Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Utánpótlás-válogatott belső védő klubunk második nyári szerzeménye!

Utánpótlás-válogatott belső védő klubunk második nyári szerzeménye!

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

A tehetséges fiatal Kecskeméten ismerkedett meg a labdarúgással, majd a Puskás Akadémián pallérozódott. A 2021/2022-es szezonban a Debrecen játékosaként az élvonalban is bemutatkozott, majd az ETO FC Győrhöz igazolt.

A több korosztályos magyar válogatottban is kiváló teljesítményt nyújtó SZUJÓ ATTILA így nyilatkozott érkezésekor:

Nagyon örülök, hogy itt lehetek, régebbi tapasztalataim alapján azt mondom, hogy egy jól összerakott csapathoz tudtam kerülni. Nagyon remélem, hogy én is fogom tudni segíteni a Kolorcity Kazincbarcikát a céljai elérésében, hogy stabil NB2-es gárdaként, minél jobb pozícióban tudjunk végezni a bajnokságban. Nem vagyok a szavak embere, sokkal inkább a pályán szeretnék bizonyítani a klubnak, magamnak és a szurkolóknak egyaránt.

Koszta Péter sportigazgató:

Attilát a védelem megerősítése érdekében igazoltuk, itt jelenleg még vannak hiányaink. Vagyis fontos egy agilis, tehetséges, képzett játékos csapatba építése, aki meg tudja majd oldani azokat a feladatokat, amelyeket neki szánunk. Komoly lehetőségeket látunk ebben a fiatalemberben is, s örülünk, hogy más ajánlatok helyett a mi klubunkat választotta.

Köszöntünk a Kolorcity-családban Attila, sok sikert, és érezd jól magad!

Életkor:

20 év

Poszt:

belső védő

Klubok:

ETO FC Győr

DVSC

Puskás Akadémia FC

Kecskemét

További híreink

Jegyek a Kazincbarcika - Újpest meccsre

Dátum: 2025. szept 10. 15:00

Már megvásárolhatók a belépőjegyek a Fizz Liga 7. fordulójában rendezendő Kolorcity KBSC - Újpest FC mérkőzésre. A szeptember 20-án, szombaton 18 órakor kezdődő találkozónak a Mezőkövesdi Városi Stadion ad otthont. A belépők elővételben ezúttal is sokkal olcsóbban kaphatók, mint a mérkőzések napján. A diákok és a nyugdíjasok kedvezményesen vásárolhatnak jegyet, és családi szektorral is várjuk a szurkolókat, ahol egy felnőtt teljes árú belépőjegy mellé egy diák belépőjegyet ajándékba adunk. Kérjük szurkolóinkat figyelmesen olvassák el jegyinformációinkat!

Blessing Eleke a Kolorcity KBSC labdarúgója

Dátum: 2025. szept 10. 14:30

Blessing Eleke személyében egy tapasztalt és gólerős nigériai támadó csatlakozott a Kolorcity KBSC keretéhez. Korábban játszott szlovéniában (bajnoki címet ünnepelhetett az Olimpija Ljubljanával), svájcban (az FC Luzern színeiben 70 mérkőzésen 20 gól lőtt), de megfordult többek között Izraelben, Törökországban és Japánban is. Legutóbb az albán Partizani Tirana labdarúgója volt. Eddigi profi karrierje során 270 mérkőzésen 73 gólt szerzett.

Utánpótlás: Újabb eredményes hétvége

Dátum: 2025. szept 09. 10:30

Eredményesség szempontjából az elmúlt hét is nagyon jól alakult utánpótlásunk számára, hiszen U19-es, U17-es, U15-ös, U13-as és U12-es korosztályunk is begyűjtötte a pontokat. (A képen U19-es győztes csapatunk.)

Női labdarúgás: KBSC - Nyíregyháza 7-3 (5-1)

Dátum: 2025. szept 09. 10:00

Magabiztos hazai győzelemmel kezdte meg a Női NB II. Keleti csoportjának küzdelmeit a Kolorcity KBSC női labdarúgó csapata. Góljainkat Tőzsér Virág (3), Vén Odett (2) és Vincze Bernadett szerezték.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

 
Fizz Liga
MOL Magyar Kupa
MLSZ
Tippmix

 

Szerencsejáték Zrt.

GNB
NanoMix Beton
Blade Sport

 

KBSC Galéria