Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Rangadót nyert az ETO, kiesés szélén a PMFC

Rangadót nyert az ETO, kiesés szélén a PMFC

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

Ahogy a végéhez közeledik a Merkantil Bank Liga 2023/2024-es szezonja, úgy válnak egyre izgalmasabbá a fordulók és úgy dől el egyre több kérdés is, ami a feljutást, vagy épp a kiesést illeti.

 

Az utolsó játéknapra fordulva még két csapat érintett a feljutást és mondjuk azt, három a kiesést illetően, de haladjunk sorjában.

 

Helyezésekben mérhető tétje is alig volt a HR-Rent Kozármisleny siófoki vendégjátékának, hiszen a Misleny az 5. helyről már szinte csak matematikailag mozdulhatott volna el, míg a BFC Siófok kiesése két fordulóval ezelőtt eldőlt. Aczél Zoltán csapata mindenesetre magabiztosan 3-0-ra nyert szezonbeli utolsó idegenbeli mérkőzésén.

 

Váratlanul izgalmas találkozót hozott a Szeged-Csanád Grosics Akadémia és a Credobus Mosonmagyaróvár meccse. A szegediek a félidőig 2-0-s előnyre tettek szert, ám a sereghajtó a második játékrészben hamar kiegyenlített. Az utolsó szó azonban a Szegedé volt, Gajdos Zsolt góljával 3-2-re győztek.           

 

Nem született meg egyik csapat harmadik gólja sem a Budapest Honvéd – Gyirmót FC Győr meccsen, ahol a kispestiek egyenlítettek 0-2-ről, Holman Dávid 95. percben szerzett góljával alakult ki a végeredmény.

 

Feljutás és kiesés szempontjából nem volt releváns meccs a Soroksár SC – Kolorcity Kazincbarcika SC sem, a mieink meglehetősen szűk kerettel álltak ki és 3-1-es vereséget szenvedtünk.

 

Győzött a már bajnok Nyíregyháza Spartacus is, akik valószínűleg utolsó mérkőzésüket játszották Balmazújvárosban, ahol 2-1-re verték az Aqvital FC Csákvár csapatát.

 

Egy győzelemmel bebiztosíthatta volna bennmaradását a BVSC-Zugló csapata, ám Tiszakécskén 1-1-es végeredmény született. A zuglóiak így is saját kezükben tartják a sorsukat az utolsó fordulóban, mert a PMFC kikapott Budafokon. Dajka László csapata már az első félidőben kettős emberelőnybe került, a második játékrészben pedig ezt gólokra is váltotta, 2-0-ra győztek végül.

 

Újra kikapott és ezzel zsinórban hat mérkőzés óta nyeretlen a Szombathelyi Haladás. Bosnjak Predrag csapata a 11. percben még vezetést szerzett az FC Ajka ellen, ám a második félidőben a vendégek egyenlítettek, majd a szombathelyi Bolla Gergő piros lapot kapott, az Ajka pedig élt az eséllyel, Schindler Szabolcs csapata 3-1-re nyert.

A Haladásnak ezzel elvileg matematikai esélye még a kiesésre is lehetne, de pontazonosság, illetve a győztes meccsek száma után a gólkülönbséget nézik, ami a pécsiekénél tízzel jobb. Így a zöld füvön már elég életszerűtlen, hogy kiessenek, bár sosem lehet tudni… A klub egyébként elsőfokon nem kapott licencet az MLSZ-től a következő szezonra, ami miatt a múlt héten fellebbezést nyújtottak be, a klub szurkolói csoportjai pedig egyenesen Csányi Sándornak címeztek nyílt levelet a pozitív elbírálásban bízva.

 

A hétfő esti rangadó ezúttal valóban óriási téttel bírt, hiszen a feljutásra pályázó két csapat találkozott egymással, az egypontos előnyben lévő Vasas FC látogatott az ETO FC Győrhöz. Az ETO Parkban helyet foglaló hét és félezer néző élvonalbeli színvonalú iramot láthatott. A Vasas már a 3. percben vezetést szerzett Radó András révén, ám öt percre rá Claudiu Bumba egyenlített. A 10. percben már újra a Vasasnál volt az előny, Tóth Milán volt eredményes. Ezúttal sem örülhetett sokáig Gera Zoltán csapata, a 23. percben Nenad Lukic egalizált, majd a félidő hajrájában Claudiu Bumba második góljával a vezetést is megszerezte a hazaiaknak.

A fordulás után egyre erőteljesebben rohamozott a Vasas az egyenlítésért, ami számukra az utolsó fordulóra pontelőnyt jelenthetett volna, ám ezúttal már nem jöttek a gólok. Radó András és Zimonyi Dávid lövésénél is bravúrral védett Gyurákovics Erik, így néhol szerencsével, de megmenekült a győri kapu, az ETO győzött és úgy utazhat Ajkára hétvégén, hogy egyetlen pont is a biztos feljutást jelenti számukra.

 

A 33. forduló eredménysora:

A következő fordulóban tehát az FC Ajka – ETO FC Győr, valamint a Vasas FC – Soroksár SC találkozókon dőlhet el a feljutás kérdése. A kieséssel kapcsolatban a BVSC-Zugló – Budapest Honvéd és a PMFC – Szeged-Csanád Grosics Akadémia meccsek lesznek relevánsak. A pécsieknek a győzelem mellett a BVSC vereségének is szurkolniuk kell, hogy megőrizzék NB2-es tagságukat.

A Szombathelyi Haladás a Gyirmót FC Győr otthonába látogat, de ott a kiesés csak akkor kerülhet szóba, ha a zöld-fehérek legalább öt-hat gólos vereséget szenvednek (és az eddig legkevesebb gólt szerző PMFC is minimum ugyanilyen arányban nyer a legkevesebb gólt kapó Szeged ellen).

 

 

Számunkra a legérdekesebb mérkőzés természetesen a május 26-án, 17 órától esedékes Kolorcity Kazincbarcika SC – Budafoki MTE meccs, melyen hazai környezetben búcsúztathatjuk ezt a néhol hullámzó, de összességében eredményes szezont. Győzelem esetén – több más meccs eredményétől is függően – a 12. helyről akár a 6. pozícióba is ugorhatunk.

 

A 34. forduló programja:

A góllövőlista éllovasaira nem volt rossz hatással a nagy tét, hiszen Kirchner György, Claudiu Bumba és Tóth Milán is eredményes volt. Az egész forduló jó góltermést hozott egyébként – a második legjobbat az egész szezonban – harminckét találat született, utoljára a 16. forduló hozott ennyi gólt.

 

A góllövőlista élmezőnye:

 

 

További híreink

Kuttor Attila: Szeretnénk egy kicsit dominánsabb futballal előállni

Dátum: 2026. júl 24. 17:00

A Merkantil Bank Liga 1. fordulójában, Budapesten, a BVSC-Zugló otthonában szerepel csapatunk. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a szezonnyitó mecscet.

Fiatal tehetségekkel is erősítünk

Dátum: 2026. júl 22. 16:00

Az MLSZ fiatal és magyar ajánlásának megfelelő, tehetséges fiatal labdarúgókkal bővült keretünk: Kenesei Noel, Burdika Maxim és Lipóczi Benedek személyében három ígéretes játékos érkezett Kazincbarcikára.Mindhárman fontos jövőbeli lehetőséget jelentenek klubunk számára, ugyanakkor a pályán mindenki számára ugyanaz az út vezet a csapatba: a kemény munka és a bizonyítás. Az edzéseken eddig mutatott hozzáállásuk, valamint a bennük rejlő kvalitások bizakodásra adnak okot, így izgatottan várjuk, hogyan élnek majd a lehetőségeikkel. Sok sikert kívánunk Kazincbarcikán, fiúk!

Köszönjük, NB I.!

Dátum: 2026. júl 22. 15:00

A kazincbarcikai labdarúgás történetének legfontosabb évében folyamatosan forogtak a kameráink, hogy az utókornak is megörökítsük az NB I. legszebb pillanatait. Bár a szezon végén elbúcsúztunk az élvonaltól, nagyon sokat kaptunk ez alatt az egy év alatt mi is és a szurkolóink is. Mielőtt újult erővel belevágnánk a Merkantil Bank Liga küzdelmeibe, visszaemlékező interjúkkal elevenítjük fel a mögöttünk hagyott hónapokat. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Ingyenes a belépés a szezonnyitóra

Dátum: 2026. júl 21. 20:00

A hazai és a vendégszurkolók is ingyenesen tekinthetik meg a szombati BVSC-Zugló - Kolorcity KBSC szezonnyitó mérkőzést, azonban a jegypénztáraknál regisztrációs jegyek váltása kötelező a belépéshez. A pénztárak és a kapuk is 18 órakor nyitnak.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria