Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Nem fogunk magunktól elájulni!

Nem fogunk magunktól elájulni!

Szerző:

Szarka Dénes

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

Ötödik szezonbeli meccsünkre készülünk a kiválóan rajtoló Gyirmót FC Győr ellen. A gyirmótiak négy mérkőzésen tíz pontot szerezve csak az eggyel rosszabb gólkülönbségükkel szorulnak a tabella második helyére, a szintén kiválóan rajtoló Szentlőrinc mögött.

Csapatunk a múlt vasárnapi, Budafokon aratott 5-0-s győzelem után minden erővel a vasárnapi összecsapásra összpontosít. Erős Gábor vezetőedző honlapunknak beszélt a felkészülésről.

A szakvezető elmondta, természetesen a stáb minden tagja nagyon örül az első győzelemnek, ami parádésra sikeredett. Mint mondta, az első három meccs nem a várakozásoknak megfelelően sikerült, de akkor sem dőltünk a kardunkba, viszont ugyanígy most sem kell elájulnunk magunktól, hanem folytatni kell a megkezdett munkát, ugyanolyan alázattal, mint eddig. Hozzátette, a csapat vevő minderre, fegyelmezett munka zajlik az edzéseken és mindenki bizakodva várja a következő meccset.

Erős Gábor a budafoki meccset követően a gratuláció után felhívta a játékosok figyelmét, hogy a vereséget és a győzelmet is fontos a helyén kezelni, két lábbal a talajon kell maradni, a munkát folytatni kell és ennek meglesz az eredménye.

Vezetőedzőnk hangsúlyozta, hogy a statisztikákat tekintve, szinte pontosan ugyanazokat a számokat produkálta a csapat Budafokon az 5-0-s győzelem alkalmával, mint a BVSC-Zugló ellen, ahol 1-0 arányú vereséget szenvedtünk.

Erős Gábor külön szólt a Gyirmót elleni találkozó személyes aspektusairól is. Mint mondta, a csapatban játékosként két és fél évig szerepelt, a klub tulajdonosait szinte gyermekkora óta ismeri, míg a vezetőedző, Tamási Zsolt ifiben, juniorban és felnőttként is edzője volt, akitől sokat tanult és akinek sokat köszönhet. Több játékosunk is korábban aktuális ellenfelünket erősítette, így vezetőedzőnkhöz hasonlóan talán nekik is extra motivációt jelenthet mindez, ám Erős Gábor hangsúlyozta, ez nem róluk, hanem a csapatról szól. Mint mondta, tiszteljük ellenfelünket, hiszen nem véletlenül szereztek négy meccsen tíz pontot, ám ha ugyanúgy feltaláljuk magunkat a kapu előtt, mint a múlt héten, akkor bizonyosan együtt ünnepelhet majd a csapat a szurkolókkal!

A JÁTÉKVEZETŐ

A találkozó játékvezetője a huszonhét esztendős Takács Ákos lesz. A sípmester korábban két mérkőzésünket dirigálta, mindkettőt hazai pályán és mindkettőt még az NB3-ban – az Újpest FC II ellen 1-1-re végeztünk, a Salgótarjánt pedig 3-0-ra vertük. A játékvezető segítői az oldalvonalak mellett Szécsényi István, valamint Szalai Dániel lesznek, a tartalékjátékvezető pedig Juhász Dávid.

További híreink

Kuttor Attila: Szeretnénk egy kicsit dominánsabb futballal előállni

Dátum: 2026. júl 24. 17:00

A Merkantil Bank Liga 1. fordulójában, Budapesten, a BVSC-Zugló otthonában szerepel csapatunk. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a szezonnyitó mecscet.

Fiatal tehetségekkel is erősítünk

Dátum: 2026. júl 22. 16:00

Az MLSZ fiatal és magyar ajánlásának megfelelő, tehetséges fiatal labdarúgókkal bővült keretünk: Kenesei Noel, Burdika Maxim és Lipóczi Benedek személyében három ígéretes játékos érkezett Kazincbarcikára.Mindhárman fontos jövőbeli lehetőséget jelentenek klubunk számára, ugyanakkor a pályán mindenki számára ugyanaz az út vezet a csapatba: a kemény munka és a bizonyítás. Az edzéseken eddig mutatott hozzáállásuk, valamint a bennük rejlő kvalitások bizakodásra adnak okot, így izgatottan várjuk, hogyan élnek majd a lehetőségeikkel. Sok sikert kívánunk Kazincbarcikán, fiúk!

Köszönjük, NB I.!

Dátum: 2026. júl 22. 15:00

A kazincbarcikai labdarúgás történetének legfontosabb évében folyamatosan forogtak a kameráink, hogy az utókornak is megörökítsük az NB I. legszebb pillanatait. Bár a szezon végén elbúcsúztunk az élvonaltól, nagyon sokat kaptunk ez alatt az egy év alatt mi is és a szurkolóink is. Mielőtt újult erővel belevágnánk a Merkantil Bank Liga küzdelmeibe, visszaemlékező interjúkkal elevenítjük fel a mögöttünk hagyott hónapokat. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Ingyenes a belépés a szezonnyitóra

Dátum: 2026. júl 21. 20:00

A hazai és a vendégszurkolók is ingyenesen tekinthetik meg a szombati BVSC-Zugló - Kolorcity KBSC szezonnyitó mérkőzést, azonban a jegypénztáraknál regisztrációs jegyek váltása kötelező a belépéshez. A pénztárak és a kapuk is 18 órakor nyitnak.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria