Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Rossz kezdés és vereség Tiszakécskén

Rossz kezdés és vereség Tiszakécskén

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

Nem volt felhőtlen a felkészülés a Merkantil Bank Liga 29. fordulójára, hiszen a Nyíregyháza Spartacus elleni találkozón kiállított Csábi József vezetőedző nem lehetett a csapat mellett, továbbá gyakorlatilag minden csapatrészből hiányzott meghatározó játékosunk. Nem volt bevethető sérülés miatt Papp Milán, Varga József, Székely Krisztián és Patrick Gânțe, valamint eltiltása miatt Pinte Patrik sem. Szekszárdi Milán és Csilus Tamás pedig csak az utolsó napokban tudott teljes értékű edzésmunkát végezni, így maradtak bőven kérdések és feladatok vasárnapra.

 

A tiszakécskeiek vezetőedzője, Balogh Pál a mérkőzés előtt az utolsó esélyek megragadásáról beszélt, hogy a kiesést elkerülhessék, s csapata ennek szellemében is lépett pályára. A hazaiak agresszívan kezdték a meccset és már a 9. percben megszerezték a vezetést is, miután Kocsis Dominik beadását Grünvald Attila az ötösről a jobb alsóba csúsztatta.

 

A gól utáni pár percben érezhető volt még a sokk, ám hamar átvettük az irányítást, a 17. percben Kurdics Levente egy tűpontos indítást vett le a tizenhatoson belül, majd hét méterről a felső keresztlécet bombázta telibe. Pár percre rá Ternován Patrik centerezését próbálta bekotorni Pethő Bence, de Kiss Ágoston kapus védett.

 

 

Ekkor jött a hidegzuhany, a 22. percben rövidzárlat következett be a védelmünkben, amit Vajda Roland használt ki, aki a tizenhatos vonalán lecsapott a labdára, betört a büntetőterületen belülre, majd ziccerben, nyolc méterről a bal alsóba lőtt a tehetetlen Tóth Balázs mellett.

 

 

A félidő végére újból egyre erősödött a mieink nyomása a hazai kapura, ám újabb gól nem született egyik oldalon sem, 2-0-s állásnál fordultak a csapatok.

 

A második félidő lassabb tempóban kezdődött, rendre beadásokkal próbálkoztunk és bár voltak köztük veszélyesebbek is, igazán nagy ziccert nem tudtunk kialakítani.

 

 

Egy óra játék után elkezdődtek a cserék és egyre-másra villantak a sárga lapok is. A támadójátékunk a frissüléssel együtt megélénkült, a 75. percben ismét a kapufán csattant egy próbálkozásunk, Heil Valter fejesénél sem volt azonban szerencsénk.

 

 

A találkozó végén aztán a kécskei kontrák is egyre veszélyesebbek lettek, Tóth Balázsnak nagyon együtt kellett élnie a játékkal, sőt egy nagyobb bravúrra is szükség volt, hogy érintetlen maradjon a hálónk.  Az eredmény azonban sem a mérkőzés finisében, sem az ötperces hosszabbítás alatt nem változott, maximum paprikásabb és színesebb lett a találkozó, így pont nélkül tértünk haza a Tiszakécskei LC otthonából.

 

A folytatás április 28-án a Kolorcity Arénában, ekkor a Budapest Honvéd csapata látogat hozzánk, a mérkőzés 17 órakor kezdődik majd.

 

Találkozzunk tehát vasárnap a Kolorcity Arénában, szurkoljunk ki együtt egy hazai győzelmet! 

 

Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!


JEGYZŐKÖNYV

 

TISZAKÉCSKEI LC – KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 2–0 (2–0)
Tiszakécske, Városi Sportcentrum, 300 néző.
Vezette: Kovács J. Zoltán (Ring Kevin, Szabó Dániel)
Gólszerző: Grünvald 9’, Vajda 22’

 

TISZAKÉCSKEI LC
Kiss Á. – Balázs B., Viczián, Valencsik, Grünvald – Bertus (Sági, 92’), Szőr (Fodor, 91’), Kocsis D., Lehoczky – Vajda R. (Czékus, 73’), Zamostny (Takács T., 92’).
Vezetőedző: Balogh Pál

 

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC
Tóth B. – Ternován, Heil, Süttő, Kotula – Csatári, Kártik (Vincze D., 83’), Pekár, Kurdics (Ádám F., 61’), Szekszárdi – Pethő B. (Csilus T., 71’)
Megbízott edző: Simon László

 

 

MESTERMÉRLEG

 

Balogh Pál, a Tiszakécskei LC vezetőedzője

 

Láttam a pozitív hozzáállást az elejétől fogva, ahogy átvettük a csapatot. Ez a mentalitás megvolt Szegeden is, aztán utána két meccsre eltűnt, ami számomra érthetetlen. Azt gondolom, most megértették a srácok, hogy két dolog lebeg a szemünk előtt: a becsület és a remény. A hátra lévő meccseken ezt nem szabad elengedni és így kell csinálni ennek szellemében, mint most. Ha jövőhéten is meg tudjuk ismételni ezt a hozzáállást és ennyi akaratot, alázatot, szívet rakunk bele a játékba, akkor talán még meglepetést is tudunk okozni.

 

Simon László a Kolorcity Kazincbarcika SC megbízott edzője

 

Nem gondolom, hogy mélyebb elemzésekbe kellene belemennem, korán kaptunk két elkerülhető gólt, ami megpecsételte a mérkőzést. Ezt követően mentünk az eredmény után, de a két kapufa mellett nem voltak nagy lehetőségeink, az ellenfél mélyen védekezett, nem tudtunk velük mit kezdeni. Gratulálok az ellenfelünknek.

További híreink

Jegyinformációk a Mezőkövesdre utazóknak

Dátum: 2026. szept 17. 23:00

A Merkantil Bank Liga 8. fordulójában a Mezőkövesd Zsóry FC vendégeként lépünk pályára. A találkozót 2026. szeptember 19-én, szombaton 17 órától rendezik a Mezőkövesdi Városi Stadionban. Az alábbiakban összegyűjtöttük a mérkőzésre utazó szurkolóink számára legfontosabb tudnivalókat.

Utánpótlás: gólzáporos győzelmek és tanulságos mérkőzések

Dátum: 2026. szept 15. 11:00

Változatos mérkőzéseket hozott utánpótláscsapataink legutóbbi fordulója. U15-ös és U14-es együttesünk magabiztos, sokgólos győzelmet aratott, U12-es csapatunk pedig hátrányból fordítva győzte le a Hatvant. Az U19, az U17 és az U13 ezúttal vereséget szenvedett, de ezek a találkozók is számos tapasztalattal szolgáltak a folytatásra.

Meet & Greet a Paks elleni mérkőzésen – Kerülj közelebb a csapathoz!

Dátum: 2026. szept 08. 11:00

Különleges lehetőséggel várjuk szurkolóinkat a Paks elleni mérkőzésen. Első alkalommal Meet & Greet programmal tesszük még emlékezetesebbé a meccsnapot azok számára, akik szeretnének közelebb kerülni a csapathoz, bepillantani a kulisszák mögé és személyesen is találkozni játékosainkkal.

Jegyinformációk a Paks elleni MOL Magyar Kupa mérkőzésre

Dátum: 2026. szept 07. 13:30

Szeptember 12-én, szombaton 15 órától a Paksi FC-t fogadjuk a Kolorcity Arénában a MOL Magyar Kupa 3. fordulójában. A mérkőzésre a bajnoki bérletek nem érvényesek, a belépőjegyek külön vásárolhatók meg.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria