Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Kölcsönbe érkezett két diósgyőri nevelésű játékos a 2024/2025-ös szezonra!

Kölcsönbe érkezett két diósgyőri nevelésű játékos a 2024/2025-ös szezonra!

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

A huszonegy éves Csatári Gergő már két teljes szezont lehúzott a Kolorcity csapatában, nagyon jól beilleszkedett és alapembere volt a kék-sárgáknak. Sőt, három szép góllal is megörvendeztette a kazincbarcikai szurkolókat.

Gergő már bebizonyította, hogy jó játékos és jó csapatember, sőt, meghatározó futballistája a Kolorcity Kazincbarcikának – mondta Koszta Péter. - Talán csak akkor nem játszott a csapatban, amikor sérült volt, vagy eltiltás miatt kényszerpihenőt kellett tartania. Így nagyon szerettük volna, ha továbbra is nálunk játszik, a mi csapatunkat erősíti, s ezt nem kooperációban, hanem kölcsönszerződéssel szerettük volna megoldani a 2024/2025-ös szezonban is. Így Csati a mi keretünk tagjaként kiszámítható, stabil és nyugodt körülmények között készülhet hétről-hétre, s reméljük közösen sok örömünk és sikerünk lesz.

 

A húszéves Bánhegyi Bogdán olyannyira piros-fehér nevelés, hogy ez lesz az első olyan szerződése, amelyet nem csak a Diósgyőr jegyez. A mögöttünk álló szezonban kilenc alkalommal védte a Kazincbarcika kapuját kooperációs játékosként, ugyanakkor egy ízben az első osztályban, tizenötször pedig a DVTK tartalékcsapatában kapott lehetőséget.

 

Koszta Péter sportigazgató így kommentálta a kapus kölcsönvételét:

Bogdán kölcsönszerződése azért volt nagyon fontos számunkra, mert így biztosan és kiszámítható módon részt tud venni mind a heti edzésmunkában, mind pedig a bajnoki mérkőzéseken. Ez egy kapus esetében kiemelten lényeges kérdés, ráadásul a fiatalszabály kapcsán is terveznünk kell. Bogesz egy nagyon tehetséges, céltudatos, szorgalmas és jó adottságokkal rendelkező kapus, akinek borsodi, miskolci kötődése sziklaszilárd, s komoly, hosszú távú terveket vázolt fel magának a jövőre nézve. Ebben a Kazincbarcika egy nagyon jó lépcsőfok neki, lépésről-lépésre tud haladni, fejlődni, játékpercet kapni. Ez a kontraktus tehát minden félnek nagyon előnyös, örülünk, hogy sikerült megállapodni róla a DVTK-val.

 

Szeretettel köszöntjük a srácokat ismételten Kazincbarcikán,

legyen egy szuper szezonunk, együtt!

További híreink

Jegyek a Kazincbarcika - Újpest meccsre

Dátum: 2025. szept 10. 15:00

Már megvásárolhatók a belépőjegyek a Fizz Liga 7. fordulójában rendezendő Kolorcity KBSC - Újpest FC mérkőzésre. A szeptember 20-án, szombaton 18 órakor kezdődő találkozónak a Mezőkövesdi Városi Stadion ad otthont. A belépők elővételben ezúttal is sokkal olcsóbban kaphatók, mint a mérkőzések napján. A diákok és a nyugdíjasok kedvezményesen vásárolhatnak jegyet, és családi szektorral is várjuk a szurkolókat, ahol egy felnőtt teljes árú belépőjegy mellé egy diák belépőjegyet ajándékba adunk. Kérjük szurkolóinkat figyelmesen olvassák el jegyinformációinkat!

Blessing Eleke a Kolorcity KBSC labdarúgója

Dátum: 2025. szept 10. 14:30

Blessing Eleke személyében egy tapasztalt és gólerős nigériai támadó csatlakozott a Kolorcity KBSC keretéhez. Korábban játszott szlovéniában (bajnoki címet ünnepelhetett az Olimpija Ljubljanával), svájcban (az FC Luzern színeiben 70 mérkőzésen 20 gól lőtt), de megfordult többek között Izraelben, Törökországban és Japánban is. Legutóbb az albán Partizani Tirana labdarúgója volt. Eddigi profi karrierje során 270 mérkőzésen 73 gólt szerzett.

Utánpótlás: Újabb eredményes hétvége

Dátum: 2025. szept 09. 10:30

Eredményesség szempontjából az elmúlt hét is nagyon jól alakult utánpótlásunk számára, hiszen U19-es, U17-es, U15-ös, U13-as és U12-es korosztályunk is begyűjtötte a pontokat. (A képen U19-es győztes csapatunk.)

Női labdarúgás: KBSC - Nyíregyháza 7-3 (5-1)

Dátum: 2025. szept 09. 10:00

Magabiztos hazai győzelemmel kezdte meg a Női NB II. Keleti csoportjának küzdelmeit a Kolorcity KBSC női labdarúgó csapata. Góljainkat Tőzsér Virág (3), Vén Odett (2) és Vincze Bernadett szerezték.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

 
Fizz Liga
MOL Magyar Kupa
MLSZ
Tippmix

 

Szerencsejáték Zrt.

GNB
NanoMix Beton
Blade Sport

 

KBSC Galéria