Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Csábi József: nem lehet és szabad megnyugodni

Csábi József: nem lehet és szabad megnyugodni

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

Március 17-én vasárnap 14 órától a Szőnyi úton, a BVSC Stadionban lép pályára a Kolorcity Kazincbarcika SC. A két csapat között jelenleg hat pont a különbség a tabellán, a mieink a 8. helyen állnak harminchárom egységgel, a zuglói kék-sárgák pedig a 13. pozíciót foglalják el az eddig megszerzett huszonhét pontjukkal.

 

Csapatunk vezetőedzője, Csábi József szokás szerint megyei napilapunknak, az Észak-Magyarországnak nyilatkozott a mérkőzésről. Mint mondta, célunk eléréséig nem nyugodhatunk meg, de szeretnénk, ha ez nem maradna az utolsó pillanatra. Hiszen ez lehetőséget adna arra is, hogy a jövőről gondolkodjunk, vagyis mindenki – edző, játékos, vezető – szeretne feljebb lépni. A nyilatkozatban külön szót ejtett a Gyirmót ellen debütáló Varga Józsefről: a harmincnégyszeres válogatott labdarúgó végig játszotta a találkozót. Csábi József kitért arra is, hogy félidőben egy fejsérülés miatt le kellett cserélnie Heil Valter csapatkapitányt, ami után Vargát vezényelte vissza a védelem tengelyébe, s a rutinos játékos jól le is hozta a meccset.

 

A csapat a héten a normál menetrend szerint végezte az edzésmunkáját, s a korábbi hetekhez hasonlóan sajnos most is vannak sérültjeink szép számmal: Heil Valter és Kártik Bálint fejsérülésük miatt könnyített munkát végeztek, Papp Milán és Kotula Máté rehabilitációs edzéseken vettek részt. Székely Krisztián is megkezdte a vállsérülés utáni edzésmunkát, rá biztosan nem számíthat a vezetőedző. Kurdics Levente azonban – az előző két meccshez hasonlóan – keretben lehet.

 

Csábi József szólt aktuális ellenfelünkről is. Mint mondta, a BVSC-nek nem csak az anyagi háttere, de a futballja is stabil, a csapat játékát egy komoly élvonalbeli rutinnal rendelkező tengely szabhatja meg. Vezetőedzőnk teljesen másfajta csatára számít, mint amilyen a Gyirmót elleni volt, s hangsúlyozta, hogy nagyon „tekerni kell” az eredményért a Szőnyi úton.


A JÁTÉKVEZETŐ

 

A mérkőzés játékvezetője Takács Tamás lesz. A harmincöt éves sporttárs mondhatjuk, hogy gyakori közreműködő mérkőzéseinken, hiszen tizennyolcadik alkalommal dirigálja majd a Kazincbarcika meccsét. Mérlegünk nála eddig hat győzelem, öt döntetlen és hat vereség. Segítői az oldalvonalak mellett Dobos Dávid és Vrbovszki Pál lesznek.

További híreink

A mozgás öröme már az óvodában kezdődik – Ovi Foci a KBSC-nél!

Dátum: 2026. okt 22. 00:00

Gyermekzsivajtól, nevetéstől és rengeteg vidám pillanattól volt hangos a KBSC sportlétesítménye, ahol ezúttal a Kazincbarcikai Összevont Óvodák kis óvodásait és pedagógusait láttuk vendégül Ovi Foci programunk keretében. A közös foglalkozás ismét bebizonyította, hogy a sport szeretetét már egészen fiatal korban érdemes megalapozni.

Utánpótlás: Győzelmek, gólzápor és nemzetközi tornasiker

Dátum: 2026. okt 20. 14:50

Eredményes hétvégét zártak a Kolorcity KBSC utánpótláscsapatai. Az U17 és az U15 Alsózsolcán aratott 3–1-es győzelmet, az U14 tizenegy gólig jutott a Tiszavasvári ellen, míg az U19 egy ponttal tért haza Salgótarjánból. Legfiatalabbjaink Bozsik Fesztiválon és régiós tornán is pályára léptek, a CFT Decathlon Ligában szereplő csapatunk pedig veretlenül, öt győzelemmel szerezte meg az aranyérmet Szlovákiában.

Jegyinformációk a Diósgyőrbe utazóknak

Dátum: 2026. okt 16. 09:25

Október 19-én, hétfőn 19:30-tól a DVTK otthonában lép pályára csapatunk a Merkantil Bank Liga 10. fordulójában. Összegyűjtöttük a jegyvásárlással, a beléptetéssel és a parkolással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat a helyszínre látogató szurkolóinknak.

Utánpótlás: Öt győzelem, két fordítás

Dátum: 2026. okt 13. 11:00

Hat utánpótláscsapatunkból öt győzelemmel zárta legutóbbi bajnoki mérkőzését. Az U19 és az U14 hátrányból fordított, az U17, az U15 és az U12 pedig szintén megszerezte a három pontot.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria