Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Holnap a Csákvár ellen a Kolorcity Arénában

Holnap a Csákvár ellen a Kolorcity Arénában

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

A 2017/2018-as idény volt az első, ahol bajnoki mérkőzésen találkozott egymással az Aqvital FC Csákvár és a Kolorcity Kazincbarcika SC. Az első összecsapás számunkra kedvezőtlenül alakult, hiszen 2-1-es vereséget szenvedtünk. Később, a tavaszi szezonban is kikaptunk (akkor 2-0-ra), ám a későbbiekben sikerült megfordítanunk az egymás elleni mérleget, jelenleg öt győzelem mellett egy döntetlent és négy vereséget számlálunk. Az egymás elleni találkozókról ITT írtunk részletesebben.

 

Az öt győzelem és a négy vereség után az egy szem döntetlen volt az, amelyet legutóbbi meccsünkön produkált a két csapat Csákváron, a Tersztyánszky Ödön Sportközpontban.

A 9. fordulót a csákváriak a 8., mi pedig a 11. helyről vártuk, a hazai csapat döntetlen nélkül, négy győzelemmel és négy vereséggel állt, a mieink ellenben két győzelem és egy vereség mellett öt döntetlent halmoztak már fel eddigre.

 

A sűrű őszi naptár második hétközi meccsére Csábi József több helyen is megváltoztatta a kezdőcsapatot a megelőző találkozóhoz képest, Pekár László és Csilus Tamás nem tudták vállalni a játékot, a kapuban pedig Tóth Balázs helyett Bánhegyi Bogdán állt.

A mérkőzést jól kezdték a mieink, Kártik Bálint korai lövését még védte Pécsi Ármin kapus, ám a 7. percben Nicolas Morínigo már a hálóőrnek is túljárt az eszén, amikor egy rövid hazaadásra lecsapott. Ám az üres kapura kicsit lassan rágurított labdáját Babós Levente utolérte és hatalmasat mentett.

Hiába játszottunk ezután valamelyest fölényben, gólt nem sikerült szereznünk, sőt Szakály Dénes is kihagyott egy nagy ziccert az első félidőben. A gólok helyett a sárga lapok gyűltek szép számmal, félidőben kényszerű cserét hajtott végre Csábi József, a megsérült Morínigo helyére Kurdics Levente állt.

A második játékrészben újból sérülés miatt kellett cserélnünk, Papp Milán helyére állt Szemere Balázs, ám a folytatásban is inkább a szabálytalanságoké volt a főszerep. Gól már nem született, amiben Bánhegyi Bogdán is komoly érdemeket szerzett, hiszen a második félidő már inkább a hazaiaké volt, ők veszélyeztettek többet, főként Ádám Ferenc hajrában történt kiállítása után.

A találkozót követően a hazaiak mestere, Tóth Balázs, csapata védekezését emelte ki, hiszen ekkor már zsinórban negyedik meccse nem kaptak gólt. A vezetőedző dicsérte a kazincbarcikai védőket is, némileg a támadójátékkal volt csak elégedetlen.

 

 

Csábi József is összességében pozitívan értékelt, hangsúlyozva, hogy mindkét csapat győzni akart. Vezetőedzőnk kiemelte, hogy a kényszerű változtatásokhoz jól alkalmazkodott a csapat és a jó formában lévő Csákvár otthonában értékes döntetlent értünk el.

 

JEGYZŐKÖNYV

MERKANTIL BANK LIGA

9. forduló

 

AQVITAL FC CSÁKVÁR – KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 0–0 (0-0)

Csákvár, Tersztyánszky Ödön Sportközpont

Vezette: Nazsa Tamás (Mohos Milán, Dobos Dávid)

Kiállítva: Ádám (második sárgával) a 87. percben

 

AQVITAL FC CSÁKVÁR

Pécsi – Murka, Babós, Karacs, László N. – Szakály D., Mészáros D., Major M. – Tamás N. (Papucsek, 93’), Nagy Z. (Simon A., 77’), Gazdag V. (Juhász L., 64’). Vezetőedző: Tóth Balázs

 

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC

Bánhegyi – Székely K. (Ternován, 69’), Szekszárdi M., Heil, Papp M. (Szemere B. 58’), Kotula M. (Süttő 69’) – Ádám F., Kártik B., Csatári – Pinte (Szabó B. 82’), Morínigo (Kurdics 46’).

Vezetőedző: Csábi József

 

További híreink

Jegyek az NYSFC és a PAFC elleni meccsekre

Dátum: 2026. febr 05. 14:00

A Fizz Liga 22. fordulójában a Nyíregyházát, rá hat napra, a 23. fordulóban pedig a Puskás Akadémiát fogadjuk. Mint arról korábban beszámoltunk, csökkentettük a jegyárakat annak érdekében, hogy minél többen ki tudjanak látogatni a Diósgyőrben rendezendő hazai mérkőzésekre, ezen felül 15%-os családi kedvezménnyel várjuk a családos szurkolókat, a diákok és a nyugdíjasok pedig továbbra is kedvezményesen vásárolhatnak belépőjegyet. Várunk mindenkit szeretettel a DVTK Stadionban is! Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Kuttor Attila: Jó hangulatban készültünk

Dátum: 2026. febr 05. 09:00

A Fizz Liga 21. fordulójában, pénteken 17 óra 45 perctől Kisvárdán lépünk pályára. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a bajnokit.

Álláshirdetés: Szertáros

Dátum: 2026. febr 04. 13:00

A Kolorcity Kazincbarcika Sport Club felvételt hirdet szertáros munkakörbe.

Pénteki ellenfelünk: Kisvárda MG

Dátum: 2026. febr 04. 09:00

A Fizz Liga 21. fordulójában, február 6-án, pénteken 17 óra 45 perctől Kisvárdán lépünk pályára. Az NB I-ben egy alkalommal, az NB II-ben pedig hatszor találkoztunk egymással. Legutóbbi várdai szereplésünk igazán emlékezetesre sikerült, hiszen azon a meccsen dőlt el, hogy feljutottunk az élvonalba. A pénteki találkozó előtt bemutatjuk ellenfelünket.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria