Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Újra csökkent a Nyíregyháza előnye az élen

Újra csökkent a Nyíregyháza előnye az élen

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

A 2023/2024-es évad tavaszi idényének második fordulóját – ellentétben az előző körrel – már egy játéknapon rendezték.

 

A listavezető Nyíregyháza Spartacus a Budapest Honvéd otthonába látogatott, ahol 1-1-es döntetlent ért el, miután Novák Csanád az első félidő hajrájában a vendégeknek szerzett vezetést, ám Kerezsi Zalán rögtön a második játékrész legelején egyenlített. A Spartacus zsinórban hét megnyert meccs után veszített pontokat, míg a Honvéd hat meccs – vagyis Csertői Aurél kinevezése – óta veretlen, négy döntetlen mellett kétszer tudtak győzni.

 

A Spartacust üldözi az ETO FC Győr, amely az előző körben a BVSC otthonában szenvedett meglepő vereséget. Ezúttal az Aqvital FC Csákvár látogatott az ETO Parkba, ahol a vezetést is megszerezték a vendégek, ám a zöld-fehérek fordítani tudtak, s végül 2-1-re győztek. Hátrányuk ezzel öt pontra csökkent, hét közben pedig tovább olvadhat, hiszen a győrieknek van pótolni való meccsük (a Gyirmót ellen hazai pályán), ellentétben a szabolcsiakkal.

 

A Soroksár is hátrányból fordítva nyert 2-1-re a BVSC-Zugló ellen. Lipcsei Péter csapata négy mérkőzés után gyűjtötte be újra a három pontot.

Náluk is kellemetlenebb a Budafoki MTE helyzete, akik az elmúlt tizenegy meccsükből mindössze egyet nyertek meg, s ezúttal is alulmaradtak, miután a Gyirmót FC Győr 3-1-es győzelemmel távozott a Promontor utcából. A változatosság kedvéért ezen a meccsen is „fordítás” történt, a 11. percben Elek Bence góljával még a budafokiak vezettek.

 

Hét találkozó óta veretlen a Vasas FC, Desits Szilárd csapata ezúttal a sereghajtó Credobus Mosonmagyaróvárt verte 3-1-re idegenben. Az angyalföldiek az ETO FC mögött a 3. helyen állnak öt ponttal lemaradva és biztosan nem tettek még le feljutási terveikről.

Hasonló terveket a Szeged-Csanád Grosics Akadémia is dédelget, ám ők ezúttal a forduló meglepetésébe szaladtak bele, hiszen hazai pályán maradtak alul (0-2) az FC Ajka ellen. A szegedieknek ez mindössze a második vereségük volt a szezonban, először augusztus végén kaptak ki ugyancsak otthon, akkor a Csákvár nyert szintén nagy meglepetésre és hasonlóképp 2-0 arányban.

 

A hajrában szerzett góllal mentett pontot (1-1) a Szombathelyi Haladás a HR-Rent Kozármisleny ellen. A vasiak kilenc mérkőzés óta nem tudtak nyerni, míg a mislenyiek továbbra is a tabella 5. helyén tanyáznak.

 

Az alsóházi rangadónak számító Tiszakécskei LC – BFC Siófok meccset az utolsó fél órában döntötték el a maguk javára a vendégek. A siófokiak a 3-1-es győzelemmel megelőzték ellenfelüket és tapadnak, a pontokat szintén szorgosan gyűjtögető Ajkára.

 

A PMFC a szezon elején - július végétől szeptember végéig - egyetlen gólt kapott, most azonban a mieink hármat is rászámoltak a Munkásra. Így a két csapat pontegyenlőségéből a Kolorcity Kazincbarcika SC mozdult előrefelé. Csábi József csapata a 7. helyről várja a folytatást, amin a hétközi meccspótlás sem tud már negatív irányban változtatni.

 

A 20. forduló eredménysora:

 

BUDAPEST HONVÉD

NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC

1-1

ETO FC GYŐR

AQVITAL FC CSÁKVÁR

2-1

SOROKSÁR SC

BVSC-ZUGLÓ

2-1

BUDAFOKI MTE

GYIRMÓT FC GYŐR

1-3

CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR

VASAS SC

1-3

PMFC

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC

0-3

SZOMBATHELYI HALADÁS

HR-RENT KOZÁRMISLENY

1-1

SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA

FC AJKA

0-2

TISZAKÉCSKEI LC

BFC SIÓFOK

1-3

 

A csapatok a mögöttünk álló fordulóban meccsenként átlagosan három gólt termeltek, ami a szezon 2,5-es átlagához képest jónak mondható. A góllövőlistán kevés változás történt, Pinte Patrik immár a hetedik találatát szerezte, így kapaszkodik felfelé és jelenleg holtversenyben már a negyedik a mesterlövészek között:

 

1.

Kirchner György

HR-Rent Kozármisleny

11 gól

2.

Géresi Krisztián

Nyíregyháza Spartacus FC

9

3.

Tóth Milán

Vasas FC

8

4.

Pinte Patrik

Kolorcity Kazincbarcika SC

7

4.

Claudiu Bumba

ETO FC Győr

7

4.

Novothny Soma

Vasas FC

7

4.

Kerezsi Zalán

Budapest Honvéd

7

4.

Nagy Dominik

Nyíregyháza Spartacus FC

7

 

Holnap, azaz szerdán csonka-forduló lesz a Merkantil Bank Ligában; melyben tíz csapat is érintett. Mint ismeretes, az első előrehozott tavaszi fordulóban (2023. decemberében) a pálya alkalmatlansága miatt öt találkozót is elhalasztottak, ezeket fogják holnap pótolni az érintett csapatok.

Mi és soros ellenfelünk, a Siófok sem érintett ebben, így mindkét gárda a vasárnapi, 21. fordulóra koncentrálhat.

 

Az elmaradt mérkőzések pótlásának menetrendje:

 

2024. 02 14.

14:00

SOROKSÁR SC

FC AJKA

2024. 02 14.

16:30

ETO FC GYŐR

GYIRMÓT FC GYŐR

2024. 02 14.

17:00

BUDAFOKI MTE

VASAS SC

2024. 02 14.

17:00

SZOMBATHELYI HALADÁS

BVSC-ZUGLÓ

2024. 02 14.

18:00

TISZAKÉCSKEI LC

HR-RENT KOZÁRMISLENY

 

A Merkantil Bank Liga 21. fordulójának programja:

 

2024. 02 18.

14:00

BFC SIÓFOK

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC

2024. 02 18.

14:00

FC AJKA

CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR

2024. 02 18.

14:00

GYIRMÓT FC GYŐR

SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA

2024. 02 18.

14:00

BVSC-ZUGLÓ

BUDAFOKI MTE

2024. 02 18.

14:00

HR-RENT KOZÁRMISLENY

ETO FC GYŐR

2024. 02 18.

14:00

NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC

SZOMBATHELYI HALADÁS

2024. 02 18.

17:00

AQVITAL FC CSÁKVÁR

SOROKSÁR SC

2024. 02 18.

17:00

TISZAKÉCSKEI LC

BUDAPEST HONVÉD

2024. 02 18.

20:00

VASAS SC

PMFC

 

További híreink

Jegyek a Kazincbarcika - Újpest meccsre

Dátum: 2025. szept 10. 15:00

Már megvásárolhatók a belépőjegyek a Fizz Liga 7. fordulójában rendezendő Kolorcity KBSC - Újpest FC mérkőzésre. A szeptember 20-án, szombaton 18 órakor kezdődő találkozónak a Mezőkövesdi Városi Stadion ad otthont. A belépők elővételben ezúttal is sokkal olcsóbban kaphatók, mint a mérkőzések napján. A diákok és a nyugdíjasok kedvezményesen vásárolhatnak jegyet, és családi szektorral is várjuk a szurkolókat, ahol egy felnőtt teljes árú belépőjegy mellé egy diák belépőjegyet ajándékba adunk. Kérjük szurkolóinkat figyelmesen olvassák el jegyinformációinkat!

Blessing Eleke a Kolorcity KBSC labdarúgója

Dátum: 2025. szept 10. 14:30

Blessing Eleke személyében egy tapasztalt és gólerős nigériai támadó csatlakozott a Kolorcity KBSC keretéhez. Korábban játszott szlovéniában (bajnoki címet ünnepelhetett az Olimpija Ljubljanával), svájcban (az FC Luzern színeiben 70 mérkőzésen 20 gól lőtt), de megfordult többek között Izraelben, Törökországban és Japánban is. Legutóbb az albán Partizani Tirana labdarúgója volt. Eddigi profi karrierje során 270 mérkőzésen 73 gólt szerzett.

Utánpótlás: Újabb eredményes hétvége

Dátum: 2025. szept 09. 10:30

Eredményesség szempontjából az elmúlt hét is nagyon jól alakult utánpótlásunk számára, hiszen U19-es, U17-es, U15-ös, U13-as és U12-es korosztályunk is begyűjtötte a pontokat. (A képen U19-es győztes csapatunk.)

Női labdarúgás: KBSC - Nyíregyháza 7-3 (5-1)

Dátum: 2025. szept 09. 10:00

Magabiztos hazai győzelemmel kezdte meg a Női NB II. Keleti csoportjának küzdelmeit a Kolorcity KBSC női labdarúgó csapata. Góljainkat Tőzsér Virág (3), Vén Odett (2) és Vincze Bernadett szerezték.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

 
Fizz Liga
MOL Magyar Kupa
MLSZ
Tippmix

 

Szerencsejáték Zrt.

GNB
NanoMix Beton
Blade Sport

 

KBSC Galéria