és Vincze Bernadett szerezték.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

 
Fizz Liga
MOL Magyar Kupa
MLSZ
Tippmix

 

Szerencsejáték Zrt.

GNB
NanoMix Beton
Blade Sport

 

KBSC Galéria