Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/A szlovák élvonal felsőházából érkezik a következő ellenfél

A szlovák élvonal felsőházából érkezik a következő ellenfél

Szerző:

Szarka Dénes

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

Szombaton 14 órától sor kerül a 2025-ös naptári év első hazai felkészülési mérkőzésére, melyen a szlovák élvonalbeli MFK Zemplín Mihalovce lesz az ellenfelünk.

A nagymihályi csapat a szlovák élvonalban, azaz a Fortuna Ligában szerepel, méghozzá a 2015/2016-os szezon óta. Az 1912-ben Michalovský FS néven alapított gárda legnagyobb sikerei között említhetjük a Szlovák Nemzeti Liga (a csehszlovák másodosztály) 1975-ös megnyerését, illetve a Szlovák Kupában elért elődöntőt, ami a 2017-es évhez kötődik.

Az együttes az előző szezonban a Fortuna Liga utolsóelőtti, 11. helyén végzett, ezért osztályozóra kényszerült, ám azt összesítésben 3-2-re (1-2; 2-0) megnyerte a Petržalka (Pozsonyligetfalu) ellen, így megőrizte élvonalbeli tagságát. Jelenleg ehhez képest várakozáson felül szerepelnek, hiszen a felsőházi rájátszást érő 6. helyen telelnek.

A nagymihályiak vezetőedzője 2024 júliusa óta Anton Šoltis, aki korábban már kétszer is irányította a gárdát az elmúlt tíz évben. A csapat legeredményesebb játékosa a most futó szezonban a korábban Debrecenben is megforduló görög légiós, Alexandros Kyziridis, aki hat gólt szerzett, őt négy találattal Matúš Marcin követi.

A Mihalovce csapata szerdán Mezőkövesden játszott felkészülési mérkőzést, melyet 4-1-re nyertek meg a Zsóry ellen. Érdekesség, hogy a mi ugyanilyen arányú egri győzelmünkkel ellentétben (ahol minden gól az első félidőben esett), Kövesden mind az öt találat a második játékrészben érkezett.

MECCSINFÓ

A találkozóra a Kolorcity Aréna melletti műfüves pályán kerül sor, ahová természetesen szeretettel várjuk szurkolóinkat is!

Fontos technikai információ, hogy a sportlétesítménybe való belépésre a sétány felől, illetve a 13 órától megnyitandó Csontváry utca felőli kapun keresztül van lehetőség, mindkét irányból csak gyalogosan. A mérkőzés alatt a pálya csarnok és öltözőépület felőli oldala lezárt terület, így kérjük, hogy a találkozót a másik két – a lenti térképen zölddel jelölt – oldalról tekintsék meg.

Szurkoljunk együtt szombaton is! Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

További híreink

Kolorcity KBSC - Karcagi SC 1-0 (0-0)

Dátum: 2026. jan 14. 17:00

A Merkantil Bank Ligában szereplő Karcagi SC ellen játszottuk idei második felkészülési mérkőzésünket.

Megvan a kupameccsünk időpontja

Dátum: 2026. jan 12. 18:00

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) Versenybizottsága közzétette a labdarúgó MOL Magyar Kupa nyolcaddöntőjének programját. Az FC Ajka - Kolorcity KBSC mérkőzés 2026. február 11-én, szerdán 16:30-kor kezdődik. A továbbjutás egy mérkőzésen dől el. 

Utánpótlás: Tornagyőzelmek Hajdúböszörményben

Dátum: 2026. jan 12. 15:00

A jól megérdemelt téli szünet után utánpótlás csapataink is megkezdték a munkát. U7-es, U8-as és U9-es gárdáink teremtornákon léptek pályára az elmúlt hétvégén. U8-as és U9-es csapatunk nagy tapsot érdemel, hiszen mindkét csapat megnyerte a hajdúböszörményi I. Presztízs Teremlabdarúgó Tornát, de U7-eseink is remekül szerepeltek Hajdúnánáson, hiszen az ötödik helyen végeztek.

MFK Zemplín Michalovce - Kolorcity KBSC 2-2 (2-2)

Dátum: 2026. jan 10. 14:20

Kétgólos hátrányból felállva 2-2-es döntetlent játszottunk a 2026-os év első felkészülési mérkőzésén Nagymihályon, a szlovák élvonal 5. helyén álló MFK Zemplín Michalovce otthonában. A barcikai gólokat Martin Šlogar és Kártik Bálint (tizenegyesből) szerezték.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria