Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/A Szeged is újra becsekkolt a feljutásért, vége a Vasas veretlenségének, győztes „menekülők” és újabb edzőváltás

A Szeged is újra becsekkolt a feljutásért, vége a Vasas veretlenségének, győztes „menekülők” és újabb edzőváltás

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

A Merkantil Bank Liga 29. fordulóját ezúttal három játéknapon rendezték meg, így a feljutásra pályázó csapatok két rangadójára szombaton és hétfőn került sor, míg a mezőny többi csapata vasárnap lépett pályára.

 

A szombati játéknapon az éllovas Nyíregyháza Spartacus fogadta a Vasas FC csapatát. Az angyalföldiek tizenhét mérkőzés óta nem találtak legyőzőre és az előző fordulóban meg is előzték az ETO FC Győrt, így a 2. helyről várták a rangadót. A kezdés a nyíregyháziaknak sikerült jobban, a 9. percben Nagy Dominik góljával már meg is szerezték a vezetést, majd a 31. percben Kovácsréti Márk megduplázta az előnyt. Gera Zoltán fejét tovább fájdította, hogy Hidi M. Sándort egy durva becsúszásért a 40. percben kiállította Berke Balázs játékvezető. A második játékrészben emberhátrányban is szépíteni tudott a Vasas, de pár perccel később Doktorics Áron öngólja beállította a 3-1-es végeredményt, amivel a Spartacus előnye tíz pontra nőtt riválisával szemben.

 

A hétfői rangadón így az ETO FC Győr hazai pályán kapott esélyt, hogy a Szeged-Csanád Grosics Akadémia ellen egy győzelemmel visszaszerezze a feljutást érő 2. helyet az angyalföldiektől. Kuznyecov Szergej csapata azonban nem tudott élni a lehetőséggel, a szegedi Papp Áron 21. percben szerzett gólja döntőnek bizonyult. Ezzel a Vasas hárompontos előnye megmaradt üldözőivel szemben, a Szeged pedig beszállt a küzdelembe, hiszen pontszámban utolérték az ETO-t.

 

S hogy – egy-két csapatot leszámítva - mennyire kiegyensúlyozottak az erőviszonyok, s milyen „kétarcú” szinte minden csapat, egy jó példa: az a Szeged, aki legyőzte az ETO-t és beszállt a feljutásért folytatott harcba, néhány fordulóval ezelőtt simán kikapott otthon a most minket is legyőző Tiszakécskétől. De attól az Ajkától is vereséget szenvedett, akiket legyőzött az a Kozármisleny, akiket mi otthon tudtunk legyőzni két góllal. Egyszóval nagyjából bárki, bárkit le tud győzni ebben a ligában, kivétel az extra szezont futó Nyíregyháza, s talán a Vasas csapata…

 

A vasárnapi mérkőzések közül a számunkra fontos találkozó fájdalmasan alakult, csapatunk, a Kolorcity Kazincbarcika SC 2-0-s vereséget szenvedett a Tiszakécskei LC otthonában.

Edzőváltás után lépett pályára a BFC Siófok a BVSC-Zugló ellen, miután a Balaton-partiaknál a múlt hét elején megköszönték Dragan Vukmir vezetőedző munkáját, s helyét a korábban Ajkán dolgozó Jeney Gyula vette át. A siófokiak az elmúlt hat meccsükön egy döntetlen mellett öt vereséget produkáltak, így kulcsfontosságú volt számukra a siker, ám a BVSC sem volt könnyű helyzetben, hiszen zsinórban három vereség után érkeztek Siófokra. A meccset végül Kitl Miklós büntetőből szerzett gólja döntötte el a hazaiak javára, így Jeney Gyula győzelemmel mutatkozott be. A találkozó utózöngéje pedig, hogy Szekeres Tamás benyújtotta lemondását, amit a BVSC-Zugló vezetése elfogadott – utódja még nem ismert.

 

Meglepetésre győzött a Credobus Mosonmagyaróvár, a sereghajtó Szombathelyen aratott 1-0 arányú sikert, így a matematikai kieséstől most is megmenekültek. Szintén egy gól döntött a HR-Rent Kozármisleny és az FC Ajka összecsapásán, ahol a Misleny Kirchner György góljával tudott győzni.

Az Aqvital FC Csákvár a Gyirmót FC Győrt fogadta, a vendégek 2-0-ra győztek, így a 6. helyről várják a folytatást.

 

A piros-fekete csapatok csatáján a Budapest Honvéd a Bozsik Arénában kiütötte a PMFC-t, Csertői Aurél csapata négy gólt vágott, válasz nélkül. Szintén négy gól esett a Soroksár SC és a Budafoki MTE meccsén, ahol már az első félidőben beállt a 3-1-es végeredmény, Lipcsei Péter csapata magabiztosan győzött.

 

A 29. forduló eredménysora:

 

 

A Merkantil Bank Liga tabellája a 29. forduló után:

 

 

A forduló fontosabb statisztikái nagyjából a szezon átlagát képezték le, a gólok száma (20; 2,2/meccs) és a sárga lapok száma (33; 3,7/meccs) is kevéssel maradt az idény átlaga (2,4 gól/meccs; 4,2sárga/meccs) alatt.

A góllövőlistát továbbra is a kozármislenyi Kirchner György vezeti, aki zsinórban harmadszor is betalált és tizenhét gólnál jár. Mögötte az angyalföldi Tóth Milán következik tizennégy találattal. A harmadik helyen ötös holtverseny alakult ki, Claudiu Bumba, Géresi Krisztián, Nagy Dominik, Kerezsi Zalán és Rácz Barnabás állnak tíz-tíz góllal.

 

A góllövőlista állása:

 

 

A 30. forduló számunkra legfontosabb meccsét április 28-án rendezik a Kolorcity Arénában, ahol a Budapest Honvéd csapatát látjuk vendégül 17 órai kezdéssel. A hétfő esti meccset az éllovas Nyíregyháza Spartacus FC vívja majd az FC Ajka ellen 29-én 20 órától.

 

A 30. forduló programja:

 

További híreink

Jegyek a Kazincbarcika - Újpest meccsre

Dátum: 2025. szept 10. 15:00

Már megvásárolhatók a belépőjegyek a Fizz Liga 7. fordulójában rendezendő Kolorcity KBSC - Újpest FC mérkőzésre. A szeptember 20-án, szombaton 18 órakor kezdődő találkozónak a Mezőkövesdi Városi Stadion ad otthont. A belépők elővételben ezúttal is sokkal olcsóbban kaphatók, mint a mérkőzések napján. A diákok és a nyugdíjasok kedvezményesen vásárolhatnak jegyet, és családi szektorral is várjuk a szurkolókat, ahol egy felnőtt teljes árú belépőjegy mellé egy diák belépőjegyet ajándékba adunk. Kérjük szurkolóinkat figyelmesen olvassák el jegyinformációinkat!

Blessing Eleke a Kolorcity KBSC labdarúgója

Dátum: 2025. szept 10. 14:30

Blessing Eleke személyében egy tapasztalt és gólerős nigériai támadó csatlakozott a Kolorcity KBSC keretéhez. Korábban játszott szlovéniában (bajnoki címet ünnepelhetett az Olimpija Ljubljanával), svájcban (az FC Luzern színeiben 70 mérkőzésen 20 gól lőtt), de megfordult többek között Izraelben, Törökországban és Japánban is. Legutóbb az albán Partizani Tirana labdarúgója volt. Eddigi profi karrierje során 270 mérkőzésen 73 gólt szerzett.

Utánpótlás: Újabb eredményes hétvége

Dátum: 2025. szept 09. 10:30

Eredményesség szempontjából az elmúlt hét is nagyon jól alakult utánpótlásunk számára, hiszen U19-es, U17-es, U15-ös, U13-as és U12-es korosztályunk is begyűjtötte a pontokat. (A képen U19-es győztes csapatunk.)

Női labdarúgás: KBSC - Nyíregyháza 7-3 (5-1)

Dátum: 2025. szept 09. 10:00

Magabiztos hazai győzelemmel kezdte meg a Női NB II. Keleti csoportjának küzdelmeit a Kolorcity KBSC női labdarúgó csapata. Góljainkat Tőzsér Virág (3), Vén Odett (2) és Vincze Bernadett szerezték.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

 
Fizz Liga
MOL Magyar Kupa
MLSZ
Tippmix

 

Szerencsejáték Zrt.

GNB
NanoMix Beton
Blade Sport

 

KBSC Galéria