Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Pont nélkül maradtunk Szegeden

Pont nélkül maradtunk Szegeden

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

Az előző hetekhez hasonlóan továbbra is sok sérülés nehezítette Csábi József vezetőedző dolgát a kiváló formában lévő Szeged-Csanád Grosics Akadémia elleni meccsre való felkészülésben. Fejes Ádám, Nico Morínigo, Székely Krisztián, Csilus Ádám, Bencze Antal és Ferencsik Bálint egyaránt kereten kívül voltak, Pinte Patrik kisebb sérülése után a padon kezdett. Eltiltás miatt Tóth Balázs kapus sem szerepelhetett.

 

A találkozó előtti napon sorra érkeztek a halasztási hírek, végül a kilenc mérkőzésből ötöt el is napoltak az időjárás és a pályák minősége miatt. Szegeden nem volt ilyen probléma, a pálya játékra alkalmas volt, így a mi találkozónk az eredetileg kiírt vasárnap 17 órás kezdéssel sorra is került.

 

Nehézségeink ellenére jól kezdtük a meccset, az első öt percben két szöglet, tíz perc alatt három (kaput elkerülő) lövés mutatta, hogy nem a döntetlenért érkeztünk a Tisza-partra. Később lassan, de biztosan átvette a játék irányítását a hazai csapat, az első félóra végén Borvető Áron kapufája hozta a frászt a mieinkre. Már-már úgy tűnt, hogy a félidő gól nélkül ér véget, ám a lefújás előtti percekben a kék-feketék Haris Attila és Papp Áron révén kétszer is beköszöntek, borítva a második félidős terveket.

 

Csábi József a szünetben cserélt is (Kurdics Levente helyén Gyurkó Máté folytatta), a második játékrészt pedig ismét mi kezdtük jobban, de ezúttal sem tudtuk gólra-gólokra váltani az átmeneti mezőnyfölényt. Sőt, egy óra játék után büntetőhöz jutott a Szeged, amit Borvető értékesített is.

 

Negyedórával a vége előtt Palincsár Martint azonnali pirossal kiállította a játékvezető miután durván szabálytalankodott Ádám Ferenccel szemben, ám ez a momentum már nem tudott fordulópont lenni – hiába dolgoztak ki a mieink több helyzetet is, nem sikerült a szépítés, maradt a 3-0.

 

Ezzel az előrehozott fordulóval véget ért a szezon a Merkantil Bank Liga 2023/2024-es kiírásában, tétmérkőzésen legközelebb február elején láthatjuk a fiúkat.

A csapat szép őszt produkálva, szigorúan az őszi tabellát tekintve a 6., a tavaszba is átfordulva pedig a 9. vagy 10. helyről várja majd a folytatást (a mögöttünk álló Soroksár még megelőzhet minket, amennyiben a halasztott mérkőzésen megveri az Ajkát). A következő – Mosonmagyaróvár elleni – meccsig sem fogunk unatkozni, hiszen a januári felkészülés is bizonyosan eseménydús lesz majd.


JEGYZŐKÖNYV

SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA – KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC   3-0 (2-0)
Szeged, Szent Gellért Fórum, 2023.12.10.17 óra
Vezette: Katona Balázs (Rózsa Dávid, Ring Kevin)
Gólszerzők: Haris 44’, Papp Á. 45+1’, Borvető 64’ (b)
Kiállítva: Palincsár 75’

 

SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Molnár-Farkas – Gera N. (Fábiánkovits 90’), Szilágyi Z., Nagy Zs., Kővári (Tóth B. 90’) – Haris, Nyári (Radics 80’) – Papp Á. (Pataki 85’), Márkvárt, Palincsár – Borvető (Könczey, 90’).
Vezetőedző: Alekszandar Sztevanovics

 

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC
Bánhegyi – Ternován (Ádám F. 63’), Szekszárdi, Heil, Papp M., Kotula (Süttő 78’) – Kártik – Pekár L., Csatári (Csilus T. 63’) – Kurdics (Gyurkó 46’), Szabó B. (Szemere 63’).
Vezetőedző: Csábi József


MESTERMÉRLEG

 

Alekszandar Sztevanovics, a Szeged-Csanád Grosics Akadémia vezetőedzője

 

Nagy kívánságunk volt, hogy sikerrel fejezzük be az évet. A meccs kezdetén az első tíz-tizenöt percben nem igazán találtuk a ritmust, aztán agresszívebbekké és kompaktabbá váltunk. A második félidőben végig kontrolláltuk a meccset, megszereztük a harmadik gólt, sőt még többször is betalálhattunk volna. Nagyon boldog és büszke vagyok, hogy így várhatjuk a karácsonyi ünnepeket. Köszönöm a szurkolóknak az egész éves biztatást!

 

Csábi József, a Kolorcity Kazincbarcika SC vezetőedzője

 

Gratulálok a hazai csapatnak. Az eredményt túlzónak érzem, mert amit kitaláltunk erre a meccsre, az sokáig jól működött, aztán két perc alatt kivégeztük magunkat a félidő végén. Így a második játékrész nehezebbé vált, de így is játszottunk egy élvezetes meccset egy jó Szegeddel. A végére a szűkös keretünk kicsit – inkább mentálisan, mint fizikálisan – elfogyott. Kár érte, mert egy klassz őszt produkáltunk.

További híreink

Kooperációs megállapodást kötöttünk a Kisvárdával

Dátum: 2026. jún 08. 19:00

Kooperációs megállapodást kötött a Kisvárda Master Good és a Kolorcity Kazincbarcika SC. A két klub és a fiatal labdarúgók számára is rendkívül előnyös megállapodásnak köszönhetően az NB II 2026/2027-es szezonjában több tehetséges kisvárdai akadémista is Kazincbarcikán kezdheti meg a felkészülést.

Kialakult az NB II mezőnye

Dátum: 2026. jún 07. 19:45

A vasárnapi osztályozók után kialakult az NB II 2026/2027-es mezőnye. A párharcokat a nyugati csapatok nyerték, azaz az NB III. Észak-Nyugati csoportjának bajnoka, a Gyirmót és az NB III. Dél-Nyugati csoportjának bajnoka, a Nagykanizsa jutott fel az NB II-be. A bajnokság várhatóan július 26-án indul, a pontos menetrend egyelőre nem ismert.

Utánpótlás: Négy csapatunk is dobogós helyen végzett!

Dátum: 2026. jún 02. 10:00

Hétvégén eldőlt, hogy a Kolorcity KBSC utánpótlásának négy korosztálya is dobogós helyen végzett a regionális bajnokságokban. U12-es gárdánk már korábban megnyerte a bajnokságot! U17-es csapatunk ezüstérmes lett! U19-es és U15-ös csapatunk bronzérmet nyert! U9-es és U11-es koroszályaink Bozsik tornákon mutatták meg a tudásukat, U8-asaink pedig Tornalján szerepeltek. Gratulálunk mindenkinek! Szép volt, fiúk!

Melyik a kedvenc barcikai gólod?

Dátum: 2026. jún 01. 11:00

31 gólt szereztünk történetünk első NB I-es évében a Fizz Liga 2025/2026-os szezonjában. Hivatalos YouTube csatornánkon összegyűjtöttük egy lejátszási listába a barcikai gólokat és készítettünk egy másik listát is, az élvonalbeli meccseink összefoglalóival. Neked melyik a kedvenc barcikai gólod?

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria