Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/A vereség ellenére büszkék lehetünk a csapatunkra!

A vereség ellenére büszkék lehetünk a csapatunkra!

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

Győzelmi kényszer alatt érkezett az ETO FC Győr a Kolorcity Arénába, hiszen Borbély Balázs csapata a forduló előtt a 3. helyen állt a tabellán, közelharcot vívva a Vasassal a feljutást jelentő 2. pozícióért. A vendégcsapatot szép számú szurkoló is elkísérte hozzánk, s a hazai szektorok ugyancsak szépen megteltek.

 

Csábi József nem számíthatott a hétközben megsérült Kotula Máté és Csatári Gergő játékára, szintén hiányzott a már régebb óta sérüléssel küzdő Székely Krisztián és Patrick Gänte. Varga József leült a kispadra, támogatva csapattársait, de ő még nem áll készen a játékra.

 

Ahogy a Haladás ellen egy héttel ezelőtt, úgy most is villámrajtot vettünk, lendületes akciókat vezettek támadóink. A 12. percben aztán Kártik Bálint indította szépen Pethő Bencét, aki a kilépő Gyurákovics Erik előtt beletudott „piszkálni” a labdába, s gyönyörűen átemelve a kapust megszerezte a vezetést.

 

 

A vendégek próbáltak gyorsan egyenlíteni, de Nenad Lukic lövését Tóth Balázs védte, majd újból a mieink vették át a kezdeményezést. Pethő emelte ki a labdát a bal szélre, ahol Pekár László lódult meg, majd a tizenhatoson belülre érve célba vette a jobb alsó sarkot. A labda a vetődő Gyurákovics mellett a kapufára, onnan a kapus hátára, majd a hálóba pattant. Így a 16. percben máris 2-0 állt az eredményjelzőn. A mérkőzésen a játékvezető öngólként könyvelte el a találatot, ám a hivatalos jegyzőkönyvbe már Pekár László neve került mellé, így támadónké a második gól.

 

 

Felszabadultan játszottunk ekkor, ám az ETO sem adta fel a meccset, intő jel volt Lukic középről leadott lövése, amely a felső lécről pattant ki. Bő félóra után Pinte Patrik előtt adódott nagy helyzet egy labdaszerzés után, ám ekkor Gyurákovics nagyot védett. A játékrész végén aztán újra a vendégek jöttek fel, Gabriel Boschilia szabadrúgását még védte Tóth Balázs, ám az ezt követő szöglet kipattanóját Claudiu Bumba a tizenhatos vonaláról kapásból a bal felsőbe bombázta.

A félidő hajrájában újra a mieink percei következtek, de nem sikerült növelni az előnyt a lefújás előtt, 2-1-es állással fordultak a csapatok.

 

 

A szünetben Borbély Balázs cserére szánta el magát, Szujó Attila érkezett Fábio Vianna helyére.

A második játékrész elején aztán Csábi József is cserélni kényszerült, miután a 46. percben Pethő Bencét hátulról földre lökték, majd ráléptek a kezére. Pár perccel később Kurdics Levente érkezett a helyére.

 

Ráadásul a vendégcsapat sem tétlenkedett. A történelem ismételte önmagát: Boschilia távoli lövését Tóth bravúrral mentette szögletre, a sarokrúgást követően pedig újra gólt szereztek a győriek, ezúttal Szépe János volt eredményes, aki látványos mozdulattal fejelt hat méterről a jobb felsőbe.

Az egyenlítés után újra nyílttá vált a meccs, a következő percekben mindkét oldalon adódtak lehetőségek: Szujó lövése kevéssel ment mellé, majd Pinte kapuba tartó lövését Luciano Vera blokkolta.

 

A balszerencsénk sem ért véget, hiszen a 76. percben Pinte Patrik is sérülést szenvedett, őt is le kellett cserélni, helyére Szabó Balázs érkezett.

A hajrára fordulva aztán a korábban beállt Papp Milán is megsérült, azonban eddigre már elfogytak a cserelehetőségeink, így Csábi József nem küldhetett fel senkit a lebicegő védőnk helyére.

 

 

Öt perccel a vége előtt aztán megfordította a meccset az emberelőnybe kerülő ETO. A csereként beálló Mamady Diarra sokadik alkalommal gyorsított fel a jobb szélen, majd a tizenhatoson belülre érve önzetlenül passzolt Bumbához, aki kihasználta a ziccert, a vert helyzetben lévő Tóth mellett a kapuba passzolt. A kontra előtt a felezővonalnál volt egy szabálytalanság a labdáért küzdő Csilus Tamás ellen, ám ezt a játékvezető nem fújta le, majd ebből indulva szerzett gólt a Győr. A gólt követően ezt mind a nézők, mind csapatunk tagjai élénken és hangosan kifogásolták, amiért cserébe Pintér játékvezető a kispadról kiállította Pinte Patrikot, míg a pályán lévő Süttő Attila pedig sárga lapot kapott.

 

A hátralévő percekben mentek előre támadóink az egyenlítésért, ám nem jártak sikerrel. Az ETO FC Győr nagyot küzdve megfordította a találkozót, hiába vezettünk két góllal is, a csapat nem bírta el az egymást követő sérüléseket, vélt vagy valós játékvezetői tévedéseket, s így pont nélkül maradtunk.

 

Javításra egy hét múlva lesz lehetőség, május 19-én, vasárnap 17 órától a Soroksár SC otthonában lépünk pályára.


JEGYZŐKÖNYV

 

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC–ETO FC GYŐR 2–3 (2–1)
Kazincbarcika, Kolorcity Aréna, 700 néző
Vezette: Pintér Csaba (Ország Péter, Nagy Viktor)
Gólszerzők: Pethő 12’, Pekár 16', illetve Bumba 41’, 85’, Szépe 57’.

 

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC
Tóth B.– Ternován, Szekszárdi M., Heil, Süttő, Vincze D. (Papp M., 65’) – Kártik, Csilus T., Pekár L. – Pinte P. (Szabó B., 78’), Pethő (Kurdics, 50’). Vezetőedző: Csábi József

 

ETO FC GYŐR
Gyurákovics – Vera, Szépe, Vianna (Szujó, a szünetben), Csontos D. – Bánáti,  Anton – Boschilia (Diarra, 73’), Bumba, Skvarka (Kiss M., 90+1’) – Lukics (Farkas B., 65’).
Vezetőedző: Borbély Balázs


MESTERMÉRLEG

 

Csábi József, a Kolorcity Kazincbarcika SC vezetőedzője

Semleges szemmel nézve úgy gondolom, ez egy jó mérkőzés volt. A múlt heti győzelem után ketten is kiestek a csapatból, ami komoly problémákat okozott nekünk.

Gratulálok az ellenfelünknek! Csak azért teszem ezt nehéz szívvel, mert a két egyesület nagyon más lehetőségekkel rendelkezik, mi most mégis eltüntettük a pályán ezt a jelentős különbséget. Megfelelően felkészültünk az ellenfelünkből és talán túlzás nélkül mondhatom, hogy az első félidőben el is dönthettük volna végleg a meccset. Kétgólos vezetésnél, de aztán 2-1-nél is komoly helyzeteink voltak. Az ETO-nak azonban vannak olyan egyéniségei, mint például Claudiu Bumba, aki egy hatalmas góllal visszahozta a csapatát a meccsbe.

Sajnos további sérülések is nehezítették a dolgunkat, kétszer is cserélnem kellett emiatt, sőt a végén már cserélni sem tudtunk, így tíz emberrel kellett a meccset befejeznünk. Sok olyan körülmény ez, amire nagyon nehéz felkészülni. Egyéb körülmények is voltak, amelyekről nem szeretnék beszélni, mert lehet, hogy eltiltanának.

Volt egy stratégiánk, ami teljesen borult a kényszerű cserék miatt. Nem lehet összehasonlítani a két klub lehetőségeit, büszke vagyok a csapatra, hogy ilyen körülmények között is eltűnt a pályán ez a különbség. Furcsa úgy meccselni a Merkantil Bank Ligában, hogy az ellenfélnél nem hallunk magyar szót a pályán, de ezt el kell fogadni. Sokat jelent, ha egy Diarra szintű játékost tud egy csapat becserélni a második félidőre. Még egyszer gratulálok az ETO-nak a győzelemhez!

 

Borbély Balázs, az ETO FC Győr vezetőedzője

A mérkőzés előtt egy sérülés miatt még változtatnunk kellett a védelmünkben, belső védő poszton. Ez a meccs elején meg is mutatkozott, mert nem volt meg az az összhang a játékosok között, amit reméltem, így kaptunk is két gólt. A gyors kétgólos hátrány megfogta a játékosokat.

Véleményem szerint jó mérkőzés volt, az első félidőben is voltak helyzetek mindkét oldalon, a kapufát is eltaláltuk, de a hazaiaknak is volt két-három ígéretes helyzete. Szerencsére nekünk sikerült a szünet előtt szépítenünk, így a félidőben volt lehetőség kissé átcsoportosítani az erőinket, cserét is hajtottunk végre. Ez az új energia jó hatással volt a csapatra, átvettük a meccs irányítását, jöttek a helyzetek és jött a gól is. A cserék jól szálltak be a mérkőzésbe, minőséget és energiát hoztak be a pályára.

Jó és kellemetlen ellenféllel álltunk szemben, nagyon megnehezítették a dolgunkat, gratulálok a kollégámnak a csapata teljesítményéhez, jól játszottak, de ma – kis szerencsével – mi tudtunk nyerni.

Nem nevezném ezt a meccset „főpróbának”, se a Vasas elleni találkozót „nagy meccsnek”, mert ez is egy nagy meccs volt – lehet, hogy még nagyobb meccs is, mint amilyen a következő lesz. Ez, hogy 0-2-ről fel tudtunk állni, lélektanilag tud adni egy löketet a játékosainknak, bízom benne, hogy így is lesz. Hogy jövő héten mi lesz, azt meglátjuk, én annyi hatással tudok rá lenni, hogy becsülettel felkészítem a csapatomat.

További híreink

Rácz László a Kolorcity KBSC játékosa

Dátum: 2025. jún 16. 16:00

Rácz László személyében egy rutinos belső védőt igazoltunk, aki eddig minden csapatában alapembernek számított. Felnőtt pályafutása nagy részében Szegeden és Pécsett játszott, az elmúlt egy évben Kozármislenyben szerepelt kölcsönben. Közel 300 NB II-es és NB III-as mérkőzésen lépett pályára, az esetek túlnyomó részében kezdőként.

A Puskás Akadémia ellen kezdjük a fizz liga küzdelmeit

Dátum: 2025. jún 16. 10:30

A Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottsága elkészítette a fizz liga 2025/2026-os idényének sorsolását. Történetünk első élvonalbeli mérkőzésén a Puskás Akadémiát fogadjuk.

Schuszter Ronald az első nyári érkező

Dátum: 2025. jún 13. 16:02

Schuszter Ronald személyében egy fiatal, de 22 éves kora ellenére már komoly tapasztalattal rendelkező középpályás az első nyári érkezőnk, aki az elmúlt idényben jobbhátvédként segítette a Kozármisleny játékát. Összességében 95 NB II-es és 35 NB III-as mérkőzésen lépett már pályára a Haladás, a III. Kerületi TVE és a Kozármisleny színeiben.

Távozik Pethő Bence

Dátum: 2025. jún 13. 11:00

Szerződése lejártával távozik Kazincbarcikáról házi gólkirályunk, Pethő Bence, aki 2024 januárjában lett a Kolorcity Kazincbarcika SC játékosa. Másfél év alatt 37 bajnoki mérkőzésen 16 gólt szerzett a KBSC színeiben, és elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy a klub története során első alkalommal feljutott az NB I-be.

Eredmények

Klubunk támogatói



 

 

 


 

 

KBSC Galéria

Közösségi média

Szurkoljunk