Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/A Csákvár nyerte az orosz rulettet

A Csákvár nyerte az orosz rulettet

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

A délutáni kánikula után enyhülő időben, sőt kezdetben erős szélben vonultak ki a csapatok a csákvári Tersztyánszky Ödön Sportközpont centerpályájára. A hazai Aqvital FC Csákvár kezdőcsapatában kettő, a Kolorcity Kazincbarcika SC kezdőjében öt új igazolás kapott szerepet.

 

A találkozót a hazaiak kezdték aktívabban, már az első percben Szabó Bence beadása után Szakály Dénes lőhetett kapura, próbálkozását Szujó Attila blokkolta. Az önfeláldozó mozdulat sajnos következményekkel járt, Szujó a lábát fájlalva cserét kellett, hogy kérjen a 7. percben, s a szintén a nyár folyamán érkező Polgár Kristóf állt a helyére.

 

 

A következő percekben is a hazaiak voltak aktívabbak, egy perccel a csere után Nagy Zoárd közeli lövése szállt kapu fölé. A mérkőzés hullámzóan folytatódott, a hazaiak valamivel veszélyesebbnek tűntek, ám mégis egy barcikai szöglet után csattant kapufán a labda – igaz, les miatt kifelé ítélt szabadrúgást Molnár Attila játékvezető.

A 18. percben aztán vezetést is megszerezte a Csákvár, Zelizi Patrik kapus küldte magasan előre a labdát, a lefejelt ívelés egy passz után Szakály Déneshez került, aki tizenegy méterről okosan helyezve lőtt. A jobbról érkező lövést a kimozduló Bánhegyi Bogdán bravúrral hárította, ám a balszerencsés kipattanó Haragos Viktor elé került, aki a tizenegyespontról az üresen maradt kapuba passzolt.

 

 

Nyolc perccel később ismét Bánhegyi védett nagyot – ezúttal Szabó Bence lövésénél –, s ismét Haragos ismételhetett volna, ám Polgár sikerrel mentett előle. Pár perccel később Csatári Gergő lépett ki egy indítással, ám Zelizi zsákmánya lett a labda. Az első félidő hátralévő részében már a mieink domináltak, Bódi Ádám lövése kevéssel kerülte el a kaput a szünet előtt, de maradt az 1-0-s állás térfélcserénél.

 

A második játékrész sem indult unalmasan, öt perc után megint Bánhegyi védett nagyot Szabó Bence lövésénél. Szűk egy óra játék után mindkét szakvezető cserékkel frissítette csapatát. A csákváriak nem sokkal később ismét ziccert hibáztak – Dusinszki Szabolcs lőtt közelről mellé – azonban a 70. percben mégis megduplázták előnyüket. Szakály szögletét Simon András csúsztatta meg, a hosszún leeső labdát pedig Karacs Dániel bólintotta közelről a kapuba.

 

A kétgólos hátrányban aztán csapatunk hamar megrázta magát. Két perccel a második csákvári találat után jött a szépítés: Bódi Ádám balról tökéletesen beívelt szabadrúgását a hosszú oldalon érkező Pethő Bence csúsztatta öt méterről a bal alsó sarokba.

 

 

A szépítést követően újból sebességet váltottunk, negyedórával a vége előtt újabb két helyen cserélt Erős Gábor, a 82. percben pedig Kártik Bálint kiegyenlített. Szabó Máté átadása után Kártik első lövését még Zelizi óriási bravúrral védte, ám a kipattanó egy rövid felszabadítás után pont visszakerült Bálint elé, aki a tizenhatos vonaláról egy igazítás után a kapuba bombázott.

 

 

A hajrában egyértelműen a vendégcsapat tett többet a győzelemért, ám a helyzeteink kimaradtak, Pintér Ádám szabadrúgása már a hosszabbításban csattant a lécen, ám az utolsó szó végül a hazaiaké volt: Zelizi kapu elé felívelt szabadrúgását több fejpárbaj után sem tudtuk tisztázni, a labda végül Dusinszki Szabolcs elé került, aki ziccerben, az ötös sarkáról nem hibázott. A középkezdésre már nem maradt idő, így sajnos a nagy feltámadás ellenére balszerencsés vereséggel nyitottuk a szezont.

 

 

Javítási lehetőség jövőhéten vasárnap 19 órától a Vasas FC otthonában.


JEGYZŐKÖNYV

MERKANTIL BANK LIGA, 1. FORDULÓ

AQVITAL FC CSÁKVÁR – KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 3–2 (1–0)


Csákvár, Tersztyánszky Ödön Sportközpont, 300 néző.
Vezette: Molnár Attila (Mohos Milán, Nagy Viktor)
Gólszerző: Haragos 18’, Karacs 71’, Dusinszki 90+4’, illetve Pethő B. 73’, Kártik 82’.

 

AQVITAL FC CSÁKVÁR
Zelizi – Murka, Karacs, Gregor Z., Nahirnij (Juhász L. 88.) – Major M. (Dusinszki 58.), Farkas A., Szakály D. – Haragos (Szalai P. 70.), Nagy Z. (Simon A. 70.), Szabó B. (Jablonszkij 88.).
Vezetőedző: Tóth Balázs

 

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC
Bánhegyi – Csatári, Szujó (Polgár K. 7.), Bacsa B. (Katona I. 76.), Süttő (Demeter 58.) – Lucas, Varga J., Kártik – Herjeczki (Szabó M. 58.), Pethő B., Bódi Á. (Pintér Á. 76.).
Vezetőedző: Erős Gábor

 

MESTERMÉRLEG

 

Tóth Balázs, az Aqvital FC Csákvár vezetőedzője
 

Nehéz felkészülésen vagyunk túl, újabb kihívások jönnek, de a célunk, hogy egységesek, összetartóak maradjunk, és tiszta lelkiismerettel nézzünk egymás szemébe, legyen bármi is az eredmény.

 

Erős Gábor, a Kolorcity Kazincbarcika SC vezetőedzője
 

Ellentétes félidőket láthattak a nézők, az első játékrészben jobb volt a Csákvár. Mi sajnos csak kettő nulla után nyújtottuk azt, amit végig kellett volna. A foci igazságtalan játék, mi az utolsó pillanatokban kapufát lőttünk, a hazaiak pedig egy lecsorgó labdából megnyerték a meccset.

További híreink

Jegyek a Kazincbarcika - Újpest meccsre

Dátum: 2025. szept 10. 15:00

Már megvásárolhatók a belépőjegyek a Fizz Liga 7. fordulójában rendezendő Kolorcity KBSC - Újpest FC mérkőzésre. A szeptember 20-án, szombaton 18 órakor kezdődő találkozónak a Mezőkövesdi Városi Stadion ad otthont. A belépők elővételben ezúttal is sokkal olcsóbban kaphatók, mint a mérkőzések napján. A diákok és a nyugdíjasok kedvezményesen vásárolhatnak jegyet, és családi szektorral is várjuk a szurkolókat, ahol egy felnőtt teljes árú belépőjegy mellé egy diák belépőjegyet ajándékba adunk. Kérjük szurkolóinkat figyelmesen olvassák el jegyinformációinkat!

Blessing Eleke a Kolorcity KBSC labdarúgója

Dátum: 2025. szept 10. 14:30

Blessing Eleke személyében egy tapasztalt és gólerős nigériai támadó csatlakozott a Kolorcity KBSC keretéhez. Korábban játszott szlovéniában (bajnoki címet ünnepelhetett az Olimpija Ljubljanával), svájcban (az FC Luzern színeiben 70 mérkőzésen 20 gól lőtt), de megfordult többek között Izraelben, Törökországban és Japánban is. Legutóbb az albán Partizani Tirana labdarúgója volt. Eddigi profi karrierje során 270 mérkőzésen 73 gólt szerzett.

Utánpótlás: Újabb eredményes hétvége

Dátum: 2025. szept 09. 10:30

Eredményesség szempontjából az elmúlt hét is nagyon jól alakult utánpótlásunk számára, hiszen U19-es, U17-es, U15-ös, U13-as és U12-es korosztályunk is begyűjtötte a pontokat. (A képen U19-es győztes csapatunk.)

Női labdarúgás: KBSC - Nyíregyháza 7-3 (5-1)

Dátum: 2025. szept 09. 10:00

Magabiztos hazai győzelemmel kezdte meg a Női NB II. Keleti csoportjának küzdelmeit a Kolorcity KBSC női labdarúgó csapata. Góljainkat Tőzsér Virág (3), Vén Odett (2) és Vincze Bernadett szerezték.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

 
Fizz Liga
MOL Magyar Kupa
MLSZ
Tippmix

 

Szerencsejáték Zrt.

GNB
NanoMix Beton
Blade Sport

 

KBSC Galéria