Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Vasárnap hazai nyitány a BVSC ellen!

Vasárnap hazai nyitány a BVSC ellen!

Szerző:

Szarka Dénes

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

Történelmünk során kilencedik alkalommal feszülünk neki a Budapesti Vasutas Sport Club csapatának, a 2024/2025-ös szezon első hazai mérkőzésén. A zuglói székhelyű együttessel először 1977-ben találkoztunk, a negyvenhét évvel ezelőtti és az azt követő csatározások krónikáját ITT írtuk meg bővebben.


A fővárosi sárga-kékek két évvel ezelőtt veretlenül jutottak fel az NB3-ból, majd a mögöttünk hagyott idényben nagy küzdelem árán kivívták a bennmaradást, a 13. helyen végeztek, két ponttal megelőzve a már búcsúzó PMFC csapatát. Az NB2-es tagságuk meghosszabbításában tehát komoly szerepet játszott az a négy pont is, amelyet a Kolorcity Kazincbarcika SC ellen szereztek az idény során.

Az őszi szezonban szeptember végén találkozott a két gárda a Kolorcity Arénában, akkor a Kazincbarcika a 10., a Vasutas a 16. helyen várta a találkozót. A meccs 12. percében Hidi Patrik huszonötről óriási gólt lőtt szabadrúgásból, ám húsz perccel később Pekár László büntetőből egalizált. A második félidőben aztán nagyjából megismétlődött a gólváltás, Mucsányi Márk az 56. percben a BVSC-t juttatta újból előnyhöz, majd Ádám Ferenc szöglete után Pinte Patrik fejjel egyenlített, így beállítva a 2-2-es végeredményt.


A március közepén esedékes második találkozót a 8. helyen vártuk, ellenfelünk is feljebb kapaszkodott, a 13. pozícióban készültek a meccsre. Az összecsapás első tíz percében három komolyabb helyzetet hagytak ki támadóink, amit a hazaiak nem is hagytak büntetlenül, a 12. percben Bacsa Patrik szerzett közelről vezetést a BVSC-nek. A szituáció húsz percben belül megismétlődött, kazincbarcikai helyzetek, majd zuglói találat következett, Ihrig-Farkas Sebestyén gólja után a 33. percben már 2-0 állt az eredményjelzőn.

Az 55. percben Tóth Balázs bravúrral védte Hidi Patrik büntetőjét, ám ez sem adta meg a kellő lendületet, tíz perccel később Mitrovic Nikola pontos fejese végképp eldöntötte a meccset. Bár helyzeteink még akadtak, a szépségtapasz sem jött össze, így 3-0-s vereséget voltunk kénytelenek elkönyvelni.

Van tehát miért visszavágni augusztus 11-én vasárnap 19 órától a Kolorcity Arénában! Ehhez azonban szükség lesz a lelkes szurkolásra, így várunk szeretettel mindenkit szentélyünkbe, a jegyvásárlással kapcsolatos infókat ITT szedtük össze.


A TAVASZI MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE

Merkantil Bank Liga

25. forduló
2024.03.17

BVSC-ZUGLÓ – KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 3–0 (2–0)
Budapest, Szőnyi út
Vezette: Takács Tamás (Dobos D., Vrbovszki P.)
Gólszerző: Bacsa P. 12’, Ihrig-Farkas 33’, Mitrovic 65’

BVSC-ZUGLÓ
Csenterics – Poór (Nagy J. 59’), Vinícius, Deutsch B., Király Á. – Hidi P., Tóth K. (Szilágyi M. 89’) – Ihrig-Farkas, Mitrovic (Nwachukwu 89’), Kelemen P. (Tóth L.M. 83’) – Bacsa P.
Vezetőedző: Szekeres Tamás

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC
Tóth B. – Szekszárdi M., Heil, Dobozi (Pekár L. 72’) – Ternován, Csatári, Varga J., Kártik (Ádám F. 72’), Süttő (Kurdics 38’) – Pethő (Vincze D. 83’), Pinte P. (Gänte 72’).
Vezetőedző: Csábi József

További híreink

Jegyinformációk a Mezőkövesdre utazóknak

Dátum: 2026. szept 17. 23:00

A Merkantil Bank Liga 8. fordulójában a Mezőkövesd Zsóry FC vendégeként lépünk pályára. A találkozót 2026. szeptember 19-én, szombaton 17 órától rendezik a Mezőkövesdi Városi Stadionban. Az alábbiakban összegyűjtöttük a mérkőzésre utazó szurkolóink számára legfontosabb tudnivalókat.

Utánpótlás: gólzáporos győzelmek és tanulságos mérkőzések

Dátum: 2026. szept 15. 11:00

Változatos mérkőzéseket hozott utánpótláscsapataink legutóbbi fordulója. U15-ös és U14-es együttesünk magabiztos, sokgólos győzelmet aratott, U12-es csapatunk pedig hátrányból fordítva győzte le a Hatvant. Az U19, az U17 és az U13 ezúttal vereséget szenvedett, de ezek a találkozók is számos tapasztalattal szolgáltak a folytatásra.

Meet & Greet a Paks elleni mérkőzésen – Kerülj közelebb a csapathoz!

Dátum: 2026. szept 08. 11:00

Különleges lehetőséggel várjuk szurkolóinkat a Paks elleni mérkőzésen. Első alkalommal Meet & Greet programmal tesszük még emlékezetesebbé a meccsnapot azok számára, akik szeretnének közelebb kerülni a csapathoz, bepillantani a kulisszák mögé és személyesen is találkozni játékosainkkal.

Jegyinformációk a Paks elleni MOL Magyar Kupa mérkőzésre

Dátum: 2026. szept 07. 13:30

Szeptember 12-én, szombaton 15 órától a Paksi FC-t fogadjuk a Kolorcity Arénában a MOL Magyar Kupa 3. fordulójában. A mérkőzésre a bajnoki bérletek nem érvényesek, a belépőjegyek külön vásárolhatók meg.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria