Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Sok minden működik, de vannak feladataink

Sok minden működik, de vannak feladataink

Szerző:

Szarka Dénes

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

Október első vasárnapján 17 órakor ismét a Kolorcity Arénában indul útjára a labda, vagyis zsinórban a negyedik hazai tétmérkőzésére készül a Kolorcity Kazincbarcika SC. A Merkantil Bank Liga 9. fordulóját követően a válogatott mérkőzései miatt szünet következik, erre is kitért Erős Gábor vezetőedző, aki a boon.hu-nak nyilatkozott a felkészülésről.

Vezetőedzőnk szót ejtett a HR-Rent Kozármisleny elleni találkozóról is, kifejtette, nem tartja igazságosnak az elszenvedett vereséget, hiszen szinte minden mutatóban jobban teljesítettünk ellenfelünknél, így legalább egy pontot megérdemeltünk volna, amivel most a tabellára is jobb érzéssel tekinthetnénk.

Erős Gábor azt is elmondta, három hónap közös munkával eljutottunk oda, hogy szinte minden meccsen dominálunk és sok minden működik, ám vannak még feladataink is, melyek közül kiemelte a labdavesztést követő átmeneteket, aminek a gyakorlására ezen a héten is nagy hangsúlyt fektetett a szakmai stáb. Mint mondta, erre azért is nagy szükség van, mert ellenünk most már sok csapat védekezésre és gyors kontrákra rendezkedik be, ez ellen fel kell készülnünk.

Ellenfelünkről szólva a szakvezető elmondta, a Békéscsaba egy szervezett csapat, gyors és erős fizikumú játékosokkal, akik különösen veszélyesek pontrúgásokból. Hozzátette, arra számít, hogy nálunk lesz többet a labda és reméli, lehetőségeinket gólra tudjuk majd váltani, mert nem mindegy, milyen szájízzel megyünk majd a kéthetes szünetre.

A keretből sérülés miatt hiányzik továbbra is Patrick Gânțe, Bánhegyi Bogdán, Balázsi Levente és Csatári Gergő.


A JÁTÉKVEZETŐ

A találkozó játékvezetője a harminchét esztendős Berényi Tamás lesz, aki számunkra régi ismerős, hiszen huszonegyedik alkalommal működik közre játékvezetőként mérkőzéseinken az NB2-es és NB3-as bajnokságokban. A mérlegünk játékvezetése mellett tizenhárom győzelem, három döntetlen és négy vereség. Vasárnap az oldalvonalak mellett Kovács Gábor és Vad Anita segítik majd a munkáját, míg a tartalékjátékvezető Práth Dávid lesz.

További híreink

A mozgás öröme már az óvodában kezdődik – Ovi Foci a KBSC-nél!

Dátum: 2026. okt 22. 00:00

Gyermekzsivajtól, nevetéstől és rengeteg vidám pillanattól volt hangos a KBSC sportlétesítménye, ahol ezúttal a Kazincbarcikai Összevont Óvodák kis óvodásait és pedagógusait láttuk vendégül Ovi Foci programunk keretében. A közös foglalkozás ismét bebizonyította, hogy a sport szeretetét már egészen fiatal korban érdemes megalapozni.

Utánpótlás: Győzelmek, gólzápor és nemzetközi tornasiker

Dátum: 2026. okt 20. 14:50

Eredményes hétvégét zártak a Kolorcity KBSC utánpótláscsapatai. Az U17 és az U15 Alsózsolcán aratott 3–1-es győzelmet, az U14 tizenegy gólig jutott a Tiszavasvári ellen, míg az U19 egy ponttal tért haza Salgótarjánból. Legfiatalabbjaink Bozsik Fesztiválon és régiós tornán is pályára léptek, a CFT Decathlon Ligában szereplő csapatunk pedig veretlenül, öt győzelemmel szerezte meg az aranyérmet Szlovákiában.

Jegyinformációk a Diósgyőrbe utazóknak

Dátum: 2026. okt 16. 09:25

Október 19-én, hétfőn 19:30-tól a DVTK otthonában lép pályára csapatunk a Merkantil Bank Liga 10. fordulójában. Összegyűjtöttük a jegyvásárlással, a beléptetéssel és a parkolással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat a helyszínre látogató szurkolóinknak.

Utánpótlás: Öt győzelem, két fordítás

Dátum: 2026. okt 13. 11:00

Hat utánpótláscsapatunkból öt győzelemmel zárta legutóbbi bajnoki mérkőzését. Az U19 és az U14 hátrányból fordított, az U17, az U15 és az U12 pedig szintén megszerezte a három pontot.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria