Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Kilencedikről indulunk, és hasonlóan biztonságos helyen zárnánk

Kilencedikről indulunk, és hasonlóan biztonságos helyen zárnánk

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

Csapatunk a kilencedik helyen töltötte a téli szünetet, öt-öt győzelemmel és vereséggel, valamint nyolc döntetlennel. Ez összességében 23 pontot eredményezett. Miután előre hozott tavaszi fordulóban nagyobb arányú vereséget szenvedtünk (Szeged-KBSC 3-0), így az utolsó pillanatban a gólarányunk átfordult mínuszba (-1).

A Kolorcity Kazincbarcika SC mindvégi hazai környezetben készült a tavaszi szezonra, s összesen öt felkészülési mérkőzést játszott. Budafokon az FC Ajka ellen 2-1-es vereséget szenvedtünk, majd a Tiszakécske ellen 1-1-re végződött a találkozónk; ezt követően pedig a Budafokot 1-0 arányban győztük le Mezőkövesden. A klub január 27-én tartotta a főpróbát egy dupla találkozóval, az NB3-as Tiszaújváros ellen döntetlent ért el az akkori „második számú” csapat, míg az „első”, a szlovák első osztályban szereplő FC Kassa ellen domináló játék mellett egygólos vereséget szenvedett.

 

 

Csapatunk átigazolásait illetően – a felkészülés állomásaihoz hasonlóan – honlapunkon és a Kolorcity Kazincbarcika SC Facebook-oldalán részletesen beszámoltunk, a rend kedvéért azonban vegyük sorra, kiket üdvözölhetünk (régi-)új igazolásként: Megyeri Gábor kölcsönből tért vissza Kozármislenyből, Dobozi Krisztián Sepsiszentgyörgyről, Patrick Ioan Gante az SV Lafnitztől, Pethő Bence pedig Gyirmótról érkezett hozzánk. A távozóink pedig, akiknek köszönjük a csapatunkért végzett eddigi munkát Nicolas Morinigo, Gyurkó Máté, Szemere Balázs, Bencze Antal és Tóth Balázs.

 

 

A szakmai stábot illetően is volt változás, Vincze Richárd visszatért a DVTK-hoz, Dobos Attila személyében pedig új erőnléti edzője lett a csapatnak.

A Diósgyőri kooperáció már majd végleges, de a mögöttünk álló héten történt miskolci változások miatt az i-re a pont várhatóan a jövő hét közepén kerül fel.

Ennek ellenére az biztos, hogy már a mai találkozón is számíthatunk kooperációs játékos ittlétére (Csatári Gergő öt sárga lapja miatt nem játszhat).

 

Csábi József vezetőedző:

Mi is nagy izgalommal nézünk a tavasz elé, s ennek első, és nagyon fontos állomása a mai mérkőzés. Nagyon nehéz meccsre számítok, mert egyrészt ebben a ligában nincs könnyű mérkőzés, másrészt vendégeink sem mondtak le még a bennmaradásról. Ritkán szoktam olyat mondani, hogy csapatom esélyesként lép pályára, hiszen a labda gömbölyű, a szerencse forgandó, s a külső körülmények is sokszor meghatározóak. De a nyitómérkőzésen bizonyítanunk kell, hogy egy jó csapattá értünk össze, s nyilván azt is érezzük, hogy nagy elvárások vannak velünk szemben. Viszont helyén kezeljük a dolgokat, mert csak így lehetünk sikeresek! Szurkoljanak nekünk, ígérem, hogy a srácok is mindent megtesznek majd a sikerért, szeressék, s támogassák őket a tavaszi szezonban is!

Az Észak-Magyarország újságírójával együttműködve Molnár István készített egy hosszabb interjút a szezonkezdés kapcsán Csábi Józseffel, de a tavaszi szezon mellett más témák is terítékre kerültek.

A beszélgetést IDE kattintva olvashatják el.

 

 

További híreink

A mozgás öröme már az óvodában kezdődik – Ovi Foci a KBSC-nél!

Dátum: 2026. okt 22. 00:00

Gyermekzsivajtól, nevetéstől és rengeteg vidám pillanattól volt hangos a KBSC sportlétesítménye, ahol ezúttal a Kazincbarcikai Összevont Óvodák kis óvodásait és pedagógusait láttuk vendégül Ovi Foci programunk keretében. A közös foglalkozás ismét bebizonyította, hogy a sport szeretetét már egészen fiatal korban érdemes megalapozni.

Utánpótlás: Győzelmek, gólzápor és nemzetközi tornasiker

Dátum: 2026. okt 20. 14:50

Eredményes hétvégét zártak a Kolorcity KBSC utánpótláscsapatai. Az U17 és az U15 Alsózsolcán aratott 3–1-es győzelmet, az U14 tizenegy gólig jutott a Tiszavasvári ellen, míg az U19 egy ponttal tért haza Salgótarjánból. Legfiatalabbjaink Bozsik Fesztiválon és régiós tornán is pályára léptek, a CFT Decathlon Ligában szereplő csapatunk pedig veretlenül, öt győzelemmel szerezte meg az aranyérmet Szlovákiában.

Jegyinformációk a Diósgyőrbe utazóknak

Dátum: 2026. okt 16. 09:25

Október 19-én, hétfőn 19:30-tól a DVTK otthonában lép pályára csapatunk a Merkantil Bank Liga 10. fordulójában. Összegyűjtöttük a jegyvásárlással, a beléptetéssel és a parkolással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat a helyszínre látogató szurkolóinknak.

Utánpótlás: Öt győzelem, két fordítás

Dátum: 2026. okt 13. 11:00

Hat utánpótláscsapatunkból öt győzelemmel zárta legutóbbi bajnoki mérkőzését. Az U19 és az U14 hátrányból fordított, az U17, az U15 és az U12 pedig szintén megszerezte a három pontot.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria