Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Három csapat is mínusz egy meccses a tabella második harmadából

Három csapat is mínusz egy meccses a tabella második harmadából

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

Kitekintő Extra című rovatunk első részében már belekukkantottunk a Merkantil Bank Liga tabelláján - jelen pillanatban - az első hat pozícióban álló csapat téli felkészülésébe. Most folytatjuk a hetedik és tizenkettedik helyeken állókkal.

 

7. helyezett / Aqvital FC Csákvár

Az Aqvital FC Csákvár a törökországi Side városában edzőtáborozik január 26-ig. Két érkezőt jelentettek be eddig, Felcsútról Dusinszki Szabolcs kölcsönbe szerződött Csákvárra, az ukrán származású Nahirnij Artem pedig Mezőkövesdről tette át székhelyét Fejér megyébe, korábban azonban ő is a Puskás Akadémián pallérozódott. Mindkét fiatal játékosnak van NB1-es tapasztalata.

 

8. helyezett / Gyirmót FC Győr

Az őszi szezont 8. helyen záró – csapatunkat jobb gólkülönbségével megelőző és mínusz egy mérkőzéssel rendelkező – Gyirmót FC Győr odahaza készül a tavaszra, magyar és osztrák ellenfelek ellen pályára lépve. A keretben eddig kevés mozgás volt, Pethő Bence éppen Kazincbarcikára érkezett, a támadó helyére Molnár Jánost szerződtette a Gyirmót, aki korábban az ESMTK játékosa volt.

 

9. helyezett / Kolorcity Kazincbarcika SC

A kilencedik helyen a mieink töltik a téli szünetet. A Kolorcity Kazincbarcika SC eddig három felkészülési mérkőzést játszott, Budafokon az FC Ajka ellen 2-1-es vereséget szenvedtünk, majd következett a Tiszakécske elleni 1-1, végül pedig a Budafokot 1-0 arányban győztük le. Ez utóbbi két találkozót Mezőkövesden, élő füvön tudtuk lejátszani. Csábi József vezetőedző és a szakmai stáb ezeken a mérkőzéseken próbajátékosokat és új igazolásokat is tudott tesztelni. A folytatásban holnap, azaz január 27-én szombaton két további találkozó szerepel a naptárban, méghozzá az NB3-as Tiszaújváros és a szlovák elsőosztályban szereplő FC Kassa ellen. Előbbi mérkőzés 11 órától várhatóan a műfüves pályán, utóbbi pedig a Kolorcity Arénában lesz 14 órás kezdéssel. A helyszínen 13 és 15 óra között a hazai jegypénztárban megvásárolhatóak lesznek a tavaszi szezonra szóló bérletek, illetve a nyitóforduló belépői, illetve kinyit az egyik hazai büfé is. Ezt követően 16.15-től a főépület média termében szurkolói ankét veszi kezdetét. Csapatunk átigazolásait illetően – a felkészülés állomásaihoz hasonlóan – honlapunkon és a Kolorcity Kazincbarcika SC Facebook-oldalán részletesen beszámoltunk, a rend kedvéért azonban vegyük sorra, kiket üdvözölhettünk (régi-)új igazolásként: Megyeri Gábor kölcsönből tért vissza Kozármislenyből, Dobozi Krisztián Sepsiszentgyörgyről, Patrick Ioan Gante az SV Lafnitztől, Pethő Bence pedig Gyirmótról érkezett hozzánk. A távozóink pedig, akiknek köszönjük a csapatunkért végzett eddigi munkát Nicolas Morinigo, Gyurkó Máté, Szemere Balázs, Bencze Antal és Tóth Balázs.

 

10. helyezett / Budafoki MTE

A Budafoki MTE sem játszotta le előrehozott tavaszi mérkőzését, így 17 találkozót követően a 10. helyről várja a folytatást. A piros-feketékhez kölcsönbe érkezett Czérna Erik (Kisvárda) és Zsóri Dániel (MTK), mindkettőjüknek van élvonalbeli tapasztalata. Távozott viszont a rutinos Tischler Patrik (Bicskei TC), valamint Oroszi István (Kozármisleny) és Dala Samu (Tatabánya). Kocsis Bence kölcsönből visszatért Paksra, míg Fiáth Bencét a budafokiak adták kölcsön Ajkára nyárig. Erős Gábor csapata egy hétig Mezőkövesden edzőtáborozott, ez alatt játszottunk velük mi is felkészülési mérkőzést.

 

11. helyezett / Budapest Honvéd

 Budapest Honvéd edzőváltással zárta az őszt, a téli felkészülést pedig hazai pályán végzik. A román elsőosztályú UTA Arad ellen 3-0-ra győztek, az FC Ajka ellen 2-2-es, az MTK ellen pedig 1-1-es döntetlent értek el. Csertői Aurél csapata eddig nem jelentett be új igazolást, de jelen állás szerint távozóról sincs hír, ami az átigazolási időszak hajrájában még természetesen változhat.

 

12. helyezett / Soroksár SC

A 12. helyen telelő (mínusz egy meccses) Soroksár SC is idehaza készül fel a Merkantil Bank Liga folytatására; a Somorja ellen 2-2-es döntetlent értek el, a HR-Rent Kozármislenyt pedig 2-1-re verték. A sárga-feketéktől már távozott Valencsik Dávid (Tiszakécske), Vogyicska Balázs (kölcsönből vissza FTC, majd ZTE kölcsönbe), illetve Ikonomou Konstantinos (Kozármisleny). Érkezőkről egyelőre nincs hír.

 

Sorozatunkat hamarosan folytatjuk a tabella 13-18. csapataival.

További híreink

A mozgás öröme már az óvodában kezdődik – Ovi Foci a KBSC-nél!

Dátum: 2026. okt 22. 00:00

Gyermekzsivajtól, nevetéstől és rengeteg vidám pillanattól volt hangos a KBSC sportlétesítménye, ahol ezúttal a Kazincbarcikai Összevont Óvodák kis óvodásait és pedagógusait láttuk vendégül Ovi Foci programunk keretében. A közös foglalkozás ismét bebizonyította, hogy a sport szeretetét már egészen fiatal korban érdemes megalapozni.

Utánpótlás: Győzelmek, gólzápor és nemzetközi tornasiker

Dátum: 2026. okt 20. 14:50

Eredményes hétvégét zártak a Kolorcity KBSC utánpótláscsapatai. Az U17 és az U15 Alsózsolcán aratott 3–1-es győzelmet, az U14 tizenegy gólig jutott a Tiszavasvári ellen, míg az U19 egy ponttal tért haza Salgótarjánból. Legfiatalabbjaink Bozsik Fesztiválon és régiós tornán is pályára léptek, a CFT Decathlon Ligában szereplő csapatunk pedig veretlenül, öt győzelemmel szerezte meg az aranyérmet Szlovákiában.

Jegyinformációk a Diósgyőrbe utazóknak

Dátum: 2026. okt 16. 09:25

Október 19-én, hétfőn 19:30-tól a DVTK otthonában lép pályára csapatunk a Merkantil Bank Liga 10. fordulójában. Összegyűjtöttük a jegyvásárlással, a beléptetéssel és a parkolással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat a helyszínre látogató szurkolóinknak.

Utánpótlás: Öt győzelem, két fordítás

Dátum: 2026. okt 13. 11:00

Hat utánpótláscsapatunkból öt győzelemmel zárta legutóbbi bajnoki mérkőzését. Az U19 és az U14 hátrányból fordított, az U17, az U15 és az U12 pedig szintén megszerezte a három pontot.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria