Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/A Merkantil Bank Liga 24. fordulójában a Gyirmót FC Győr csapata érkezik a Kolorcity Arénába.

A Merkantil Bank Liga 24. fordulójában a Gyirmót FC Győr csapata érkezik a Kolorcity Arénába.

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

A Kolorcity Kazincbarcika SC és a Gyirmót FC Győr első találkozója 2017-re datálódik, azóta viszont immár tizenegyedik alkalommal találkoznak majd a felek egymással holnap. Az első kilenc alkalomról ITT írtunk, s bizony a közös történetünk számunkra nem túl kedvező, hiszen bár az első egymás elleni meccset megnyertük, azt nyolc vereség követte.

 

 

Legutóbb az idei szezon 7. fordulójában találkoztunk, méghozzá az Alcufer Stadionban. A meccs ezúttal sem indult biztatóan, Takács Ronald révén már a 4. percben gólra váltotta első helyzetét a hazai csapat.

A bekapott gól után sikerült felpörögni, a 21. percben pedig Pekár László szabadrúgása után – az azóta már nálunk játszó – Pethő Bence balszerencsés mozdulattal öngólt vétett, így hamar egyenlíteni tudtunk. Sajnos azonban nem maradtunk lendületben, újabb tíz perc játék után a gyirmótiak visszaszerezték az előnyt, Madarász Márk talált a kapuba, Pethő ezúttal gólpasszal javította korábbi hibáját.

A szünetben Csábi József cserével frissített, ismét a mieink vették át a kezdeményezést, majd néhány perccel a kezdés után Medgyes Zoltán is „besegített”. A hazaiak játékosa a játékvezető orra előtt bemutatott műeséséért megkapta második sárga lapját, így emberhátrányba került a Gyirmót. Két perccel a piros lap után Csilus Tamás ívelését Kotula Máté vette át, majd centerezett, a kapu előtt pedig a védősorból érkező Papp Milán fejjel egyenlített.

 

 

A hátralévő bő félórában az emberelőnyt nem sikerült újabb gólra váltanunk, sőt a hazaiak is veszélyes kontrákat vezettek, így talán igazságos eredmény született, maradt a 2-2-es döntetlen.

Ezzel a győri kék-sárgák elleni nyolc mérkőzésből álló vereségsorozatunk megszakadt, de maradéktalanul nem lehettünk elégedettek.

 

Csábi József vezetőedző akkor, a találkozó után így értékelt:

Kétszer talpra álltunk és kiegyenlítettünk, ez egy nagyon nagy dolog, s ezáltal ez az egy pont kifejezetten értékes. Viszont a végén megnyerhettük volna a mérkőzést, emberelőnyben voltunk, jól kibontottuk a védelmüket, meg is voltak a helyzeteink, vagyis a végén elszalasztottuk a győzelmet. De ha összességében nézem, akkor pedig azt kell mondanom, az első félidő alapján elégedettnek kell lennünk a döntetlennel.

Ezúttal hazai pályán csaphatunk össze a Gyirmóttal, akik továbbra is jó formában vannak, de a vereségsorozatot követő döntetlen után most egy győzelemnek kellene jönnie.

 

 

Szurkoljuk ki együtt vasárnap 17 órától a Kolorcity Arénában!

 

Hajrá Vegyész!

HajráBarcika!

További híreink

A mozgás öröme már az óvodában kezdődik – Ovi Foci a KBSC-nél!

Dátum: 2026. okt 22. 00:00

Gyermekzsivajtól, nevetéstől és rengeteg vidám pillanattól volt hangos a KBSC sportlétesítménye, ahol ezúttal a Kazincbarcikai Összevont Óvodák kis óvodásait és pedagógusait láttuk vendégül Ovi Foci programunk keretében. A közös foglalkozás ismét bebizonyította, hogy a sport szeretetét már egészen fiatal korban érdemes megalapozni.

Utánpótlás: Győzelmek, gólzápor és nemzetközi tornasiker

Dátum: 2026. okt 20. 14:50

Eredményes hétvégét zártak a Kolorcity KBSC utánpótláscsapatai. Az U17 és az U15 Alsózsolcán aratott 3–1-es győzelmet, az U14 tizenegy gólig jutott a Tiszavasvári ellen, míg az U19 egy ponttal tért haza Salgótarjánból. Legfiatalabbjaink Bozsik Fesztiválon és régiós tornán is pályára léptek, a CFT Decathlon Ligában szereplő csapatunk pedig veretlenül, öt győzelemmel szerezte meg az aranyérmet Szlovákiában.

Jegyinformációk a Diósgyőrbe utazóknak

Dátum: 2026. okt 16. 09:25

Október 19-én, hétfőn 19:30-tól a DVTK otthonában lép pályára csapatunk a Merkantil Bank Liga 10. fordulójában. Összegyűjtöttük a jegyvásárlással, a beléptetéssel és a parkolással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat a helyszínre látogató szurkolóinknak.

Utánpótlás: Öt győzelem, két fordítás

Dátum: 2026. okt 13. 11:00

Hat utánpótláscsapatunkból öt győzelemmel zárta legutóbbi bajnoki mérkőzését. Az U19 és az U14 hátrányból fordított, az U17, az U15 és az U12 pedig szintén megszerezte a három pontot.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria