Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Melyik volt az év meccse?

Melyik volt az év meccse?

Szerző:

Szarka Dénes

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

Visszatekintve a 2024-es évre, felidézünk öt mérkőzést, amelyek sokáig emlékezetesek maradhatnak szurkolóink számára különböző okokból.

Ti melyik meccset idézitek fel legszívesebben 2024-ből? Írjátok meg kommentben közösségi oldalunkon!

 

  1. Kozármisleny (idegenben) 2-0, április 7.

Tavasszal, a már akkor is jó formában lévő Kozármisleny otthonába látogattunk, ráadásul nem a legjobb formánkban – a megelőző hat mérkőzésünkből csak egyet nyertünk meg. Az élmezőnyre tapadó baranyaiakat mégis megleptük otthonukban, Pethő Bence duplájával a csapat hazaszállította az értékes három pontot, ráadásul játékban is felülmúlta ellenfelét a Vegyész.

  1. Budafok (idegenben) 5-0, augusztus 18.

A most futó szezon 4. fordulójára nem a legkönnyebb helyzetben fordult a csapat, hiszen hiába játszott fölényben gyakorlatilag mindhárom korábbi meccsén, mindössze egy pontot sikerült szerezni, míg a budafokiak addigra már begyűjtötték a Kisvárda skalpját is. Ezen a meccsen mégis beindult a kék-sárga gőzhenger, Kártik Bálint nyitotta a gólzáport, majd Pethő Bence klasszikus mesterhármast szerzett, a pontot az „i”-re pedig Varga József tette fel, csillagos ötös!  

  1. Gyirmót (itthon) 2-1, augusztus 25.

Rögtön a budafoki gála után az addig veretlen Gyirmót FC Győr érkezett a Kolorcity Arénába, ahol félóra játék után tizenegyesből meg is szerezték a vezetést. A második félidőben hullámzó játék folyt a pályán, a 67. percben aztán Bódi Ádám szabadrúgását Varga József befejelte, s a gól előtt közvetlenül emberelőnybe is kerültünk. A hajrában a fiúk felszántották a pályát a győzelemért, aminek meg is lett a gyümölcse – a 93. percben egy jogosan megítélt büntetőt Bódi Ádám a jobb felsőbe bombázott, így, ha ezúttal nem is gálázva, de emlékezetes győzelmet aratott a Kolorcity Kazincbarcika SC.

  1. Tatabánya (idegenben) 7-0, szeptember 1.

Az újonc, ám gazdag történelmű Tatabánya a bányásznapi ünnepségek idején fogadta csapatunkat, ám ezúttal – a Grosics Gyula Stadionban legalábbis – elmaradt a fieszta. Legalábbis ami a hazaiakat illeti, a mieink ugyanis gólzáport vittek a napsütéses koraőszi vasárnapba, Szabó Máté és Lucas két-két gólt vállalt, Csatári Gergő, Bódi Ádám és Debreceni Ákos egyszer-egyszer voltak eredményesek. Rég nem látott, emlékezetes győzelem volt.

  1. Szentlőrinc (itthon) 2-0, szeptember 23.

Az újonc Szentlőrinc az élről várta a második helyre feljövő Kazincbarcika elleni csatát, rögtön a tatabányai gólparádé után. A tévés meccsre mindkét csapat alaposan felszívta magát, kemény meccset láthattak a Kolorcity Arénába kilátogató szurkolók. Az első félidőben Polgár Kristóf révén szereztünk vezetést, a második játékrészben Bódi Ádám duplázta meg az előnyt, a csatát így végül 2-0-ra nyerték a mieink az addig veretlen piros-feketék ellen.

További híreink

Nyíregyháza SFC - Kolorcity KBSC 0-1 (0-0)

Dátum: 2025. okt 25. 22:00

Nyíregyházán született meg a Kolorcity KBSC történetének harmadik NB I-es győzelme. A győztes gólt Könyves Norbert szerezte a találkozó 49. percében. Jövő héten szerdán Kelenvölgyben lépünk pályára a MOL Magyar Kupában, szombaton pedig a Puskás Akadémiát fogadjuk a Fizz Liga 12. fordulójában.

Kuttor Attila: Senkit nem kell külön motiválni.

Dátum: 2025. okt 24. 10:00

A Fizz Liga 11. fordulójában, szombaton 19 óra 30 perctől Nyíregyházán lépünk pályára. Várunk mindenkit szeretettel! 

Hétvégi ellenfelünk - Nyíregyháza Spartacus FC

Dátum: 2025. okt 22. 17:30

A Fizz Liga 11. fordulójában, október 25-én, szombaton 19 óra 30 perctől Nyíregyházán lépünk pályára. Az NB I-ben még nem futottunk össze, az NB II-ben azonban komoly múltra tekint vissza a párharc, hiszen már 60. alkalommal találkozunk. Az eddigi 59 mérkőzésen 17 barcikai győzelem és 25 nyíregyházi siker mellett 17 alkalommal megosztoztunk a pontokon. A szombati találkozó előtt bemutatjuk ellenfelünket.

Utánpótlás: Az elmúlt napok eredményei

Dátum: 2025. okt 22. 11:00

Utánpótlás csapataink is pályára léptek az elmúlt napokban. U12-es csapatunk továbbra is veretlen az idényben, az U15, az U17 és az U19 pedig stabilan tartja dobogós helyeit a bajnokságban. Eredmények, edzői nyilatkozatok, minden egy helyen.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria