Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Ötödször a Szentlőrinc ellen

Ötödször a Szentlőrinc ellen

Szerző:

Szarka Dénes

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

A Kolorcity Kazincbarcika SC – Szentlőrinc összecsapás nem tekint vissza nagy múltra a magyar labdarúgás történelemkönyveiben, hiszen a két együttes először 2020-ban találkozott egymással, azóta pedig újabb három alkalommal mértük össze erőnket.

A 2020-as első „randevú” a Szentlőrinc pályaválasztása mellett, ám Kozármislenyen esett meg, hiszen ekkor a piros-feketék stadionja épp felújításon esett át. Az ekkor Vitelki Zoltán által irányított Kazincbarcika Tóth László 4. percben szerzett góljával győzött 1-0-ra a 12. fordulóban megrendezett találkozón. A visszavágóra 2021 áprilisában került sor, a 31. fordulóban, a Kolorcity Arénában. A mérkőzés második félidejében a mieink szereztek vezetést Toma György góljával, amelyre azonban a hajrában Nagy Barnabás révén feleltek a vendégek, így 1-1-es döntetlen született.

A következő összecsapás 2022 decemberére datálható, ekkor a Szentlőrinci Sportpálya adott otthont a meccsnek, ahol ismét remi született, az utolsó találkozóhoz képest fordított szereposztásban. A vezetést ezúttal a Szentlőrinc szerezte meg Keresztes Bence góljával, a mieink pedig Kállai Zalán révén egalizáltak a hajrában.

Legutóbbi találkozásunk különösen pikáns mérkőzés volt, hiszen a 2022/2023-as szezon utolsó, 38. fordulójában találkoztunk úgy, hogy matematikailag még mindkét együttesnek volt esélye a kiesésre, hiszen a mieink a 14., a vendégek pedig a 17. helyen álltak a húsz csapatos ligában. Végül Pálinkás Gergő 44. percben szerzett góljával 1-0 arányban győztünk, így a kiesés a mi oldalunkon szóba sem került, a Szentlőrinc viszont a 17. helyen végzett, majd az osztályozón 2-1-es összesítéssel alulmaradtak a BVSC-Zuglóval szemben, így az előző szezont az NB3-ban töltötték, ahonnan kemény csatában jutottak vissza – ám erről bővebben majd Nagyító rovatunkban, holnap.

Összefoglalva tehát, a szentlőrinciek elleni eddigi négy összecsapásból kettőt megnyertünk, kettőn pedig döntetlen eredmény született, így várjuk tehát a szeptember 23-i, hétfő esti rangadót. A mérkőzésre természetesen érdemes ezúttal is elővételben jegyet váltani, a legfontosabb infókat ezzel kapcsolatban ITT találják. Töltsük meg újra a Kolorcity Arénát hétfőn!

Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

További híreink

Kuttor Attila: Szeretnénk győzelemmel búcsúzni a DVTK Stadiontól!

Dátum: 2026. ápr 30. 08:00

A Fizz Liga 32. fordulójában, szombaton 16 órától a Kisvárdát fogadjuk a DVTK Stadionban. Mindenkinek szeretnénk megköszönni az egész éves kitartó szurkolást, ezért a belépőjegyek egységesen 100 forintba kerülnek! Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a mérkőzést.

Szombati ellenfelünk: Kisvárda MG

Dátum: 2026. ápr 29. 07:00

A Fizz Liga 32. fordulójában, május 2-án, szombaton 16 órától a Kisvárdát fogadjuk a DVTK Stadionban. Az NB I-ben két alkalommal, az NB II-ben pedig hatszor találkoztunk egymással. A szombati bajnoki előtt bemutatjuk ellenfelünket és felidézzük a két csapat közös történetét.

Utánpótlás: Hétvégi eredmények

Dátum: 2026. ápr 28. 18:00

Utánpótlás csapataink is pályára léptek az elmúlt hétvégén. U12-es és U13-as csapatunk Encsre utazott, U14-eseink a Sárospatakot, U15-öseink a Gesztelyt győzték le hazai pályán, míg U17-es gárdánk Tiszafüredről, U19-es csapatunk pedig Sársopatakról hozta haza a pontokat.

Köszönjük az egész éves kitartó szurkolást!

Dátum: 2026. ápr 28. 13:00

Történelmi év van mögöttünk, amit már senki nem vehet el tőlünk! Tudjuk, hogy szurkolóink is sokat küzdöttek és harcoltak velünk együtt, vannak, akik az ország másik végébe is rendszeresen elkísérték a csapatot, ezért mindenkinek szeretnénk megköszönni az egész éves kitartó szurkolást! Az utolsó hazai mérkőzésen, a Kisvárda elleni szombati meccsen minden belépőjegy egységesen 100 forintba kerül! Várunk mindenkit szeretettel!

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria