Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Újabb gólcsúcsot hozott a forduló!

Újabb gólcsúcsot hozott a forduló!

Szerző:

Szarka Dénes

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

A Merkantil Bank Liga 6. fordulójának mind a nyolc mérkőzését – az elmúlt hetektől eltérően – egy játéknapon, méghozzá szeptember első vasárnapján rendezték meg. A forduló sok gólt és néhány váratlan eredményt is tartogatott, ezeket vesszük most górcső alá.

Csapatunk, a Kolorcity Kazincbarcika SC Tatabányára látogatott, ahol alaposan elrontottuk a bányásznapi hangulatot, hiszen a fiúk hét góllal terhelték meg a hazai csapat kapuját, válasz nélkül. A Vegyész ezzel hat fordulót követően a 2. helyen áll a Merkantil Bank Liga tabelláján.

Rajtunk kívül mindössze egy csapat tudott egynél több góllal nyerni, méghozzá az éllovas Szentlőrinc, amely a forduló előtt még 2. helyen álló Gyirmót FC Győrt fogadta. Az újonc baranyaiak Kesztyűs Máté kiállítása miatt már a 8. percben emberhátrányba kerültek, ám ez a meccs képén nem látszódott meg, a második félidőben két egykori kazincbarcikai, Szekszárdi Tamás és Hleba Tamás góljaival 2-0-ra győzött Waltner Róbert csapata, melynek így már négy pont az előnye az élen.

Két vereség után újra győzött a Vasas FC, a piros-kékek fordulatos meccsen, Tóth Milán újabb duplájának (is) köszönhetően 3-2-re győzték le az FC Ajka csapatát. A Budapest Honvéd rossz sorozata is megszakadt, a kispestiek három vereség után nyertek újra, a sereghajtó Mezőkövesd Zsóry FC-t verték 2-1-re. A múlt heti ajkai botlás után ismét győzött a Kisvárda Master Good, a szabolcsiak 2-1-re verték a jelenleg utolsó előtti helyen álló Soroksár SC-t.

Zsinórban harmadszor játszott döntetlent a BVSC-Zugló. Csábi József csapata a Békéscsaba 1912 Előre otthonába látogatott, ahol hiába vezettek kétszer is a zuglóiak, a 92. percben Szatmári István találatával pontot tudtak menteni a lila-fehérek. Szintén 2-2-es döntetlennel ért véget az Aqvital FC Csákvár szegedi vendégjátéka, ahol a forgatókönyv is hasonló volt: kétszer vezettek a vendégek, ám mindkétszer egyenlített a Szeged-Csanád Grosics Akadémia.

Döntetlennel végződött a Budafoki MTE – HR-Rent Kozármisleny találkozó is, ahol a hazaiak az első félidő hajrájában szereztek vezetést, ám húsz perccel a vége előtt Vajda Roland révén a vendégcsapat kiegyenlített, így mindkét együttes a középmezőnyből várhatja a válogatott szünetet.

A 6. forduló eredményei:

OPUS TIGÁZ TATABÁNYA

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC

0-7

BUDAFOKI MTE

HR-RENT KOZÁRMISLENY

1-1

SZENTLŐRINC

GYIRMÓT FC GYŐR

2-0

VASAS FC

FC AJKA

3-2

KISVÁRDA MASTER GOOD

SOROKSÁR SC

2-1

BUDAPEST HONVÉD

MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC

2-1

BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE

BVSC-ZUGLÓ

2-2

SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA

AQVITAL FC CSÁKVÁR

2-2

 


A nyolc találkozón összesen harminc találat született, amely szezonbeli rekord. Immáron zsinórban a harmadik olyan fordulón vagyunk túl, amely vagy beállítja, vagy megdönti a korábbi idénybeli gólcsúcsot, ami hat játéknap után még nem lenne nagy szó, ezért érdemes tágabb összevetésbe is helyezni a számokat.

A 6. forduló harminc találata meccsenként 3,8-as átlagot jelent, ilyen számot utoljára a 2021/2022-es szezon záró fordulója tudott produkálni. Olyan viszont, hogy három egymást követő forduló hozzon három gól fölötti átlagot, a 2020/2021-es idény végén (35-37. forduló) fordult elő utoljára. Ami számunkra külön büszkeség, hogy az elmúlt három játéknapon esett nyolcvanhárom találatból tizennégyet (közel 17 %-ot) vállaltak a Kolorcity Kazincbarcika SC játékosai. Mindez meglátszik a tabellán is, hiszen 2. helyen álló csapatunk magasan a legtöbb gólt jegyzi a mezőnyben, tizennyolc találatunk mögött tizenegy góllal holtversenyben következik az éllovas Szentlőrinc és a 3. helyen álló Vasas.

A góllövőlista élmezőnyében ezúttal kevés mozgás volt, az élen továbbra is a hatgólos kozármislenyi Kirchner György áll, mögötte eggyel lemaradva a mi támadónk, Pethő Bence következik, aki ezúttal nem léphetett pályára. A négygólosok mezőnye gyarapodott, Tóth-Gábor Kristófra és Ugrai Rolandra felzárkózott a soroksári Halmai Ádám és az angyalföldi Tóth Milán.

A góllövőlista élmezőnye:

1.

Kirchner György

HR-Rent Kozármisleny

6 gól

2.

Pethő Bence

Kolorcity Kazincbarcika SC

5

3.

Tóth-Gábor Kristóf

Szentlőrinc

4

3.

Ugrai Roland

Gyirmót FC Győr

4

3.

Tóth Milán

Vasas FC

4

3.

Halmai Ádám

Soroksár SC

4

 


A Merkantil Bank Ligában most két hét szünet következik, ami alatt a magyar válogatottnak szurkolhatunk majd a Nemzetek Ligájában. Természetesen a két hét alatt a Kazincbarcika csapata számára nem áll meg az élet.

A "meccsben tartás" miatt pénteken zártkapus edzőmérkőzést játszunk a Kisvárda együttesével, aztán pedig jön a rangadó, a borsodi derbi! Szeptember 16-án ugyanis a MOL Magyar Kupa 3. fordulójában a DVTK látogat majd a Kolorcity Arénába.

A bajnokság szeptember 22-én folytatódik, akkor az éllovas Szentlőrinc érkezik hozzánk. Valószínűleg nagyon kevesen gondolták a szezon előtt, hogy ezen a meccsen a tabella első két helyezettje vív majd meg egymással, ám mégis így alakult, s ha már így történt, akkor minden adott, hogy egy nagy és fontos győzelmet szurkoljunk ki a következő játéknapon!

Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

További híreink

Rácz László a Kolorcity KBSC játékosa

Dátum: 2025. jún 16. 16:00

Rácz László személyében egy rutinos belső védőt igazoltunk, aki eddig minden csapatában alapembernek számított. Felnőtt pályafutása nagy részében Szegeden és Pécsett játszott, az elmúlt egy évben Kozármislenyben szerepelt kölcsönben. Közel 300 NB II-es és NB III-as mérkőzésen lépett pályára, az esetek túlnyomó részében kezdőként.

A Puskás Akadémia ellen kezdjük a fizz liga küzdelmeit

Dátum: 2025. jún 16. 10:30

A Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottsága elkészítette a fizz liga 2025/2026-os idényének sorsolását. Történetünk első élvonalbeli mérkőzésén a Puskás Akadémiát fogadjuk.

Schuszter Ronald az első nyári érkező

Dátum: 2025. jún 13. 16:02

Schuszter Ronald személyében egy fiatal, de 22 éves kora ellenére már komoly tapasztalattal rendelkező középpályás az első nyári érkezőnk, aki az elmúlt idényben jobbhátvédként segítette a Kozármisleny játékát. Összességében 95 NB II-es és 35 NB III-as mérkőzésen lépett már pályára a Haladás, a III. Kerületi TVE és a Kozármisleny színeiben.

Távozik Pethő Bence

Dátum: 2025. jún 13. 11:00

Szerződése lejártával távozik Kazincbarcikáról házi gólkirályunk, Pethő Bence, aki 2024 januárjában lett a Kolorcity Kazincbarcika SC játékosa. Másfél év alatt 37 bajnoki mérkőzésen 16 gólt szerzett a KBSC színeiben, és elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy a klub története során első alkalommal feljutott az NB I-be.

Eredmények

Klubunk támogatói



 

 

 


 

 

KBSC Galéria

Közösségi média

Szurkoljunk