Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/A Csákvár ellen a nyitófordulóban!

A Csákvár ellen a nyitófordulóban!

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

Negyvenhárom ponttal és 12. helyen zárta a tavalyi szezont az a Csákvár, akik ellen a 2024/2025-ös bajnoki évadban elsőként méretik meg Erős Gábor csapata.

Hozzánk hasonlóan aktuális ellenfelünknek sem kellett túlizgulnia a négy kiesős tavalyi liga-karcsúsítást, hiszen stabil csapatként futották végig a mögöttünk álló szezont. Ami alig ért véget a „kispuskás” számára, máris szerződést hosszabbítottak az egyik gólfelelős, Simon Andrással, majd Karacs Dániellel, Murka Benedekkel, Gazdag Vajkkal, Dencinger Norberttel, és Artem Nahirnijttel.

Érkező oldalon a klub beszámolói alapján Szabó Bence, Varga Bence, Perczel András, Umathum Ádám, Haragos Viktor, Dusinszki Szabolcs, Gregor Zalán és Menyhárt Zsombor szerepelnek, velük vált teljessé a keret éppen a tegnapi napon.

A távozók között szerepelnek: Babós Levente, László Noel, Tamás Nándor, Ominger Gergő, Fejős Áron és Papucsek Barna, illetve Bodor Boldizsár asszisztensedző is.

A Csákvár öt felkészülési mérkőzést játszott: bemelegítésképpen a BLASZ I. osztályban szereplő THSE Szabadkikötő ellen 7-1 arányban győztek, majd a Monor következett, itt egygólos csákvári siker született. Ezt követően ligatársunk, a Soroksár ellen szintén 1-0-ra tudott győzni Tóth Balázs csapata. Az Ajkával szemben lejátszott 2x60 perces találkozó eredménye 1-1-es döntetlen lett, hasonlóan a Honvéd elleni mérkőzéshez, ami a Csákvár bajnoki főpróbája volt.

Ekkor egyébként a Zelizi – Murka, Karacs, Gregor, Varga B. – Major M., Dencinger, Szakály D. – Haragos, Nagy Z., Szabó B. összeállításban kezdett aktuális ellenfelünk, majd a 75. percben Umathum, Farkas A., Juhász L., Gazdag, Simon A. és Yablonskyi is pályára lépett. A Csákvár gólszerzője Nagy Zoárd volt.

(Képforrás: Csákvár Facebokk oldala)

A Csákvár csapata Tóth Balázs vezetőedző irányítása mellett – aki a 2021/2022-es szezon hajrájában váltotta Mónos Tamást – hasonlóan hozzánk sok fiatallal szeretne stabil középcsapat lenni a 16 fős ligában, úgy hogy nagyon izgalmas találkozóra van kilátás.

Tehát 2024. július 28-án 19 órától a csákvári sportközpontban: Aqvital Csákvár FC – Kolorcity Kazincbarcika SC!

Csak a BARCIKA!

További híreink

A mozgás öröme már az óvodában kezdődik – Ovi Foci a KBSC-nél!

Dátum: 2026. okt 22. 00:00

Gyermekzsivajtól, nevetéstől és rengeteg vidám pillanattól volt hangos a KBSC sportlétesítménye, ahol ezúttal a Kazincbarcikai Összevont Óvodák kis óvodásait és pedagógusait láttuk vendégül Ovi Foci programunk keretében. A közös foglalkozás ismét bebizonyította, hogy a sport szeretetét már egészen fiatal korban érdemes megalapozni.

Utánpótlás: Győzelmek, gólzápor és nemzetközi tornasiker

Dátum: 2026. okt 20. 14:50

Eredményes hétvégét zártak a Kolorcity KBSC utánpótláscsapatai. Az U17 és az U15 Alsózsolcán aratott 3–1-es győzelmet, az U14 tizenegy gólig jutott a Tiszavasvári ellen, míg az U19 egy ponttal tért haza Salgótarjánból. Legfiatalabbjaink Bozsik Fesztiválon és régiós tornán is pályára léptek, a CFT Decathlon Ligában szereplő csapatunk pedig veretlenül, öt győzelemmel szerezte meg az aranyérmet Szlovákiában.

Jegyinformációk a Diósgyőrbe utazóknak

Dátum: 2026. okt 16. 09:25

Október 19-én, hétfőn 19:30-tól a DVTK otthonában lép pályára csapatunk a Merkantil Bank Liga 10. fordulójában. Összegyűjtöttük a jegyvásárlással, a beléptetéssel és a parkolással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat a helyszínre látogató szurkolóinknak.

Utánpótlás: Öt győzelem, két fordítás

Dátum: 2026. okt 13. 11:00

Hat utánpótláscsapatunkból öt győzelemmel zárta legutóbbi bajnoki mérkőzését. Az U19 és az U14 hátrányból fordított, az U17, az U15 és az U12 pedig szintén megszerezte a három pontot.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria