Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Finisbe fordult ma a felkészülés, hétvégén őszi rajt!

Finisbe fordult ma a felkészülés, hétvégén őszi rajt!

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

A vasárnapi rajtig azonban még rengeteg dolga van a keretnek; hiszen a felkészülési mérkőzéseken látottakat egybe kell rendezni, s gyakorolni, építkezni tovább a minél jobb szereplés érdekében.

Emellett a heti programban nyílt edzés és szurkolói ankét, valamint fotózás is szerepel.

 

A csapat új meze a héten elkészül, ezt követően a nagyközönség számára is bemutatjuk, illetve közvetlenül a rajt előtt húzunk majd egy mérleget a nyári játékosmozgások, keretkialakítás kapcsán.

 

A jegy- és bérletértékesítés is elindul hamarosan. A kivárás oka az volt, hogy a Kolorcity Arénához kapcsolódó kiszolgáló épület felújítása még zajlik, az engedélyezési eljárásokat pedig ehhez kell ütemezni. De a klubvezetés és a kivitelező is mindent megtesz azért, hogy a 3. fordulóban már hazai pályán tudjon játszani a Kolorcity Kazincbarcika csapata.

 

Fontos információ, hogy a 2. fordulóban felcseréltük a pályaválasztói jogot, így augusztus 4-én a Vasas otthonában játszunk, s a BVSC ellen "térünk haza".

 

Minden továbbiról a szerdai szurkolói ankéton szeretnénk személyesen is informálni Önöket, Titeket.

 

A részletekkel hamarosan jövünk!

 

További híreink

Jegyinformációk a Mezőkövesdre utazóknak

Dátum: 2026. szept 17. 23:00

A Merkantil Bank Liga 8. fordulójában a Mezőkövesd Zsóry FC vendégeként lépünk pályára. A találkozót 2026. szeptember 19-én, szombaton 17 órától rendezik a Mezőkövesdi Városi Stadionban. Az alábbiakban összegyűjtöttük a mérkőzésre utazó szurkolóink számára legfontosabb tudnivalókat.

Utánpótlás: gólzáporos győzelmek és tanulságos mérkőzések

Dátum: 2026. szept 15. 11:00

Változatos mérkőzéseket hozott utánpótláscsapataink legutóbbi fordulója. U15-ös és U14-es együttesünk magabiztos, sokgólos győzelmet aratott, U12-es csapatunk pedig hátrányból fordítva győzte le a Hatvant. Az U19, az U17 és az U13 ezúttal vereséget szenvedett, de ezek a találkozók is számos tapasztalattal szolgáltak a folytatásra.

Meet & Greet a Paks elleni mérkőzésen – Kerülj közelebb a csapathoz!

Dátum: 2026. szept 08. 11:00

Különleges lehetőséggel várjuk szurkolóinkat a Paks elleni mérkőzésen. Első alkalommal Meet & Greet programmal tesszük még emlékezetesebbé a meccsnapot azok számára, akik szeretnének közelebb kerülni a csapathoz, bepillantani a kulisszák mögé és személyesen is találkozni játékosainkkal.

Jegyinformációk a Paks elleni MOL Magyar Kupa mérkőzésre

Dátum: 2026. szept 07. 13:30

Szeptember 12-én, szombaton 15 órától a Paksi FC-t fogadjuk a Kolorcity Arénában a MOL Magyar Kupa 3. fordulójában. A mérkőzésre a bajnoki bérletek nem érvényesek, a belépőjegyek külön vásárolhatók meg.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria