Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Kitekintő Extra a téli felkészülésről

Kitekintő Extra a téli felkészülésről

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

A nyárhoz, vagyis a két szezon közötti felkészülési időszakhoz képest talán kevésbé eseménydús egy bajnokság téli szünete. Ám ilyenkor is akad bőven játékosmozgás, illetve számos felkészülési mérkőzésen hangzik fel a sípszó, vagyis gőzerővel készül mindenki a tavaszi folytatásra. Négy részes sorozatunkban megnézzük, hogy hogyan készülnek a Kolorcity Kazincbarcika SC riválisai a februári folytatásra, míg zárásként saját csapatunkat is részletesen górcső alá vesszük.

 

1. helyezett / Nyíregyháza Spartacus FC

A tabellát öt pont előnnyel vezető (az első hat helyezett közül a Győr, a Vasas és a Misleny eggyel kevesebb mérkőzést játszott) Nyíregyháza Spartacus FC a jelek szerint nem ült rá a babérjaira, hiszen két NB1-es tapasztalattal rendelkező játékost is igazoltak az elmúlt hetekben. Beke Péter és Temesvári Attila egyaránt Paksról érkeztek, s az éllovas nyírségiek erősségeivé válhatnak. Ezzel szemben Paku Roland és Cseh Norbert az NB3-ba, Németh Barnabás pedig Siófokra távozott kölcsönbe. Az éllovas csapat Törökországban edzőtáborozott, ahol kazah, osztrák és koreai ellenfelekkel mérték össze erejüket, s egy győzelem mellett két döntetlennel zártak. A rajt előtt a Mezőkövesd ellen tartják majd a főpróbát az előttünk álló hétvégén.

 

2. helyezett / ETO FC Győr

A második helyen (mínusz egy meccsel) álló ETO FC Győr Dunaszerdahelyen tölti edzőtáborát, ahol szlovákiai ellenfelekkel játszanak. Egy győzelem és egy vereség után szombaton a Besztercebánya ellen folytatják. A győriek nem tétlenkedtek az átigazolási piacon sem, a szerb válogatott csatár, Nenad Lukics mellett saját nevelésű, korábban a DAC-nál szereplő Urblík Norbert is visszatért a Rába-partiakhoz.

 

3. helyezett / Szeged-Csanád Grosics Akadémia

A dobogó harmadik fokán telelő Szeged-Csanád Grosics Akadémia az egyik legaktívabb szereplője a téli játékospiacnak. Öt játékos szerepel az érkezők között, négyen közülük az élvonalból kölcsönbe szerződtek Szegedre. Zuigéber Ákos, Földi Dominik és Klausz Milán egyaránt kaptak játéklehetőséget ősszel az OTP Bank Ligában, jóllehet inkább kiegészítő emberek voltak csapataikban. A csongrádiak a törökországi Belekben edzőtáboroznak, ahonnan ezen a hétvégén térnek majd haza.

 

4. helyezett / Vasas FC

A negyedik helyezett (szintén eggyel kevesebb meccset játszott) Vasas FC már hazatért törökországi edzőtáborából, ahol négy meccset játszottak, méghozzá koszovói, kazah, bolgár és osztrák csapatok ellen. A keretet alig bolygatta meg eddig Desits Szilárd vezetőedző;  Szombathelyről Doktorics Áron érkezett, míg távozott Szilágyi Szabolcs és Kovács Patrik. A Vasas február 25-én, a második tavaszi hazai meccsén látogat majd Barcikára.


5. helyezett / HR-Rent Kozármisleny

Az őszi idény egyik meglepetéscsapata a HR-Rent Kozármisleny volt. Az ötödik helyen (mínusz egy meccsel) telelő baranyaiak öt játékost szerződtettek, jellemzően másodosztályú csapatoktól. Közülük Daru Bence és Vogyicska Bálint rutinos futballistának mondható, tőlükl alighanem azt várja a szakmai stáb, hogy segítenek a Mislenynek megkapaszkodni az élmezőnyben. Távozott ugyanakkor kölcsönben szereplő kapusunk, Megyeri Gábor, aki visszatért Kazincbarcikára, valamint a szintén kölcsönben szereplő Barkóczi Benedek, aki az MTK-nál kezdte meg a felkészülést. Sági Milán Tiszakécskére, Nagy Mihály pedig Ajkára távozott Aczél Zoltán csapatából.

 

6. helyezett / PMFC

A PMFC – akikhez február 11-én, a második tavaszi fordulóban utazunk – a hatodik helyen várja a tavaszt. Az ősszel edzőváltáson is átesett baranyai csapathoz Jámbor László személyében új sportigazgató érkezett, ám az átigazolási piacon eddig meglehetősen passzívak a piros-feketék. Csapatukból Svedyuk Alex és Gyurkits Gergő a BFC Siófokhoz igazolt, és a hírek szerint távozik az ősszel sérülés miatt nem játszó Hornyák Marcell is. Érkezőkről eddig nincs hír.

 

Hamarosan folytatjuk a 7-12. helyezett csapatokkal: Csákvár, Gyirmót, Budafok, Honvéd, Soroksár, illetve a Kolorcity Kazincbarcika téli felkészülési időszakát foglaljuk össze röviden.

További híreink

Jegyek a Kazincbarcika - Újpest meccsre

Dátum: 2025. szept 10. 15:00

Már megvásárolhatók a belépőjegyek a Fizz Liga 7. fordulójában rendezendő Kolorcity KBSC - Újpest FC mérkőzésre. A szeptember 20-án, szombaton 18 órakor kezdődő találkozónak a Mezőkövesdi Városi Stadion ad otthont. A belépők elővételben ezúttal is sokkal olcsóbban kaphatók, mint a mérkőzések napján. A diákok és a nyugdíjasok kedvezményesen vásárolhatnak jegyet, és családi szektorral is várjuk a szurkolókat, ahol egy felnőtt teljes árú belépőjegy mellé egy diák belépőjegyet ajándékba adunk. Kérjük szurkolóinkat figyelmesen olvassák el jegyinformációinkat!

Blessing Eleke a Kolorcity KBSC labdarúgója

Dátum: 2025. szept 10. 14:30

Blessing Eleke személyében egy tapasztalt és gólerős nigériai támadó csatlakozott a Kolorcity KBSC keretéhez. Korábban játszott szlovéniában (bajnoki címet ünnepelhetett az Olimpija Ljubljanával), svájcban (az FC Luzern színeiben 70 mérkőzésen 20 gól lőtt), de megfordult többek között Izraelben, Törökországban és Japánban is. Legutóbb az albán Partizani Tirana labdarúgója volt. Eddigi profi karrierje során 270 mérkőzésen 73 gólt szerzett.

Utánpótlás: Újabb eredményes hétvége

Dátum: 2025. szept 09. 10:30

Eredményesség szempontjából az elmúlt hét is nagyon jól alakult utánpótlásunk számára, hiszen U19-es, U17-es, U15-ös, U13-as és U12-es korosztályunk is begyűjtötte a pontokat. (A képen U19-es győztes csapatunk.)

Női labdarúgás: KBSC - Nyíregyháza 7-3 (5-1)

Dátum: 2025. szept 09. 10:00

Magabiztos hazai győzelemmel kezdte meg a Női NB II. Keleti csoportjának küzdelmeit a Kolorcity KBSC női labdarúgó csapata. Góljainkat Tőzsér Virág (3), Vén Odett (2) és Vincze Bernadett szerezték.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

 
Fizz Liga
MOL Magyar Kupa
MLSZ
Tippmix

 

Szerencsejáték Zrt.

GNB
NanoMix Beton
Blade Sport

 

KBSC Galéria