Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Újra botlott az ETO, nyolc pont a Nyíregyháza előnye

Újra botlott az ETO, nyolc pont a Nyíregyháza előnye

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

A Merkantil Bank Liga 21. fordulójának mérkőzései két játéknapon zajlottak le, a nyolc vasárnapi találkozó után hétfő este tévés meccsen fogadta a Vasas FC a PMFC csapatát. Az angyalföldiek az első félidő végén szerezték meg a vezetést Tóth Milán révén, aki a második játékrészben még kétszer betalált, klasszikus mesterhármast szerezve. A piros-kékektől Bakti Balázs is eredményes volt, a pécsiek a hajrában csak szépíteni tudtak Lacza Alex góljával, így a végeredmény 4-1 lett. A vasárnap a Kolorcity Arénába látogató Vasas ezzel a győzelemmel immár tíz meccse veretlen, míg a pécsiek tavasszal még nem tudtak nyerni.

 

Talán ennek is köszönhetően a pécsi klub bejelentette, hogy Kulcsár Árpád a jövőben ismét az utánpótlásban dolgozik majd, és sajtóhírek szerint várhatóan Mátyus János lesz a baranyai csapat új mestere. Ezzel az idei bajnoki évadban ő lehet a pécsiek negyedik vezetőedzője.

 

A Vasas ráadásul győzelmének köszönhetően kettő pontra megközelítette az ETO FC Győr csapatát a feljutást érő 2. helyen, miután a győri zöld-fehérek 1-0 arányú vereséget szenvedtek a HR-Rent Kozármisleny otthonában. Az ETO háromból két tavaszi meccsét elvesztette, amiből a Vasason kívül a Nyíregyháza Spartacus is profitált. A szabolcsiak a Szombathelyi Haladást fogadták és először korai gólhátrányba, majd nem sokkal később emberelőnybe kerültek. Ezt megelőzően Gengeliczki révén az egyenlítés, majd Vida Kristopher góljával a fordítás is meglett, s a Nyíregyháza 2-1-re megnyerte a meccset.

 

Folytatódott a feltámadó FC Ajka győzelmi sorozata, miután a Credobus Mosonmagyaróvárt 1-0-ra legyőzték, Szarka Ákos 95. percben, tizenegyesből szerzett góljával. Az ajkaiak zsinórban a negyedik meccsüket nyerték meg, s elmozdulva a kieső zónától már a 13. helyen állnak.

 

Az Aqvital FC Csákvár nyeretlen szériája is folytatódott, pedig álomszerűen indult számukra a Soroksár elleni találkozó, hiszen már a 2. percben 1-0-ra vezettek. Ám Lipcsei Péter legénysége úgy vitte el a három pontot, hogy Varga Zétény és Korozmán Kevin góljaival 2-1-re fordítani tudtak.

 

A forduló egyetlen gól nélküli meccsét a Gyirmót FC Győr és a Szeged-Csanád Grosics Akadémia vívta. A gyirmótiak hét mérkőzés óta veretlenek, a szegediek viszont tavasszal még nem tudtak gólt szerezni, igaz, három meccsen így is gyűjtöttek két pontot. A forduló másik döntetlenjét a Tiszakécskei LC és a Budapest Honvéd vívták, itt 1-1 állt az eredményjelzőn a lefújáskor.

 

Fontos győzelmet aratott a BVSC-Zugló, Szekeres Tamás csapata Bacsa Patrik duplájával aratott 2-1-es győzelmet a Budafoki MTE felett. A budafoki csapat vezetősége a mérkőzés után menesztette Erős Gábor vezetőedzőt, aki tavaly nyár óta dolgozott a Promontor utcában. Utódjáról már tegnap döntöttek is, Dajka Lászlót nevezték ki a Budafok vezetőedzőjének.

 

A 21. forduló eredménysora:

 

BFC SIÓFOK

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC

3-0

FC AJKA

CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR

1-0

GYIRMÓT FC GYŐR

SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA

0-0

BVSC-ZUGLÓ

BUDAFOKI MTE

2-1

HR-RENT KOZÁRMISLENY

ETO FC GYŐR

1-0

NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC

SZOMBATHELYI HALADÁS

2-1

AQVITAL FC CSÁKVÁR

SOROKSÁR SC

1-2

TISZAKÉCSKEI LC

BUDAPEST HONVÉD

1-1

VASAS SC

PMFC

4-1

 

A góllövőlista élén eddig álló kozármislenyi Kirchner Györgyöt utolérte a mesterhármast szerző Tóth Milán, így ketten állnak 11-11 góllal. Őket a nyíregyházi Géresi Krisztián, majd a szombathelyi Rácz Barnabás követi. A forduló kilenc meccsén 21 gól született és 36 sárga lapot osztottak ki a játékvezetők, mindkettő szám kevéssel a szezon átlaga alatt van.

A góllövőlista állása:

1.

Kirchner György

HR-Rent Kozármisleny

11 gól

2.

Tóth Milán

Vasas FC

11

3.

Géresi Krisztián

Nyíregyháza Spartacus FC

9

4.

Rácz Barnabás

Szombathelyi Haladás

8

 

A következő, 22. fordulót szintén két játéknapon rendezik majd, a vasárnapi meccsdömping után hétfőn az első két helyen álló csapat találkozik, az ETO FC Győr a Nyíregyháza Spartacust fogadja majd.

 

Számunkra persze ettől is érdekesebb a vasárnap 17 órától kezdődő rangadó, hiszen a Kolorcity Kazincbarcika SC a Vasas FC csapatát fogadja majd.

 

A 22. forduló menetrendje:

 

2024. FEBRUÁR 25.

14:00

SOROKSÁR SC

HR-RENT KOZÁRMISLENY

2024. FEBRUÁR 25.

14:00

BUDAFOKI MTE

AQVITAL FC CSÁKVÁR

2024. FEBRUÁR 25.

14:00

CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR

GYIRMÓT FC GYŐR

2024. FEBRUÁR 25.

14:00

PMFC

FC AJKA

2024. FEBRUÁR 25.

14:00

BUDAPEST HONVÉD

BFC SIÓFOK

2024. FEBRUÁR 25.

17:00

SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA

BVSC-ZUGLÓ

2024. FEBRUÁR 25.

17:00

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC

VASAS FC

2024. FEBRUÁR 25.

17:00

SZOMBATHELYI HALADÁS

TISZAKÉCSKEI LC

2024. FEBRUÁR 26.

20:00

ETO FC GYŐR

NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC

 

További híreink

Újpest FC - Kolorcity KBSC 2-1 (0-0)

Dátum: 2025. dec 21. 17:00

A Fizz Liga 18. fourdulójában az Újpest FC vendégei voltunk. Az első játékrész után gólnélküli döntetlennel vonultak szünetre a csapatok, a második félidőben hazai részről Tucic és Nunes volt eredményes, a mi gólunkat Meschack szerezte.

Kuttor Attila: Elsősorban magunknak akarunk bizonyítani

Dátum: 2025. dec 19. 16:00

A Fizz Liga 18. fordulójában, vasárnap 15 órától az Újpest vendégei leszünk. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a bajnokit.

Évet zárt az U7 is

Dátum: 2025. dec 19. 09:00

Első csapatunk labdarúgói U7-eseink évzárójára is ellátogattak. Az eseményre csütörtökön délután került sor az Irinyi Tornacsarnokban. Jövőre folytatjuk! Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Mutasd meg, mit tudsz!

Dátum: 2025. dec 19. 09:00

Kipróbálnád magad igazi futballközegben? Most itt a lehetőség! Nyilvános edzésre várjuk azokat a 2011-ben és 2012-ben született fiúkat, akik szeretnének focizni, fejlődni, és egy igazán jó közösséghez tartozni! Mutasd meg, mit tudsz, és ha kedvet érzel, rendszeresen is csatlakozhatsz az edzéseinkhez!

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria