Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/A Kisvárda és a Kozármisleny veretlenségi sorozata is megszakadt

A Kisvárda és a Kozármisleny veretlenségi sorozata is megszakadt

Szerző:

Szarka Dénes

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

A naptári év utolsó válogatott szünete előtt, november 10-én léptek pályára a Merkantil Bank Liga csapatai. Ezúttal valamennyi találkozóra vasárnap került sor, a mérkőzések egyik felét 13 órától, a másikat 17 órától rendezték meg.

A korábbi etap – számunkra – legfontosabb mérkőzésén a Kolorcity Kazincbarcika SC kiváló rajt után 2-0-ra verte a sereghajtó Budapest Honvédot, amely így immár hét mérkőzés óta nyeretlen. A másik kiesőhelyen álló Békéscsaba 1912 Előre is vereséget szenvedett, a lila-fehérek odahaza kaptak ki a Vasastól 2-0-ra. Pintér Attila csapata a negyedik győzelmét aratta zsinórban, a 4. helyről várják így a szünetet.

Fordulatos mérkőzésen szakadt meg a Budafoki MTE veretlensége Szentlőrincen. Félidőben még Nikházi Márk csapata vezetett 1-0-ra, a második játékrészben viszont fordítás, aztán egyenlítés következett, ám az utolsó szó Novák Zsomboré és a Szentlőrincé volt, a végeredmény 3-2 lett. A legutóbbi fordulóban odahaza tőlünk kikapó Soroksár SC Mezőkövesden javított, ahol Lipcsei Péter csapata 1-0-ra győzött Gálfi Zoltán góljával.

A kora esti meccsek közül az Aqvital FC Csákvár és az FC Ajka mérkőzésén esett a legtöbb gól, itt egy ugyancsak fordulatos találkozón 2-2-es végeredmény született, így a Csákvár négy, az Ajka öt meccs óta nem tudott győzni.

A maradék három összecsapás meglepetéseket hozott. A nyolc mérkőzés óta veretlen HR-Rent Kozármisleny hazai pályán kikapott a BVSC-Zuglótól, a mérkőzés egyetlen gólját Pekár László szerezte. A Gyirmót FC Győr a 73. percig vezetett Tatabányán, ám ekkor Jelena Richárd kiegyenlített, majd a 90. percben Harsányi Dániel a győztes gólt is megszerezte a hazaiaknak, így Gyürki Gergely csapata két zsinórban szerzett győzelemmel három pontra távolodott a kiesőzónától.

A 13. forduló végeredményei:

MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC

SOROKSÁR SC

0-1

BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE

VASAS FC

0-2

SZENTLŐRINC

BUDAFOKI MTE

3-2

HR-RENT KOZÁRMISLENY

BVSC-ZUGLÓ

0-1

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC

BUDAPEST HONVÉD

2-0

AQVITAL FC CSÁKVÁR

FC AJKA

2-2

SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA

KISVÁRDA MASTER GOOD

2-1

OPUS TIGÁZ TATABÁNYA

GYIRMÓT FC GYŐR

2-1

 

Végül, de nem utolsósorban az egy félidőt emberhátrányban játszó Kisvárda Master Good 2-1-es vereséget szenvedett az edzőváltáson áteső Szeged-Csanád Grosics Akadémia otthonában, így Révész Attila csapata kénytelen volt átadni a tabella első helyét a Kolorcity Kazincbarcika SC-nek, csapatunk az egycsoportos másodosztályú bajnokság tizenegy évvel ezelőtti bevezetése óta először áll ebben a pozícióban.

A góllövőlista élmezőnyét is sikerült alakítanunk, hiszen Pethő Bence a nyolcadik találatát szerezte az idényben, amivel holtversenyben a második helyen áll, miközben Bódi Ádám is ott van a legtermékenyebb játékosok között hét góllal.

A góllövőlista élmezőnye:

1.

Kirchner Krisztián

HR-Rent Kozármisleny

11 gól

2.

Pethő Bence

Kolorcity Kazincbarcika SC

8

2.

Nagy Zoárd

Aqvital FC Csákvár

8

2.

Bódi Ádám

Kolorcity Kazincbarcika SC

7

2.

Tóth Milán

Vasas FC

7

2.

Novák Csanád

Szeged-Csanád Grosics Akadémia

7

 

Következő bajnoki mérkőzésünkre két hét múlva, november 24-én, Mezőkövesden kerül sor, majd egy héttel később a Kisvárda látogat a Kolorcity Arénába, az lesz a 2024-es naptári év utolsó mérkőzése.

További híreink

Nyíregyháza SFC - Kolorcity KBSC 0-1 (0-0)

Dátum: 2025. okt 25. 22:00

Nyíregyházán született meg a Kolorcity KBSC történetének harmadik NB I-es győzelme. A győztes gólt Könyves Norbert szerezte a találkozó 49. percében. Jövő héten szerdán Kelenvölgyben lépünk pályára a MOL Magyar Kupában, szombaton pedig a Puskás Akadémiát fogadjuk a Fizz Liga 12. fordulójában.

Kuttor Attila: Senkit nem kell külön motiválni.

Dátum: 2025. okt 24. 10:00

A Fizz Liga 11. fordulójában, szombaton 19 óra 30 perctől Nyíregyházán lépünk pályára. Várunk mindenkit szeretettel! 

Hétvégi ellenfelünk - Nyíregyháza Spartacus FC

Dátum: 2025. okt 22. 17:30

A Fizz Liga 11. fordulójában, október 25-én, szombaton 19 óra 30 perctől Nyíregyházán lépünk pályára. Az NB I-ben még nem futottunk össze, az NB II-ben azonban komoly múltra tekint vissza a párharc, hiszen már 60. alkalommal találkozunk. Az eddigi 59 mérkőzésen 17 barcikai győzelem és 25 nyíregyházi siker mellett 17 alkalommal megosztoztunk a pontokon. A szombati találkozó előtt bemutatjuk ellenfelünket.

Utánpótlás: Az elmúlt napok eredményei

Dátum: 2025. okt 22. 11:00

Utánpótlás csapataink is pályára léptek az elmúlt napokban. U12-es csapatunk továbbra is veretlen az idényben, az U15, az U17 és az U19 pedig stabilan tartja dobogós helyeit a bajnokságban. Eredmények, edzői nyilatkozatok, minden egy helyen.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria