Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Készül a vasárnapra a bővülő Kolorcity Család

Készül a vasárnapra a bővülő Kolorcity Család

Szerző:

Szarka Dénes

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

Az első fordulóban a Kolorcity Kazincbarcika SC balszerencsés körülmények között kapott ki 3-2 arányban az Aqvital FC Csákvár otthonában. Balszerencsés, hiszen 0-2 után sikerült egyenlítenie a csapatnak, majd a vége előtt még kapufát is lőttünk Pintér Ádám révén, egy előrevágott labdából mégis a hazaiak találtak be a 96. percben, eldöntve a meccset.

Erős Gábor vezetőedző hangsúlyozta, tudták, hogy nehéz mérkőzés vár a csapatra, épp ezért értetlenül áll az első félidei teljesítmény előtt – aminek az öltözőben hangot is adott. Mint mondta, a második félidei teljesítmény már megüti a mércét, a bosszantó az, hogy a szünet utáni játékkal el is lehetett volna kerülni a kétgólos hátrányt. A szakvezető duplán fájónak nevezte, hogy miután visszajöttünk a meccsbe – és azt még el is dönthettük volna a magunk javára – egy előrevágott labdából és egy szerencsétlen helyzetből mi kaptunk gólt, s így pont nélkül maradtunk.

A javításra a Vasas ellen van lehetőség a 2. fordulóban, ami nem lesz könnyű feladat, hiszen az angyalföldiek egyértelműen a feljutást célozták meg, keretük az egyik legerősebb a mezőnyben. Így látja ezt Erős Gábor is, ám kiemelte: ha van olyan játékosa, aki szerint nem tudunk meglepetést okozni az Illovszky Rudolf Stadionban, az jobb, ha fel sem száll a csapatbuszra. Mint mondta, maximálisan bízik a csapat erejében, elégedett a heti edzésmunkával és látta azt, hogy a játékosokat is megviselte az első játéknapon elszenvedett vereség, s mindnyájan szeretnének javítani.


A vasárnap esti angyalföldi erőpróbára készülő csapat háza táján fontos hír, hogy Szujó Attila könnyített edzésmunkát végzett a héten – a Csákváron megsérülő és ezért a meccs elején lecserélt védőnk gyógyulása jó úton jár, de a vasárnapi játéka még kérdéses.

Ugyancsak fontos hírt jelentett be klubunk ma, mely szerint a Kolorcity Kazincbarcika SC-nél folytatja pályafutását a 21 esztendős – ám már élvonalbeli tapasztalattal is rendelkező – belső védő, Debreceni Ákos, aki a Paksi FC játékosaként kölcsönben szerepelt Szegeden és Siófokon is.

Örömteli nagy hír még, hogy másként is bővült a héten a Kolorcity Család, hiszen megszületett középpályásunk, Kártik Bálint kislánya, Emília!

Az Édesanyának, Barbinak és Bálintnak is szívből gratulálunk, s jó egészséget, sok boldogságot kívánunk!

 


Reméljük, hogy a csapat őket is megörvendezteti vasárnap, szurkolóinkon biztosan nem fog múlni. Akik útra kelnek Angyalföldre, azoknak ITT gyűjtöttük össze a legfontosabb infókat.

Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

További híreink

Jegyek a Kazincbarcika - Újpest meccsre

Dátum: 2025. szept 10. 15:00

Már megvásárolhatók a belépőjegyek a Fizz Liga 7. fordulójában rendezendő Kolorcity KBSC - Újpest FC mérkőzésre. A szeptember 20-án, szombaton 18 órakor kezdődő találkozónak a Mezőkövesdi Városi Stadion ad otthont. A belépők elővételben ezúttal is sokkal olcsóbban kaphatók, mint a mérkőzések napján. A diákok és a nyugdíjasok kedvezményesen vásárolhatnak jegyet, és családi szektorral is várjuk a szurkolókat, ahol egy felnőtt teljes árú belépőjegy mellé egy diák belépőjegyet ajándékba adunk. Kérjük szurkolóinkat figyelmesen olvassák el jegyinformációinkat!

Blessing Eleke a Kolorcity KBSC labdarúgója

Dátum: 2025. szept 10. 14:30

Blessing Eleke személyében egy tapasztalt és gólerős nigériai támadó csatlakozott a Kolorcity KBSC keretéhez. Korábban játszott szlovéniában (bajnoki címet ünnepelhetett az Olimpija Ljubljanával), svájcban (az FC Luzern színeiben 70 mérkőzésen 20 gól lőtt), de megfordult többek között Izraelben, Törökországban és Japánban is. Legutóbb az albán Partizani Tirana labdarúgója volt. Eddigi profi karrierje során 270 mérkőzésen 73 gólt szerzett.

Utánpótlás: Újabb eredményes hétvége

Dátum: 2025. szept 09. 10:30

Eredményesség szempontjából az elmúlt hét is nagyon jól alakult utánpótlásunk számára, hiszen U19-es, U17-es, U15-ös, U13-as és U12-es korosztályunk is begyűjtötte a pontokat. (A képen U19-es győztes csapatunk.)

Női labdarúgás: KBSC - Nyíregyháza 7-3 (5-1)

Dátum: 2025. szept 09. 10:00

Magabiztos hazai győzelemmel kezdte meg a Női NB II. Keleti csoportjának küzdelmeit a Kolorcity KBSC női labdarúgó csapata. Góljainkat Tőzsér Virág (3), Vén Odett (2) és Vincze Bernadett szerezték.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

 
Fizz Liga
MOL Magyar Kupa
MLSZ
Tippmix

 

Szerencsejáték Zrt.

GNB
NanoMix Beton
Blade Sport

 

KBSC Galéria